2014. július 15., kedd

Táblás Marci, jössz egy bocsánatkéréssel!

Nem nekem, el se fogadnám, hanem egy embernek, aki Téged védve bordatörést szenvedett, miközben biztosította a többi DK-s rendezővel, hogy oly makkegészségesen kerülj ki saját provokációdból, mint amennyire makkegészségesnek tűnsz az önpromóciós médiahaknidon.





Itt van a kép az Általad nem ismert DK-s rendezőről. Palotay Józsefnek hívják, és már itt is látszik, amint épp Feléd tart, hogy védjen. Nézd meg ennek az embernek az arcát ezen a képen, és nézd meg a sajátodat. Ez az ember el van keseredve, és siet, nehogy valaki kárt okozzon Benned, miközben Rajtad látszik színházi rutinod minden túlzó arckelléke. Biztosan sok némafilmet néztél, miközben a színházi pályára készültél, ott szoktak ennyire szélesen hamis gesztusokat tenni, hisz csak a kép erejével tudják megmutatni, hogy mit is éreznek, hangjuk éppúgy nem hallatszik, mint ahogy a Tiéd sem, sajnos. Dehát persze mikor ezt megszerveztétek, akkor hozzáértőként pontosan tudtátok, hogy honnan fognak Titeket fölvenni, mi az, ami hallatszik, mi az ami nem, éshát tényleg profi. A folyamatosan mondott vérforraló szöveged, amit a Téged körbevevőknek szántál, az biz nem hallatszik, a túljátszott gesztusaid meg látszanak, mondom, ügyesek vagytok.


És akkor vissza az emberre, akin viszont nem teátralitás, hanem valós érzelmek látszanak: elkeseredés, aggodalom, és siet Feléd. Éshát ha az ember sűrű tömegen gázol át - és Te gondoskodtál róla, hogy a legsűrűbb részen provokálj, a lehető legmesszebb a rendezőktől -, akkor biz megsérülhet, pláne akkor, ha odaadóan dobja be magát a védelmedre. Nos, Táblás Marci, ennek az embernek, Palotay Józsefnek eltört a bordája, miközben Téged a testével védett. Az orvos a friss sérülés miatt eltiltotta a munkavégzéstől, és tudod, a DK szimpatizánsai nem alapítványi támogatásból, hanem mindennapi munkából élnek, így aztán most nincs könnyű helyzetben, mert egy időre nincs keresete. Nem egy bonyolult szitu, tiszta az ok-okozati viszony: ha Te nem akciózol, akkor Palotay Józsefnek most nincs bordatörése, és tudna dolgozni, mintahogy Neked köszönhetően most nem tud. Azt már láttuk, hogy színésznek kiváló vagy - előbb-utóbb tán ez a színpadon is átjön majd, és kevesebb önreklám is elég lesz -, most kiderül, milyen ember vagy.



Érzed-e azt, hogy valamit most ezzel az emberrel, Palotay Józseffel Neked tenni kéne. Mondjuk meglátogatni és bocsánatot kérni, mint minimum. De persze Te tudod, mire érsz rá két tévéfellépés között, miközben azt a DK-t ekézed, amelynek embere az egészségét adta Érted. Meglátjuk, mennyit érsz a gyakorlatban humanistaként, és az beszédesebb lesz, mint a nyilvánosságnak szánt gesztusaid. De mondom meglátjuk, Nálad a laszti. Én meg csak nézek ki a fejemből, mert magam sem gondoltam eddig arra, hogy a demokrácia tömegünnepére nem kívülről jövő ellenfelekre kell fölkészülni, hanem besurranó tolvajokra, akik ellopják a Showt. Nem baj, nyilván újra kell gondolni a DK-nak a biztosítást, mert a Ti gátlástalanságotok innentől egy megoldandó lecke lesz, de mégegy dolog. Kicsit túl sok ember volt ott az Együtt-PM-től az akció megszervezésekor, hogy az emberben ne merüljenek föl furcsa gondolatok a megrendelő személyét illetően. Az Együtt-PM persze cáfol, mit is tehetne, csakhát itt majd bejön a józan paraszti ész: lássuk a tettet, mert a duma mindig sok. Kalocsai Kinga az Együtt-PM programszervezője. Ő azt mondja magánemberként csinálta, persze, mi mást mondana. Csakhát a labda valójában a pártbéli főnökeinél van.


Azt hiszem a DK pároslábbal rúgná ki percek alatt azt a magas beosztású pártalkalmazottját, aki egy elvileg szövetséges párt rendezvényén provokálna. Ha megteszi ugyanezt az Együtt-PM, akkor ám rendben, még az is lehet, hogy elfogadjuk véletlennek az egyidőben egy helyen összecsapódott Együtt-PM Arcok megjelenését. Ha meg nem teszi meg, annál árulkodóbb jel nem is kell. Ez a "magánemberként tettem" duma Kingustól, ez ugyanis eléggé Csurkapistás. Akik már akkor a közügyekben tevékenykedtek, azok tudják mire gondolok. Csurka István, mint MDF Alelnök, és országgyűlési képviselő írt egy dolgozatot, ami egy nettó náci alapvetés volt. És mikor ezzel szembesítették, akkor Ő is, meg a Pártja is annyit mondott, hogy ez Csurka írói munkásságának volt a része. Kérd meg a Tamásgazsit, hogy meséljen Neked erről, Ő eléggé kiborult ezen, igaz, akkor még liberális volt, nem marxista. Szóval volna itt tennivaló, Táblás Marci. Épp bocsánatot kéne kérned egy miattad munkaképtelenné sérült embertől, meg a Rendőrségnek elmondani a performanszotok valós hátterét, meg az Együtt-PM-nek kirúgni a programszervezőjét, mert különben marhára Rád, és Rátok ég ez a sztori.

Vagy már Rátok is égett.


19 megjegyzés:

  1. Úgy jártam, mint anno a paraszt bácsi a relüléssel: Gondoltam, gondoltam.. de azért ez már nem!
    Nem gondoltam,hogy a saját társ mos be neki egyet...:(
    Kár volt mindenért, kár volt itt. Mindig jó hangulatú volt, minden ilyen gyűlés. Azért még egy kérdésem lenne Gulyás úrhoz, nevezetesen: a jobbosok tüntetésére is kiviszi oda a belső törmegükbe a táblát????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szeretnék kötekedni, de nyilván nem viszi be, mert ott tudja mi lesz a vége.... Viszont érzésem szerint, itt ő semmiféle atrocitásra nem számított.... Szerintem a szándéka nem a "hekkelés", hanem a figyelem felkeltés volt.

      Törlés
  2. Gábor! Milyen konkrét bizonyítékaid vannak, hogy az E-PM megbízásából történt a "hekkelés"? Vagy csak szubjektív vélemény, esetleg közvetett következtetés? Szerintem (hangsúlyozom szerintem!) ezen már túl kéne lépni, ugyanis vannak más választó körzetek (lásd vidék, konkrétan Pest megye) ahol lassan lesz az egyeztetés az önkoris választásokra....Írtam már neked máshol, az áprilisi választásokon összesen 1 DK-s segített a kampányban. 1x! Nem biztos, hogy jó a már lerágott csontot még tovább marcangolni. Elmondom, hogy nálunk az EP választáson az E-PM és a DK együtt hozott annyi szavazatot, hogy a szélsőjobb lemaradt tőlük (igaz 24,56%-os részvételnél)...tehát "mifelénk" már káros ez a csont rágás....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Együttnél a labda. Szerintük elfogadható-e hogy egy vezető beosztású pártszervező az elvileg szövetséges párt demonstrációjának meghackelésében működik közre... Ha igen, akkor miről beszélünk?

      Törlés
    2. GM saját maga vallotta be tegnap Olgánál, hogy akciója előtt találkozott az E-PM programszervezőjével. Gondolom, az időjárásról beszélgettek... :DDD

      Törlés
  3. Teljesen igazad van Gábor! Mit fog tenni vagy nem tenni azért az emberért, aki a saját testi épségével nem törődve sietett a segítségére. Az elő került fénykép tanulsága szerint a saját barátja vágta pofán akivel megbeszélte a dolgot. Érthető miért nem tett feljelentést a pofozkodásról. Ciki lett volna bevallani, hogy bizony megrendezett jelenetről volt szó. Az igazság a fényképek alapján úgy is kiderül. Remélem a kieső munkabérét a rendezőnek rendezni fogja. Addig is élvezd a média által nyújtott szerepléseket és szedd össze a kártérítési összeget.



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a saját barát dolog már megdőlt, a saját kéz bizonyosodott be a fölvételek alapján.

      Törlés
    2. Hol van ilyen felvétel? Megnézném!

      Törlés
  4. Volt egy olyan érzésem, hogy megrendezett pofozkodásról van szó, amit saját emberrel együtt színi-játszott elő.
    Ha kiderül, hogy valóban így történt és az E14PM helyszínen "intézkedő" emberei is tudtak róla, akkor annak következményekkel kellene járnia.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméljük, hogy erről is olvashatunk majd a facebook-on.... mert ez is felér egy csalással....olyan, mint amiket a Fidesz szokott csinálni....porhintés.....

      Törlés
  5. https://www.youtube.com/watch?v=7lDfZ6LkTkU

    VálaszTörlés
  6. Igen, provokáció volt, mondta saját maga is GM. Minden esetre elérte célját ez a narcisztikus hadarógép, azóta az összes média ennek habosításával foglalkozik. Megszólaltak a széplelkű megmondóemberek is... TGM már kiléptet (?) embereket, S.A. meg a p@csába küldi a DK-t, és nem veszik észre, hogy a lényeg meg elsikkad.(http://varanus.blog.hu/2014/07/14/verekedjetek)
    Minden esetre a DK levonhatja a tanulságot és ha van fogadókészség az E-PM részéről, tisztázzák maguk között ezt az ügyet. Ne üzengessenek egymásnak a médiákon keresztül, mert azzal csak besegítenek az ellenzéki oldal további rombálásába. Az E-PM esetleges elutasító magatartása sok mindenről árulkodhat...

    VálaszTörlés
  7. Ez a Kalocsai Kinga az aki régen a Thürmer féle Munkáspárt ifjúsági szervezetének, a Baloldali Frontnak volt az elnöke?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Upsz, és tényleg. Most nézegetem a tevékenységét, mert érdekes :D

      Törlés
    2. http://www.youtube.com/watch?v=_5-wJ8XGjj4

      Törlés
  8. Nagyon egyetértek! Most, hogy egyre nyilvánvalóbbá válik a dolog és a puzzle darabok a helyére kerülnek, kezd kirajzolódni egy új politikai elit arculata. Amennyiben valóban ez az arc amit nekünk támogatni kellene, akkor komoly bajok vannak. Szigetvári Viktorok, Gulyás Józsefek az eddigi háttár emberek kezdik megmutatni igazi arcukat. Eddig elég szánalmas a felhozatal. Ők lennének a korszakváltó erő? Ezzel a stratégiával? Na ne.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vak vezet világtalant. Honnan tanulhatták volna meg a magyar politikusok a politizálást? Honnan, kitől tanulták volna el? Sehonnét, és senkitől. Illetve az mszmp-n belüli kamarillapolitikáról, vagy a háború előtti világról lehetett fogalmuk a mintául szolgáló idősebbeknek. Ugyanez vonatkozik az újságírókra. Nincs a magyar újságíró előtt semmilyen példa, hogy hogyan is kellene információt gyűjteni, és írni. Fogalmuk sincs az igazi újságírói attitüdről. Szervilisek többnyire - tisztelet a kivételnek. A korábbi index, origo, még korábban a narancs halvány visszfénye, olykor karikatúrája az újságírásnak. Valójában akármilyen tehetséges politikus, újságíró lenne valaki, nincs hol iskoláznia magát. Ezen lehetne segíteni valamennyit, ha a pártok, és a szakma egy része legalább tudatában volnának ennek. De nincsenek. Ajánld fel nekik, hogy ösztöndíjat, tanulmányutat szervezel, nem érdekli őket, mert nem tudnak nyelveket, vagy kívül esik a hely a látókörükön. Független sajtó. Hányszor elmélkedünk róla, hogy szükség volna rá. Kapott is az egyik csapat egy nagyobb összeget. Az összeg nem tudom, hol van, média nem lett belőle. Nem látom a kiutat. Ha a fidesz eltűnne, ami a helyén maradna, az sem lenne minőségileg sokkal jobb.

      Törlés
    2. Az is milyen már, hogy az ATV kétszer annyi időt adott Mártonka hülyeségeire, mint Gréczy Zsolt reakciójára. Még hogy Egyenes Beszéd...

      Törlés