NAP-DK együttműködés

Ja, van ilyen, mégpedig szombat óta és Nagykanizsán. Minden ellenkező híreszteléssel szemben ugyanis tudunk különbséget tenni a jó és a rossz között, és ahol tisztességes ellenzéket találunk, amelyik együtt akar működni velünk, a kinyújtott kezet elfogadjuk.

Ha az ember politikai elemző blogot ír, aztán a körülmények miatt mozgalmárrá, később meg pártfőnökké válik, utóbbi feladatainak tapasztalatait beépíti írásaiba. Háttérben megbúvó összefüggéseket megmutató, tanító szándékú közíró jól teszi, ha maga is folyamatosan tanul, és egy nonstop tüntetésekkel végigvitt országjárás a legjobb iskolapad. Minden egyes helyszínen tapasztalok valami újat, a feladatom pedig az, hogy ezeket az új ismereteket logikus rendbe szervezzem, és felismeréseimet megosszam olvasóközönségemmel. Győrben, Szentmártonkátán, Nagykanizsán is kaptam alapvetően új élményeket, meg is írtam már ebből párat, tegnap délután óta már Szombathely Fő terén áll a NAP Sátor, ott is gazdagodni fogunk új és hasznos tapasztalatokkal, az eddigiek alapján biztosra veszem. Győrben a főútvonal melletti folyamatos autódudáltatás eredménye volt meglepő: sokkal elutasítottabb Orbán, mint az a médiakavalkádból az átlagember számára lejön. Szentmártonkátán megtapasztaltuk, hogy a falu igenis kíváncsi a politikára, ha azt nem kiüresedett szólamokat mantrázó öltönyösök akarják megmutatni. Nagykanizsa legfőbb élménye pedig az, hogy a Fidesszel országos szinten kollaboráló műellenzéki pártoknak léteznek olyan helyi szervezetei, emberei, akik keményen küzdenek a városukban a Narancshatalom ellen.

Valaha soproni gyerekként, aki régóta nyolckeres lelkűvé vált, ekként fővárosivá, csak nézek ki a fejemből: rá kell jönnöm, hogy valójában nem ismerem a saját országomat, pedig azt hittem. Politikusként mindig is terepember voltam, nem nagyon kultiváltam sem az irodák, sem az öltönyök világát, és erre büszke is vagyok. De mostanában ébredek rá, hogy bár hatókörömben nem szakadtam el a Néptől, de valójában mégis: én is benyeltem azt a kommunikációs maszlagot, ami mindent Budapest központúan mutat meg, és a vidék max a kicsi színes kategóriába kerül. Ez pedig az eddigi legfontosabb felismerésem a NAP céljait tekintve: míg mi mindnyájan, különböző elveken és módokon politikacsinálók mindent egy fővárosi szemüvegen keresztül nézünk, addig legfőbb ellenfelünk, a Jobbik már érti a vidéket. Nem, még nem tartunk ott, hogy kijelenthessem: már mi is otthon vagyunk a fővároson kívül, de dolgozunk rajta, és közben persze át is alakulunk. Rengeteg hatás ér minket, és ezek túlnyomó többsége abszolút pozitív: leginkább az tűnik föl, hogy a vidék valójában üres, politikai értelemben, úgy kellünk oda, mint egy falat kenyér. Nem kap igazi figyelmet, mindenki teszi a dolgát, de az információáramlásba igazából sem a jó, sem a rossztettek nem kerülnek be, egy-egy sztárfideszes városa botrányainak kivételével.

Egyszerűen sem a hivatalos politikát, sem a tömegmédiát nem érdekli a vidék, pedig az ország döntő része bizony nem Budapest. Ha pedig ezen a szemléleten nem változtatunk, akkor a Jobbik, amelyik egyedül érti, mennyire más a vidék lelkülete, olyan simán fog nyerni 2018-ban, hogy azt ma még el sem tudjuk képzelni. Ebből adódóan aztán blogom is új céllal bővül: megpróbálom cikkeimben bemutatni egy-egy városunk valóságát, nyilván elsősorban politikai szempontból, az a "szakmám". Más dolog valami kicsi színessel percekre bekerülni az országos médiába, mint megimerni és megismertetni az ottani események háttér-összefüggéseit. A mi budapesti problémáink ugyanis a valóságban nem 10 millió ember életéről szólnak, hanem csak kétmillióéról. Nyolcmilliónak teljesen más dolgokon forog az agya, nekik sokkal emberközelibb, átélhetőbb egy győri, szentmártonkátai, kanizsai probléma, mert az hasonlít valójában a saját életükéhez. Két Magyarország van, egy kicsi, Budapestnek hívjuk, meg egy négyszer akkora: ez pedig a Vidék. És ez a két ország ez szinte teljesen más világ is, és minél inkább elmélyedünk az utóbbiban, annál valószínűbb, hogy valóban képesek leszünk megérteni a Nép érzéseit és gondolatait, ebből következően pedig visszaszorítani a Jobbikot.

Nem véletlenül írok csak háromnaponként blogot: amikor csak tehetem, vidéken vagyok, és szívom magamba az érzületeket és ismereteket. Hatalmas hiányt kell gyorsan bepótolnom, azt meg pont nem a sajtóból, meg a fészbukról lehet, hanem csak élőben, és csak akkor, ha napokat, és nemcsak órákat töltök az adott helyszínünkön. Úgyhogy most jóideig Budapesten csak akkor leszek, ha valami pártkötelezettség miatt itt kell lennem, ezért aztán blogok is csak háromnaponta lesznek, írni ugyanis alkotó tevékenység, ahhoz magány kell, hogy fel tudjam dolgozni a megszerzett élményeket, és át tudjam adni az Olvasóimnak. Nagykanizsai hetünk végetért, tegnaptól már Szombathelyen vagyunk, de ha egy helyszínen már jártunk, akkor onnan többé a valóságban nem jövünk el. Kiváló emberekből álló csapatot hoztunk össze Nagykanizsán, és ahogy a címben írtam: olyan helyi szervezetekkel találkoztunk, amelyek valóban ellenállnak a Fideszbolsevikoknak, nemcsak dumálnak erről. Látva az általános összképet, nem tartom valószínűnek, hogy gyakori lesz a NAP-DK együttműködés, de rajtunk nem múlik: minden olyan településen, ahol aktív és eltökélt ellenzékiekkel találkozunk, együtt fogunk velük dolgozni Orbán megbuktatásán, a Jobbik nyomulásának megakadályozásán, tekintet nélkül arra, hogy melyik párthoz tartoznak. És itt is, és mégegyszer: köszönjük Nagykanizsa!

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Törik a jég

Göndör Istvánnal, Nagykanizsa elmúlt két évtizedének meghatározó demokrata politikusával közös sajtótájékoztatót tartani a város főterén, az összes helyi és megyei sajtóorgánum jelenlétében azért már jelent valamit. Mondjuk azt, amit a címben írtam: törik a jég.

1994 óta a mostani az első parlament, amelynek nem tagja Göndör István, nem tűnt úgy, mintha ettől roppant szomorú lenne, sőt. Volt időnk beszélgetni a sajtótájékoztató előtt is, utána is, meg fogunk is még, nemkeveset: egyszerűen olyan mértékben értünk egyet jelen politikai állapotaink megítélésében, hogy az már szinte ijesztő. Hiába no, aki nem szakadt el a választóitól, mikor beült a parlamentbe, az pontosan ugyanazt látja és érzékeli, mint mi: diktatúra, parlamentáris díszlettel, teljes kormánypárti és ellenzéki hitelvesztéssel, az őzikesimogató nácik: Jobbikék baljós erősödésével. Akinek esetleg nem ugrana be sem névről, sem fényképről Göndör István személye, annak mondom: 1994-től 2014-ig az MSZP országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes, parlamenti jegyző, jelenleg az Együtt tagja. Olyan ember, akit még ellenfelei sem vádoltak soha a korrupció árnyékával sem, és akinek nem kell parlamenti szék ahhoz, hogy Nagykanizsa meghatározó ellenzéki személyisége legyen. Naja, vannak azért olyan emberek, akik soha nem felejtik el, honnan jöttek, mi a küldetésük, és akik nem attól lesznek Valakik, hogy valaminek kinevezik Őket, hanem saját jogon váltak azzá.

Egy nappal korábban Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője tett látogatást a NAP Sátornál, hiába, a dolgok vidéken, élőben nem úgy működnek, ahogy azt az Urak a budapesti pártközpontokban elképzelik. Kis józan ésszel nyilvánvaló, hogy egy egyhetes kemény és szervezett ellenzéki tüntetés egy város főterén, az biz egyedi esemény az ottani közéletben. Ilyet ugyanis még nem láttak sehol, Budapesten is elég egyedi volt, de nem példátlan, vidéken azonban a tereppolitikának ez a látványos műfaja még ismeretlen. És bizony hírértéke a valóságban nem annak van, amiről a fővárosi politikai és média "elit" úgy gondolja: vidéken bizony erősen átlépi az ingerküszöböt, ha ennyire láthatóan jelenik meg az ellenállás, aminek a hiányát azért a jobblelkű demokraták jóideje észrevették, és ha tehetik, szóvá is teszik. A vidék demokrata ellenállóját ugyanis marhára nem érdeklik a központi sajtóközlemények, meg az önkományzatban magukat párnás ajtók mögé elrejtő, csak kampányidőszakban megjelenő helyi pártgórék. Látják, hogy Orbán mindent megtehet, és meg is tesz, hogy az Ország, és a városuk is csúszik egy puha diktatúra lejtőjén, és napról napra jön fölfelé a Jobbik, amiről pedig pontosan tudható, hogy valójában a rosszabbik.

Tennék a dolgukat, ha volna értelme, csakhát az egyén roppant gyönge, ha nem része egy közösségnek, amely szervezeti erejénél fogva nagyobb védettséget képes számára nyújani. Így aztán sokan alig várják, hogy végre valami megmozduljon, és ha találkoznak élőben azokkal a valakikkel, akik ezt a mozgást épp elindítják, akkor örömmel csatlakoznak, ki így, ki úgy. És ezek a becsületes, cselekedni akaró demokraták ugyanazt a valóságot érzékelik, mint mi a NAP-ban, ezért aztán nekik tökmindegy, hogy épp melyik pártnak a tagjai: van végre ellenzéki mozgás, hát akkor beszállnak Ők is. A parlamenti "ellenzék" pártjai folyamatos vesztik el legjobb embereiket, az igazi ellenállókat, a terepen élő és dolgozó aktivistáikat, pedig bármely politikai szervezet igazi erejét, gerincét Ők adják, elvi értelmezésben is. Jelenleg Nagykanizsa ellenzéki központja, ha úgy tetszik a Valódi Összefogás helye az Erzsébet téri NAP Sátor. Jön beszélgetni, résztvenni, segíteni a pártonkívüli, az Együttes, DK-s, MSZP-s, mert jobban érti, mit kéne tenni, mint pártjának budapesti muftijai. Tán azért is, mert Ők a saját bőrükön érzékelik nap mint nap, amit a parlamenti székekbe begyógyult főnökeik nem hajlandóak észrevenni: az Ország szarban van, és lefelé süllyed.

A Műellenzéki pártközpontokban, meg a sajtóhaverjaik fővárosi szerkesztőségeiben persze mehet tovább a reménykedés: a Szabó, meg a NAPos csapata hátha egyszercsak elmúlik, mint a rossz álom, és lehet tovább tenni a semmit úgy, ahogy eddig. Csakhát az okosabbja már kezdi látni: minket elpusztítani kollaborációval, agyonhallgatással nem lehet, terepen edződtünk, lövészárok-barátságot kötöttünk, ami meg egy életre szól, és bármilyen megpróbáltatást könnyedén kibír. Nem szűntünk meg, mégcsak le sem lassultunk, de ha lehet még eltökéltebbek lettünk, mert látjuk minden percben, hogy aminek nekivágtunk, az a Valóságban is működik, nemcsak a tervünkben. Vannak tisztességes és bátor demokraták mindenütt, csak meg kell Őket találnunk az egész Országban, egységes rendszerbe szervezni Mindannyiukat és már mehet is a gyakorlati ellenállás. A Népet föl kell ébreszteni, mert a Narancsok és a Műellenzék folyamatosan altatják, a kábítószer túladagolásának halálos végkimenetelét pedig pontosan ismerjük, tehát teszünk ellene. Szombaton délután ötkor Nagykanizsa Erzsébet terén megtartjuk a gyűlésünket, fölállítjuk helyi szervezetünket, és vasárnap indulunk tovább Szombathelyre. A Sötétség Országában NAPfelkelte zajlik.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Lesz ellenzék, mert vannak ellenzékiek

Előre sosem tudható, hogy mikor jön el az a pont, ahonnan a rengeteg befektetett munka egyszercsak elkezd megtérülni. Első nagykanizsai napunk után úgy tűnik, elértünk ehhez a határvonalhoz, úgyhogy most örömblog következik.

Azt már első vidéki városunk, Győr kapcsán is leírtam, hogy csak látszólag van rettenetesen nehéz dolgunk. Egyfelől persze nem könnyű a mindenoldali politikai "elit" egyes számú közellenségeként tenni a dolgunk, szervezett média-agyonhallgatásra ítélve. Csakhogy másik oldalról meg ennek kizárólag előnyei vannak: nem kell magunkat elhatárolni egyik jelenlegi parlamenti párttól sem, mert akik már ismernek minket, azok tudják, hogy közünk nincs egyikhez sem. És ami még ennél is nyilvánvalóbb: tökegyedül vagyunk terepen, nulla konkurencia, ezért aztán akik nemcsak a maguk módján, egyedül, vagy épp kisebb csoportban akarnak cselekvő módon odaütni Orbánéknak, hanem egy nagyobb, és ezért eredményesebb rendszer részeként, azok úgyis megérkeznek hozzánk. Sokkal többeknek van már tele a hócipője a Felcsútival, meg a Jobbik nyomulásával, mint azt elsőre gondolnánk, és csak az alkalmat keresik, hogy végre résztvehessenek valamiben, ami csinálja is azt, amiről beszél. A politikai stratégiák lényege a jelen látható törvényszerűségeinek jövőbe vetítése: megalapozott jóslatokat tenni a bekövetkező eseményekre, és a tetteket is a várható későbbi történésekhez igazítani. Ezt teszem, ezt tesszük a NAP-pal, és Nagykanizsán épp bekövetkezik, amit előre láttunk, és amiért dolgoztunk és dolgozunk: megkezdődött az áttörés.

Immár nemsokára egy éves történetünk az állandó tanulás időszaka: járatlan úton megyünk, menetből kell felkészíteni magunkat egy rakás olyan dologra, amiben senkinek sincs, így nekünk sem volt tapasztalatunk. Jogi csatákat vívni rendőrségeken, bíróságokon, hogy az Orbánék által amúgyis szűkre szabott gyülekezési törvény keretei közé, amíg lehet, beférjünk, kihelyettesíteni az országos médiát élő cselekvésekkel, helyi sajtóval, netes aktivitással, ha kell, polgári engedetlenséget tanúsítani, tábort építeni, bontani, rögtönözni olyan helyzetekben, amikből csak annyi az előrelátható, hogy nem láthatóak előre. Emberi nyelven beszélni, és mindig igazat, sohasem mellé, ami sokszor nem könnyű: néha egy-egy kegyes hazugsággal, vagy kis mellébeszéléssel, tereléssel könnyen lehetne szimpatizánst szerezni, de mindig, minden pillanatban ellent kell állnunk a könnyebb út kísértésének, mert a gyorsaság a tartósság rovására menne. Elvi párt vagyunk, annak minden előnyével és hátrányával: amit mondunk, azt be is tartjuk, mindig, minden körülmények között, és ha egyszer erről az útról bármilyen kis mértékben is letérünk, akkor véget is ér a küldetésünk. Úgyhogy vállaljuk a vitákat: erkölcsi, elvi kérdésekben nincs alku, nincs könnyű, rövidebb út az erdőn át, láttuk másoknál, hogy az valójában a bozótba vezet, ahonnan nincs kijárat.

Nagykanizsán olyan ember vállalt föl minket, akiről jelen politikai viszonyaink között nagyjából mindenki úgy gondolná - rajtunk kívül -, hogy ilyen ember pedig nincs. Ellenzéki polgármester-jelöltként simán jogosult lett volna biztosan bejutó listás képviselői helyre az önkormányzati választáson, de nem élt ezzel, mondván: biodíszletnek nem ül be egy Vérnarancsok által minden ponton uralt önkormányzatba, nem hajlandó résztvenni a közbeszerzések pártokon átívelő táplálkozási láncában. Emlékszem még a blogon, meg a neten folytatott vitákra, mikor jó régen arról írtam: vannak ilyen emberek az országban, csak meg kell Őket találni. Aztán megkaptam a savat minden testrészemre a megalkuvás pártszerű apostolaitól, hogy márpedig ez az emberfajta nem létezik, ki az a hülye, akinek nem kell egy önkormányzati mandátum erkölcsi, elvi okokból. Na, akkor ezt a vitát itt és most le is zárom, ugyanis van ilyen ember: Bodó László, a DK-Együtt közös polgármesterjelöltje volt, most pedig gőzerővel szervezi a NAP-ot Nagykanizsán. Lehet eldugulni, Kedves Kollaboránsok, a gyakorlat épp most mutatja meg, kiknek volt igaza, és akik hétfőn - egy nap alatt, pedig egy hétig leszünk - a sátrunkhoz megérkeztek, belőlük máris egy erős szervezetet lehet létrehozni, pedig még igazán bele sem csaptunk a toborzásba.

Mert a másik tapasztalatunk elveink helyességén túlmenően ez: hallottak már rólunk, részben helyi szervezőnktől, részben pedig a netről és szájról-szájra működő kommunikácóval: egyszercsak elkezdtek jönni az emberek, és tudták, hogy kik vagyunk, mit tettünk és teszünk. Olyan emberek, akik voltak már más politikai vagy civil szerveződésekben, de látva azok kettősségét - nagy duma, nulla tett - el is jöttek onnan, és a maguk módján már eddig is vállalták a kockázatokat, hogy legalább egy hangyányit boldogtalanabbá és magabizonytalanabbá tegyék a Fideszbolsevikokat. Most, hogy egymásra találtunk, és eddigi tetteiket egy nagyobb szervezet részeként, de alapelveink szerint - a helyi szervezetek lényegi döntéseibe a központunk nem szól bele - teljes mozgásszabadsággal folytathatják, a korábbiaknál erősebb hatást tudnak majd kiváltani. Ők már rájöttek arra, ami miatt az országot járjuk: a létező bátor ellenállókat egy szervezetbe gyűjteni, erőiket koncentrálni: csak ez az út vezethet el az Orbánbanda eltakarításához és a Jobbik háttérbe szorításához. Lesz ugyanis még 2018 előtt is olyan pillanat, és lehet, nem is oly távoli időben, mikor mozdulni kell, és azt csak szervezetten érdemes, tanulva az őszi forradalmi hangulat gyors kihűléséből. Azt meg csak mondom, hogy kész felüdülés bátor és értelmes emberekkel megbeszélni és megtervezni a jövőt Nagykanizsa gyönyörű főterén ahelyett, hogy netes észosztók áporodott féligazságainak olvasgatásával pazarolnánk a valóban drága időt.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! Hajrá Nagykanizsa!

Fogjuk meg és vidd!

Olvasóim tudják, hogy nem szoktam írni tüntetési napokon, tartogatom a tüzet a beszédemre, de ismerik a bloggerlelket is: ha valami téma nagyon foglalkoztat, akkor mégiscsak megírom, tekintet nélkül más teendőimre. Mint most.

A Tuareg múltév április 2-án került megalapításra, mint politikai elemző, és oknyomozó blog. Aztán ahogy Orbán ismét választást nyert, és igazán beindult az illiberalizmus terjesztése ügyében, el kellett döntenem: maradok-e a billentyűzet mögött, és szaporítom azon közírók számát, akik napról napra különböző formákban leírják ugyanazt: Orbán egy Geci, aki rabol, vagy megpróbálok a gyakorlatban is tenni valamit. Utóbbi mellett döntöttem, nem vagyok otthonülő típus, és ez a döntésem aztán meghatározta a Tuareg jellegét is: ezt a műfajt akcióblognak hívják, mert olyan dolgokról szól, amit írója maga átél, sőt, többnyire előidéz. Tán a Kettősmérce Blog még hasonló, Ők is cselekednek néha terepen, és aztán megírják a sztorit, de rajtunk kívül az országban más nincs az akcióblog műfajban. Egy ilyen változás persze következményekkel jár: az ember olvasótábora átalakul, akik a távolságtartó szemlélődést kedvelik, azok keresnek olyat, széles a választék, akik meg benne akarnak lenni a sűrűjében, Ők meg megérkeznek hozzám. És persze a tartalom is változik: egyszerre lesz szubjektív és egyben objektívebb is, szubjektív az események átélése miatt, hiszen velem történik mindaz, amiről írok, de egyben objektívebb is, mert sok törvényszerűséget, rejtett összefüggést épp a cselekvések tárnak föl, így olyan pluszinformációhoz, bizonyítékokhoz jutok, amikhez más módon nem lehetne.

Az utóbbi két hónap aztán igazán sűrű volt: kidobásunk a Kossuth térről a Műellenzék passzív kollaborációja mellett, válaszul pártalapítás, országjárás indítás, belső pancserpuccs, kizárások, utánunk nyúló sunyiskodások, megatöbbi, nem unatkoztam. Ilyen esemény-, és konfliktustorlódásnál nagy terhelés alatt állok, lelkileg és fizikailag is, az időhiányról nem is beszélve. De éppen kettős szerepem miatt - egyszerre pártelnök és akcióblogger - mégsem visel meg a dolog: bármennyire is benne vagyok a cselekmények fókuszában, mindig ott van bennem a szemlélődő, összefüggéseket, általános törvényszerűségeket fölfedezni akaró elemző. Megérteni események mozgatórugóit sokszor fontosabb, mint maga az esemény, hosszabb távon segít ugyanis a hasonló konfliktusok megelőzésében, és persze föl is vértez a későbbi történésekre. Az nagyjából mostanra világos, hogy egyes számú közellenség vagyok a hivatalos politika mindegyik "oldalán", nem szeretik az Urak, ha nem az Ő hosszú évek alatt a háttérben kicsiszolt játékszabályaik szerint mozog bárki. És persze minél inkább mozog, annál inkább válik veszélyessé, tehát elpusztítandóvá, a politika amúgyis kemény műfaj, de itt, Vadkeleten különösen az. Föl kell tehát készülnöm mindenre, szószerint, és minden átélt konfliktus ehhez nyújt segítséget.

Az elmúlt két hónap ütközeteinek a legfontosabb tanulsága számomra az, amit a címben is jeleztem: igazán cselekvésre képes és ahhoz bátorsággal is bíró emberből jelenleg nagyon kevés van. Megvan a véleményem régóta, és sokszor leírtam a magyar "értelmiségről", jobboldali része szimplán eladta magát Orbánnak, balliberális része meg a mai napig nem érti, hogy fennsőbbséges igehirdető magatartása mekkora részben is járul hozzá Orbán hatalmához: nagyon. Egyszerűen taszító az a kioktató és egyben semmittevő magatartás, amit tanusítanak: nem tudnak a Nép nyelvén beszélni, mert lenézik, ezért aztán gyűlölnek zsigerből mindent és mindenkit, aki meg képes szót érteni az átlagmagyarral. De ebben nem nyújtott újdonságot az elmúlt két hónap, az igazi nóvum annyi, hogy még a nem felkent értelmiségiek jelentős része sem képes meghaladni a passzív észosztás kudarcra ítélt történetét. Van ugyanis egy viszonylag széles réteg, akik pont ugyanúgy gyomorforgást kapnak a Műellenzéktől, meg háttérértelmiségétől, mint jómagam, de mikor cselekvésre kerül a sor, akkor mégis pont ugyanúgy viselkednek, mint amazok. Csatlakoznak valamihez, valakihez, gondolom azért, mert követhetőnek tartják a téziseket, meg az azokat megvalósító személyt, aztán egy idő után úgy gondolják, hogy azt Ők jobban tudnák csinálni.

Ez idáig tökrendben van, a logikus reakció erre annyi egy önmagát valamire tartó embertől, hogy akkor fogja magát és csinál olyat, ami szerinte jó. Kitalál, megszervez, bármi, ami önálló cselekvésnek mondható, hiszen a puding próbája az evés, nem a receptúra átírása. Aztán ha már csinálja, akkor élőben, a valós viszonyok között megszerzi azokat a tapasztalatokat, amelyek eldöntik: valóban jobb-e amit csinál, mint az eredeti valami, amihez csatlakozott. Ez volna a logikus, okos és bátor emberek így tesznek, a "jótanácsok" minőségének lemérésére ugyanis csak egy út van: azok saját kockázattal és felelősséggel való megvalósítása. De nálunk, a NAP-ban ez nem így történt. Akiket kizártunk, vagy maguktól mentek el, abban a biztos tézisben lebegtek, hogy Ők jobban csinálnák. Még az is lehet, csakhát egy demokratikus szervezetben az eltérő koncepciók közül az valósul meg, amelyiket a többség jóváhagy, a jóváhagyás aktusát pedig választásnak hívják, aminek eredményét több mint illik tiszteletben tartani. Csakhát a mi emberkéink ezt nem értették: megvolt a választás, a NAP döntött, jóváhagyva stratégiát, vezetőket, ráadásul elsöprő többséggel, aztán exkollégáink úgy döntöttek, hogy egyszerűen ezeket a döntéseket semmibe veszik. 

Aki csak addig hajlandó csapattagként működni, amíg azt csinálják, amit Ő szeretne, de képtelen a többségi akaratot elfogadni, az persze nem demokrata, hiszen egóját a közösség fölé rendeli. Ilyenkor meg a közösség nem tehet mást, mint eltávolítja a döntéseit semmibe vevőket. És akkor itt jön a helyzet, amiben az elmentek a valóságban megmutathatnák, hogy létezik-e egyáltalán koncepciójuk, képesek-e megszervezni valós cselekvéseket, ennek hiánya ugyanis épp azt mutatja meg, hogy önálló tettekre képtelenek. Van nagyjából 20 volt OGYM-tag, akik a 10 hónap alatt vagy maguktól mentek, vagy erkölcsi, elvi okokból kizárásra kerültek. Megtalálták egymást gyorsan, és itt volna a lehetőség: nem egyedül vannak, mint egy éve én, mikor saját kockázatomra meghirdettem az OGYM-et, és kimentem a Térre azt mevalósítani, hanem 20-an. A valóság azonban az, hogy 20, önmagát nálam alkalmasabbnak gondoló ember összesen két dolgot tett az elmúlt egy hónapban: hetenként összeülnek egy beszélgetésre, és telerohangálják a fészbukot engem ekézve. A konkrét eset is elég siralmas, de az általános törvényszerűség méginkább az: a mindent jobban tudás apostolai csak addig vállalják "jótanácsaikat", amíg azt saját maguknak ki nem kell próbálni élőben, a Valóságban. Orbánt buktatni csak cselekvéssel lehet, aki arra nem képes, az jobb, ha békén hagyja azokat, akik viszont vállalják a kockázatát. Mi ugyanis csak azokkal fogunk össze akik velünk viszik is, nemcsak a nyakunkba ülnek.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Megy a gőzös, megy a gőzös...

Kanizsára, mégpedig vasárnap. Véget ér kéthetes Kossuth téri demonstrációnk, vasárnap délelőtt tábort bontunk, aztán délután a NAP már Nagykanizsán, az ottani Városháza előtt, az Erzsébet téren folytatja az országjárást egyhetes folyamatos tüntetéssel.

Na, de előbb egy kis kitérő, pontosabban visszatérő, legutóbbi cikkemhez, amely nem volt más, mint egy sikkasztás ügyében tett feljelentésem. Töknyilvánvaló a sztori, van egy ember, aki kezel más célra adott pénzeket, aztán egyszer csak a korábbi gyakorlattal szemben úgy dönt, hogy majd Ő határozza meg, mire lehet, mire nem abból adni. Ehhez azonban természetesen semmi joga, ugyanis egy biztos: akik a pénzt adományozták, nem azért tették, hogy arról a könyvelő hozzon döntéseket, így aztán kristálytiszta az eset. A sikkasztás tényállása ugyanis nem arról szól, hogy azt valaki magára költi, hanem arról, hogy olyan pénzről hoz döntést, amit nem Neki szántak, és föl sem hatalmazták, hogy arról rendelkezzen. Csakhát Magyarországon mindenki ért a focihoz, meg a logókhoz, meg a joghoz is, napersze a valóságban pont annyira, mint ahanyadikok vagyunk a focivilágranglistán. Semennyire. Így aztán tegnap netszerte roppant mennyiségű ásatag hülyeséget olvastam végig, éppen csak Hammurapi törvénykönyvéig nem sikerült eljutni a nagy mellébeszélőknek. Mert persze pont azok próbáltak terelni ezerrel, akiknek a szerepe ebben az egész, a NAP-ot lassítani akaró sumákolásban minimum kétes.

Közben persze előadták a szokásos mi kutyánk kölyke mentalitást: tökmindegy mi a téma, mennyi az igazságtartalma, mik a tények: a spanok kiállnak egymásért, hurrá. Korlátoltságukban nem veszik észre, hogy pont ez a kettőmércézős mentalitás ölte meg a politika tisztességét: a mieink stiklijeit megpróbáljuk elsikálni, ahelyett, hogy saját hitelességünk érdekében részrehajlás nélkül azonnal tisztázni akarnánk. Csakhát a Nincs Alku Pártnak (NAP) nem véletlenül az a neve, ami: mi szakítunk ezzel az akolmelegbéli kéz kezet mos mentalitással, nem tűrjük a sunyítást, hazugságot, lopáscsalást, tekintet nélkül arra, hogy azt ki követi el. Ha a sajátunk, vagy az ellenfél, pont ugyanúgy járunk el: a közélet erkölcsi kiüresedésének, teljes elhiteltelenedésének csak így lehet véget vetni. Mindaddig, amíg nincs minőségi, csak mennyiségi különbség Orbánék mentalitása, és a magukat ellenzékieknek nevezők között, addig a Nép ugyanúgy fogja Őket minősíteni: fehérgalléros bűnözők. Nincs kis lopás, nagy lopás, csak lopás van, mint ahogy nincs Te mutyid, én mutyim, csak mutyi van: mindet ki kell irtani, tövestől, nincs más út az Ország erkölcsi szétzüllésének visszafordítására.

Azt sem sikerül észrevenniük, hogy Orbán hatalma pont ezen alapul: a kádárizmus egy kicsit neked, egy kicsit nekem megalkuvó mentalitására építi egész rendszerét. Ebben az egymásnak mindent megbocsátó langymeleg légkörben persze mindenki sebezhetővé válik, hiszen az ilyen alkuk ritkán morális alapúak, inkább a közös elhallgatás "elvén" alapulnak, ezért aztán az abban résztvevők a Hatalom által zsarolhatóvá is válnak. A kis mutyik szőnyegalásöprése teszi lehetővé az Orbánbandának, hogy elfogadtassák a nagy rablásokat, jó lenne ezt minél többeknek fölfogni végre, minél előbb, vagy marad a Felcsúti, amíg csak akar. A NAP tevékenysége persze pont erre irányul: elmagyarázni az összefüggéseket és személyes példák felmutatásával bizonyítani: nem kell résztvenni ebben az ördögi körben, ki lehet belőle lépni, igaz kell hozzá némi bátorság meg áldozatvállalás. Szerencsére azonban egyre gyarapodó tapasztalatunk az, hogy az emberek élőben veszik az adást: ha olyanokkal találkoznak és beszélnek, akik már kiszálltak ebből a gyomorforgató ringlispílből, akkor könnyebben hangolódnak át a tisztesség európai alapnormáira.

Visszajöttünk két hétre a Kossuth térre, hogy a Hatalomnak jelezzük: ha vidéken adminisztratív módon próbálnak beavatkozni országjárásunkba, akkor megkapnak a Parlament előtt, vették is az adást, minden nehézség nélkül, első körben megkaptuk a nagykanizsai jóváhagyást az ottani egyhetünkhöz. Pénzünk és egyéb javaink visszatartásával nem sikerült elérni semmit, meglesznek időre a zászlóink, pólóink, standunk, vasárnapi vidékre indulásunk előtt, szombaton 5-kor szervezünk is tagjainknak és szimpatizánsainknak egy zászlóbontó gyűlést a Kossuthon. (jelentkezni ITT lehet) Ahogy Dobó István mondta vala Egervár ostrománál: a magyar az olyan, mint a kovakő, mentül jobban ütik, annál jobban szikrázik, és ez kis módosítással - ami nem öl meg, az erősít - a NAP közösségének egyik alapelve is. Emberi számítás szerint most jóideig nem leszünk Budapesten, az egész nyugat-magyarországi régiót bejárjuk, Győr, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Szombathely, Veszprém, Székesfehérvár, mindenhol egy hét, egyik helyről közvetlenül megyünk a másikra, és állítjuk föl egymás után a helyi szervezeteinket. Merthát a dolgunk nem kevesebb, mint év végére lefedni az egész országot, kell ugyanis egy demokrata párt, amelyik képes lesz legyőzni a Narancsokat, mikor eljön az ideje. És mi a NAP-pal ezt vállaltuk.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Sikkasztás

BRFK Központi Ügyelet

Helyben

Tisztelt Nyomozóhatóság!

Alulírott Dr. Szabó Gábor (l.: 1088 Bp. Szentkirályi u. 23, sz.: Sopron, 1968.05.16., an.: Friedl Ilona) feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen a BTK 372.§ szerinti sikkasztás bűncselekménye ügyében.

Tényvázlat: Orbán Viktor 2014-es tusványosi beszédét követően úgy döntöttem, hogy annak tartalmával szemben tiltakozást szervezek. Ezirányú szándékomat blogomban jelentettem be a nyilvánosságnak. (A bejelentés eredetiben: http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/07/az-orszag-gyulese-mozgalom.html) A tiltakozást szervezett formában valósítottam meg, mint a mellékelt eredeti bejelentésben is látható, jogi személyiséggel nem rendelkező mozgalmi formában, a szervezetet Ország Gyűlése Mozgalomnak neveztem el.

A politikai szerepet vállaló civil szervezetek elleni őszi hatósági zaklatások megerősítettek abban a meggyőződésemben, hogy nem lenne szerencsés a bejegyeztetést elindítani a későbbiekben sem. Az Ország Gyűlése Mozgalom tevékenysége elsősorban a Kossuth téren fölállított állandó tüntetés fönntartásában valósult meg, melynek hatósági, bírósági eljárásaiban a mozgalmat mindvégig magánszemélyként én képviseltem.

Az állandó tüntetés infrastrukturális igényét támogatói adományokból fedeztük, mely adományokat az áttekinthetőség érdekében a mozgalom egy tagja: Szilágyiné Dendisz Ilona (1201 Bp. Szabad köz 26.) magánbankszámlájára kértük. Az adománygyűjtő bankszámla adatai a mellékelt képen láthatóak. Magam, mint a Mozgalom alapítója döntöttem a szükséges infrastrukturális fejlesztésekről - sátor, aggregátor, asztalok, székek, benzin az áramfejlesztéshez -, abból magáncélra nem fordítottam, ennek garanciájaként a beszerzéseket sem én intéztem, a kifizetéseknél engedélyezőként jártam el.

Ez év áprilisára kiderült, hogy az Ország Gyűlése Mozgalommal eredetileg elérni kívánt célok ellehetetlenültek, ezért úgy döntöttünk, hogy pártot hozunk létre a mozgalom aktivistáira támaszkodva. A párt neve: Nincs Alku Párt (NAP), melyet a mozgalom 33 aktivistájával, mint alapítóval hoztunk létre 2015 április 29-én, s melynek bejegyzési folyamatát április 30-án elindítottam az illetékes bíróságon.

Az alapítók közötti későbbi konfliktusok miatt a párt újraalapítása vált szükségessé, mely folyamatban van. A Nincs Alku Párt mind személyi állományát, mind tevékenységét tekintve az Ország Gyűlése Mozgalom folytatása, mint a mozgalom alapítója úgy döntöttem, hogy a jogi személyiséggel nem rendelkező mozgalmat okafogyottsága miatt megszüntetem, eredeti tevékenységét - folyamatos demonstráció az Orbán Viktor fémjelezte politikával szemben, sátrakkal, nonstop módon - a párt viszi tovább.

A párt megalapításának idején Szilágyiné Dendisz Ilona közösségi célú magánbankszámláján 150 ezer forint volt, melynek rendelkezésre bocsájtását kértem Tőle, hogy az összeget a megalakuló párt vagyonaként abba apportálhassam. Szilágyiné Dendisz Ilona e kérésemet megtagadta. Minimális jogérzékkel belátható, hogy az összeg az Ország Gyűlése Mozgalom által alapított Nincs Alku Pártot illeti, mely mind tevékenységében, mind személyi állományában annak szerves folytatása, a vagyon párthoz vitelének helyes útja pedig annak általam - mint mozgalomalapító, és a Nincs Alku Párt elnöke - történő apportálása, hogy sorsa mindenki által követhető legyen.

A BTK. 372.§ szerinti sikkasztás bűncselekményének tényállásából - 372. § (1) Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el. - számomra nyilvánvaló, hogy Szilágyiné Dendisz Ilona kérésemet megtagadni nem volt jogosult, közösségi célra adományozott összegekről sajátjaként rendelkezett, ami miatt a feljelentést mégis ismeretlen tettes ellen teszem, annak oka annyi: az interneten folytatott viták során azokban több olyan ember is résztvett, akikkel a pártalapítás után konfliktusba kerültünk, és akik semmiféle felhatalmazással nem rendelkeztek az összegek sorsára vonatkozóan.

Kérem a Tisztelt Nyomozóhatóságot, hogy tisztázza az események hátterét és tegye meg a szükséges lépéseket a felelősségek megállapítására, és a szükséges szankciók megtételére.

Köszönettel:

Dr. Szabó Gábor

Bp. 2015. június 22.

Fidesz, Jobbik, NAP

Tegnaptól van egy 5000 fős település Magyarországon, ahol ez a három párt jelenti a közéletet. Tegnapelőtt még csak az első kettő volt ezekből, de mostantól már van demokratikus ellenzék ott, ahol eddig nem volt. Szentmártonkátán.

Mivel úgysem hinné el senki az ottlévőkön kívül, hogy egy Fidesz-Jobbik uralta tipikus faluban igenis van esélye a demokratáknak, ezért ebben a blogomban a szokásos arányokhoz képest most több lesz a kép. Lássa mindenki a saját szemével, amit mi átélhettünk: egy csodát, amit nagyjából úgy lehet leírni: vendégségbe indultunk, és hazaérkeztünk.

Szentmártonkáta majdnem kisváros méretű falu, Nagykáta mellett. Demokrata politikai térképen nem létezik, elkönyvelték az elmúlt évek tapasztalata alapján vesztes zónának, merthát a főváros-centrikus Műellenzék saját tehetetlenségét szereti lehetetlenségként bemutatni. Pedig egy frászt: a puding próbája az evés, és nemcsak megettük tegnap, de még nagyon ízlett is, mondhatni pudingfüggők lettünk.

A NAP terjeszkedési stratégiája a városról városra ugrás hetenként, állandó tüntetések fönntartásával, de közben minden olyan helyre is megyünk, ahol pár ember úgy dönt, hogy csatlakozik hozzánk, és belevág saját településén a demokrata ellenzék felépítésébe. Mert továbbra is mondom: a politika nem pénz, hanem emberfüggő. Pár igaz ember, aki saját kezébe veszi a sorsát, ennyi a recept, és tegnap óta ezt már nemcsak így gondoljuk, hanem tudjuk is.

Ketten, nálunk a Kossuth téren szerzett tapasztalataikból úgy gondolták két hónappal ezelőtt, hogy belevágnak saját sorsuk formálásába. És tegnap olyan demokrata tüntetés, sőt több keletkezett ebből Szentmártonkátán, amire még nem volt példa a falu történetében. Ballagás volt, temetés, és mégis húsznál több ember csatlakozott hozzánk élőben, ja és mindezt a Községháza melletti téren, ahol biztosak lehettek abban, hogy nem marad titokban a velünklétük. De persze ezt is sokadszor mondom: ha az emberek azt látják, hogy vannak, akik nem félnek, akkor Ők is felbátorodnak, példa kell, élő, és máris megy a dolog.

A Jobbik észlelte is jövetelünk veszélyét: saját kiadványukkal megszórták az összes postaládát a faluújság mellé bedobálva, és elautóztak csapatostul mögöttünk, miközben a rendezvényünk zajlott. Csakhát a helyzet az, hogy mi voltunk többen, gondolom nem örültek ennek. Pedighát tegnaptól kezdhetik szokni a gondolatot: nemcsak Ők lesznek jelen a falukban, hanem mi is. Két ember két hónapos munkája, elkötelezettsége, bátorsága kellett ehhez, a NAP dolga az, hogy megtaláljuk mindenhol az olyan embereket, mint Szentmártonkátai párttársaink.

Nézem én persze közben a Műellenzék országjárását is, hátha valamit eltanulhatunk onnan is, de inkább nem, köszi. Ugyanis azt látom, hogy az országjárásuk a szokásos biztonsági játszma: olyan településekre mennek, ahol eleve erősek, csakhát föl kéne fogni: az Ország 10%-a ilyen, a 90%-a meg nem. Józan ésszel megintcsak egyszerű ám ez a történet: oda megyek, ahol gyenge vagyok, hogy megerősödhessek, nem pedig a már megnyert helyekre járok nosztalgiázni, hogy vágóképek készülhessenek a fészbukra, nemde.

Megmerítkeztünk tegnap a fészbukon és tömegmédián túli Valóságban, és azóta is fürdünk az élményben. Még ilyet, sokat, bármennyit, ha minden faluban lesz egy Háhm Pál, és egy Háhm Piroska, akkor vége lesz az Orbánrendszernek, és a Jobbik is visszatakarodik oda, ahonnan előmászott: a nácik bűzös pöcegödrébe. Végtelenül egyszerű a történet: a politikának oda kell menni, ahol a Nép található, a Nép pedig nem a fővárosi pártirodákban van, és nem is a fészbukcsoportokban, hanem a terepen, csaxólok. Köszönjük Szentmártonkáta!

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!