Az Orbán Rezsim menekültgyilkos törvénycsomagja valójában rólunk, magyarokról szól. Életbe lépésének pillanatától 10 millió honfitársunk bármelyikét elvihetik bármikor annak ürügyén, hogy segítséget nyújtott menekülteknek.
Orbánék aprólékos módszerességgel szétverték a társadalmunkat: egyik csoportot a másik után lehetetlenítették el, de mindig csak egyet, és csak azután jött a következő, ha az előzővel már végeztek. Cigányság, rokkantak, vállalkozások, egészségügy, oktatás, szociális ágazat, bármi és minden. És mivel akkor, mikor ki kellett volna állni egymásért, senki nem tette meg, ezért aztán továbbhaladhattak. És az évek alatt a szolidaritás csírája is elhalt: az vált megszokottá, hogy mindenki csak a saját dolgával törődik, a Nép bezárkózott egyénenként saját maradék egzisztenciájának falai mögé, reménykedve, hátha ott nem törik rá az ajtót. És bár eddig is rátörték, mert a magánélet szentségét oly módon és annyiszor sértették már meg, hogy demokrata értékvilágú ember számára már most is nyilvánvaló: ez itt diktatúra, de mostantól ez új formát ölt. Mostantól ugyanis Kedves Honfitársam fegyverrel törhetik Rád az ajtót, bármikor, rendőrök, katonák, semmiféle bírósági jóváhagyás ilyesmihez nem kell: jönnek, és kész. Bilincs, házkutatás, és esetleg odavetik foghegyről: menekültek. És nyugodtan lehet, hogy menekültet Te, akihez épp betörnek az állami útonállók, csak televízióban láttál, ez senkit nem fog érdekelni. Ha útban vagy, innentől majd egy zárkában magyarázgathatod a falaknak, amit csak jólesik.
A menekültgyilkos törvénycsomag parlamenti elfogadásának pillanatában az eddigi lopakodó és csendes diktatúrát a nyílt, fegyveres önkényuralom váltja föl. Hitler a zsidókat találta meg ürügyként, hogy az első világháború miatt szétesett német társadalmat a közös gyűlölet visszataszító elvére egységesítse. Egy erkölcsi és gazdasági nyomorba taszított Népnek könnyű felmutatni minden rosszlétük okát, aminek ugyan köze nincs a valósághoz, de a Diktátort ez semennyire sem érdekli. Jelöld meg a mindenért felelős csoportot, és hagyd, hogy a fölhalmozódott tehetetlen gyűlölet utat találjon magának. Orbán a menekülteket találta meg ilyeneknek: Ők felelnek már mindenért, elveszik a munkát, ami nekünk sincs, bűnöznek, szemetelnek, egyáltalán: vannak, és ez már elég, hogy közellenséggé válhassanak. És csak a hülye nem látja át, hogy tudatosan gerjesztett hisztériáról van szó: minden Fideszmédiából ömlik a mocsok, az ocsmánynál ocsmányabb hazugságok, miközben tudatosan, adminisztratív, erőszakszervi módon akadályozzák meg, hogy továbbutazhassanak Európába, aminek civilizált felén már várják Őket. Felsűrítik Őket, hogy rámutathassank: lám mily sokan vannak, mily rettenetesek is.
És alig várják, hogy a ronggyá alázott, koncentrációs táborokba zárt menekültek megelégeljék az embertelen bánásmódot és saját kezükbe vegyék szabadulásukat. Meglesz az ürügy a nyílt erőszak bevetésére, meglesz már hozzá a törvényi alap is, döröghetnek a fegyverek, lehet bevezetni a szükségállapotot, kijárási tilalommal, a menekültekkel együttműködők bebörtönzésével, vagy egyszerűen csak ezen együttműködés feltételezése alapján. Hitleri stratégia, Goebbelsi propaganda, és SA módszertan: azt a rendszert, amelyik pedig így működik, fasisztának hívják. Hogy a Rezsim kitalálói, fenntartói és kiszolgálói hazaárulók, az minden, a józan eszét még megtartani képes magyar számára nyilvánvaló. Egy ilyen rendszerrel szemben pedig ellenállni minden demokrata kötelessége. Eljön majd a pillanat, amikor az Orbán Rezsim mind a jog, mind a történelem vádlottjai sorába kerül, de addig az Országot nekünk kell eljuttatni, hogy ez megtörténhessen. Lehet kiabálni segítségért Európához, lehet följelentéseket tenni, lehet bármit, csakhát mindezt annak tudatában, hogy nem Európa juttatta hatalomra, és tartja ott az Orbán Rezsimet, hanem a saját Országunk. És másra várni saját problémáink megoldásában önmagában is gyávaság.
A menekültellenes törvénycsomagot nem merné az Orbán Rezsim benyújtani, ha nem épp egy folyamat részeként tehetné, annak következő állomásaként. Öt éve haladnak szisztematikusan, lépésről lépésre az egyre nyíltabb diktatúra irányába, és tehetik mindezt azért, mert nem ütköznek kemény ellenállásba. Akik megpróbálják, azokat mégcsak nem is kell Orbánéknak féken tartani, megteszik ezt a szívességet helyettük azok az ellenzéki erők és holdudvaruk, akiknek fontosabb a saját önző pártérdekük, mint az Ország sorsa. Orbánék haladnak előre évek óta, mint kés a vajban, mert épp az "ellenzéki" erők tesznek meg azért mindent, hogy jelenlétükkel legitimizálják a fasizálódó rendszert. Ki nem mondanák, hogy ez itt már diktatúra, mert akkor megkérdeznék tőlük: és akkor Ti mit kerestek a Parlamentben még? Diktatúrában ugyanis a Parlament csak pecsételőgép, valódi feladata nincs: ráüti a jóváhagyó végzést a Diktátor szűk körében eldöntött mocsokra. E héten fogja elfogadni Orbán Bábparlamentje a menekültgyilkos, a nyílt diktatúrát bevezető törvénycsomagot. Az a politikai erő, amelyik az elfogadás pillanatában nem hagyja el a Parlamentet, hazaáruló. Az az ellenzéki erő, amelyik nem tesz meg mindent az utcán, hogy a Diktatúra Törvényét ne lehessen bevezetni, hazaáruló.
Mondom: HAZAÁRULÓ.
Mondom: HAZAÁRULÓ.





























