2016. június 28., kedd

Öngyilkosok hete

Két látványos harakiri is volt a múlt héten. Az egyiknek van hatása a világra, a másiknak nincs. A Britek kilépése az EU-ból nagy ügy, az MSZP "tisztújítása" valójában nem az. Mégis utóbbiról írok, mert az a mi bőrünkre megy.




A Britek szarul döntöttek, kicsit most pánikolnak, aztán majd korrigálnak. Nem azért voltak évszázadokon át a világ egyetlen valódi szuperhatalma, mert hülyék, és nem is azért, mert mindig a legjobb utakat választották. Csináltak Ők már nagy baromságokat, de mindig volt annyi eszük, hogy aztán újragondolják, és a saját maguk által létrehozott válságon végül felülkerekedjenek. Nem kell Őket félteni, az ország, amelyik Erzsébetet, Wellingtont, Churchillt, Tony Blairt tud kitermelni magából, majd megoldja a saját baját. Kár erre több betűt pazarolni, nem a mi nagyságrendünk a probléma, semmi ráhatásunk a dolgaikra, kettő ligával följebb játszanak, mondjuk úgy: Ők meghatározói a világpolitikának, mi meg nem. Úgyhogy maradjunk a saját házunk táján, a magunk mérettartományában: nekünk egy párt rituális öngyilkossága jutott. MSZP-nek hívták, béke poraira.


Ez a tisztújítás volt az utolsó alkalom, hogy a Szocik felegyenesedjenek, és megtanuljanak újra két lábon járni. Lett volna esélyük, a sikeres vasárnapi boltbezárós népszavazási harcuk, amit nettó megnyertek Orbánnal szemben, tartós muníciót adott nekik. Szóval lövedék az van, már csak fegyvert kellett hozzá találni. Nem sikerült. Van pár olyan arc az MSZP-ben, akinek volna mondanivalója a világról, ténylegesen hajlandó lenne küzdeni a Rezsim ellen. Botka, Harangozó, Szanyi, egyik sem a belesimulós típus. Na, ezzel fel is soroltam mindazokat, akiket aztán a bölcs szociküldöttek hazazavartak. Nem kellenek a harcosok, nem kellenek a közismert, kemény akarattal és önálló arccal rendelkező emberek. Nem kell egy esetleges küzdelmes jövő, ha lehet helyette a régóta zajló belesimulós "politikát" is folytatni. Nem kellenek karakterek, még a végén valódi változások lennének az MSZP-ben, az meg az apparatcsikok szürke középszarának kockázatos.


Ott üldögélnek a Fidesznyik önkormányzatok képviselői meg bizottsági székeiben, nyomogatják az igen gombokat a Narancsközbeszerzési mutyikban, áramlik a fűszer, megy a biznisz, kishal is hal, ha biztos, nemde. Hát csak nem fogják az egyetlen megélhetésüket kockáztatni mindenféle küzdelmekben. Botka, Harangozó, Szanyi még a végén keményen nekiesne a Fidesznek, és a nehezen megszerzett fideszes kapcsolati háló, meg a tőlük a kollaborációért kapott sűrű fillér eltűnne, oda a létbiztonság. Hát egy frászt. Itt vagyunk a választási ciklus félidejében, gondolni kell a jövőre is, be kell majd jutni megint a jól fizető önkormányzati székekbe, ahhoz meg nem szabad magukra haragítani ellenzékinek tűnő cselekvésekkel az Orbán Rezsim helyi komisszárjait. Ja, meg persze össze kell fogni a DK nevű szektával is, Nekik is van pár szavazójuk, összeadva több listás hely lesz majd, jut is, marad is, így megy ez, és így is fog, mint kiderült.


Akiknek egy Molnár Gyula-Hillerpifti párosról a harcos ellenzékiség jut az eszébe, az sürgősen keresse föl orvosát és gyógyszerészét, át kell állítani a terápiát. Lesz itt kérem összefogás, probléma elhárult, az MSZP-DK páros együtt el is ér majd 20 százalékot Orbán parlamenti, meg önkormányzati kamuválasztásain, és folytatódik az Országrablás a megszokott módon. Akik legalább az általános iskolai alsótagozatos számtanra emlékeznek, régóta tudják, hogy két semmit összeadni, az továbbra is a semmi marad. Föltettem képen a Medián legfrissebb közvéleménykutatásának grafikonját, és ez bizony a BIZTOSAN elmenő, és BIZTOSAN pártot választókról szól, nem csalás, nem ámítás. Az MSZP utolsó lehetősége volt, hogy önálló politikába kezdjen, gerincet növesszen. Csakhát túl régóta léteznek puhatestűként, elfelejtették már, mit is jelent a gerinc szó. Így aztán a csigák összeölelkeznek, nagy az öröm, MSZP-DK, együtt hasítanak tovább. Ja, az Országnak meg annyi, de az kit érdekel, nemde.

Horn Gyula forog a sírjában.


5 megjegyzés:

  1. Kedves Gábor!
    Ahogy írtad,ezek megélhetési politikusok! Nem érdekük egy megújuló pártot létrehozni! Elvannak a langyos vízben! A nép meg lesz@rva! :( De eljön az idő,amikor ők is számon lesznek kérve!

    VálaszTörlés
  2. Az csak szomorú,de a lényeg úgyis az utcán fog történni,a nép fogja elzavarni a gecit nem a "pártok"!

    VálaszTörlés
  3. Botka, és Harangozó méltatása oké. De sajnos Szanyi is csak fröcsögni tud hülyeségeket, tumblr-en jelen van, de mindig odáig fajul a dolog, hogy letorkollja a potenciális választókat, és néhány kör alatt eljut a "mindenki hülye, csak én vagyok helikopter" állapotig. :(

    VálaszTörlés
  4. Ezt a grafikont honnét vetted? A neten 37%-ot mutató grafikon van közzétéve!
    http://kozvelemenykutatok.hu/2016-juniusi-kutatasi-eredmenyek-median-2/

    VálaszTörlés
  5. Vajon mi befolyásolhatja ennek a blognak a blogírási frekvenciáját? Farmakokinetika? :)

    VálaszTörlés