2016. március 10., csütörtök

Vészhelyzet

Volt ilyen filmsorozat, orvosos-nővéres, rengetegen nézték. Én dokiként nem annyira, kicsit mesés volt a valósághoz képest. De így utólag: sokkal inkább volt valóságalapja, mint a Felcsúti Geci által tegnap bevezetett migránsügyi vészhelyzetnek.




Merhogy egy újraélesztéshez kell, hogy megálljon a szív, egy érösszevarráshoz elszakadt főütőér, sínezéshez meg törött hosszúcsont, nemde. Migránsügyi vészhelyzethez - tudom, a hivatalos elnevezése válsághelyzet, de az hosszú, meg túlhabosított - meg kéne pár migráns. De NINCS. Épp egysenincsen, ciki. Helyettük vészhelyzet van. Az egyébként valóban van: a Felcsúti Geci lefosta a bokáját a március 15-i Tanártüntetéstől, meg a harapódzó népharagtól, és idáig szaglik a bűze, az meg télleg vészhelyzet, amilyen töménységben. Ha már a TEK-es Múzeumkörutas mindentlezárósdi lufiját kipukkasztottuk, meg a Terror Törvénye se bírt Parlament elé menni - az már a Jobbiknak is sok volt, pedig Ők se a liberális demokrácia kapuit őrző oroszlánok -, hát most valami vészhelyzetnek kell lennie. Ha lenne UFO-kra ilyen, az lenne bevezetve, de nincs, van viszont migránsokra. Igaz, migránsból is per pillanat pont annyi van, mint UFO-ból, de kicsire ezek nem adnak. A lényeg, hogy katonásat-rendőröset játszhasson a második gyermekkorát felgyorsult ütemben átélő Főgazember. Mert ha sok az egyenruha, meg a puska, akkor nyugszik a Beteg. Rövidke időre legalábbis, az meg elég Nekik, ha már a puszta túlélésükért küzdenek.


Magam egy időben több mint szórakozásként sokat pókeroztam. Kifejlődik az emberben a blöff iránti érzékenység, és itt most akkora blöff van, hogy azonnal emelni kell a tétet a csillagos égig. Mondhatni: ALL IN. A Diktatúra vége akkor kezdődik, mikor már nem marad pszichológiai fegyvere. Most pedig épp az utolsó patront lövik el: nyílt fegyveres diktatúrát álmodnak, minden sarkon álldogáló gépfegyveres járőrpárosokkal, ajtóberúgásokkal, dübörgő Hummerekkel. Nem marad innentől kártyájuk, nem mondhatják, hogy ha ezt megteszitek, akkor majd ez lesz. Mert már VAN. És erről is percek alatt ki fog derülni hogy LUFI. Kétszeresen is az, pedig egyszeresen is elég lenne. Egyrészt saját képükre formált gumiparagrafusukat sem bírják betartani. A vészhelyzeti törvényben ugyanis szerepelnek mindenféle adatok: hány menekültnek kell ahhoz naponta érkeznie, hánynak itt tartózkodni, hogy ki lehessen hirdetni egyáltalán. Namost ezekből egy sincs meg, úgyhogy a kihirdetéssel a Kormánynak nevezett Családfői Tanács maga sértett jogot, legkésőbb Strasbourgban percek alatt igazat adnak annak, aki leszarja a rendelvényüket.


A másik, nekifutásból, páros lábbal, szöges cipővel való öntökönrúgásuk meg tömeglélektani jellegű. És mivel az egész Orbánrezsim valójában egy tömeglélektani blöff, ezért aztán ha ebben a kategóriában buknak meg, akkor minden összeomlik körülöttük. Mondok egy példát, hogy kristálytiszta legyen, mit kúrtak el. Tessenek elképzelni, hogy holnaptól bevezetik a járdákon a jobbratarts elvét. Ha valaki gyalog van, akkor az utcán csak a jobboldali járdát használhatja, a másik oldalit meg csak a szembejövők. Persze a gyalogosok nem így mozognak: átmennek egyik oldalról a másikra, levágnak sarkokat, meg egyébként is kisebb dolguk is nagyobb annál, hogy ilyemire odafigyeljenek, a ma Magyarországán van épp elég gondolkodni valója mindenkinek. Szóval még a legbeszaribb jogkövetők is képtelenek lesznek betartani a jobbratartsot, ebből meg az lesz, hogy minden percben az országban többszázezer jogsértés történik. Erre a mókára meg van összvissz 40 ezer rendőr, meg 10 ezer katona, nyilvánvaló hogy nem lehetnek ott mindenütt, meghát más dolguk is van, mint járókelők haladási irányát felügyelni.


A honpolgár tehát tudja, hogy neki jobbra kéne tartania a járdán, de közben meg azt látja, hogy az égvilágon semmi nem történik, ha ezt a szabályt magasról leszarja. Úgyhogy pont ezt teszi, és közben rájön: megteheti simán. Aztán földereng az agyában, hogy lufi az a Hatalom, amelyik saját szabályainak betartatására sem rendelkezik elégséges erővel. Aztán lelkében hátradől, és annyit mond: gyengék ezek, blöffölnek, teszteljük le, mire is van erejük a VALÓSÁGBAN. És akkor tömeges tesztelés kezdődik, mint Romániában anno, vagy Egyiptomban, Ukrajnában: a tesztek eredménye közismert. Szóval az okos diktátor nem hoz olyan törvényt, amit nem tud betartatni, mert saját maga mutatja meg a gyengeségét, ha túltolja a biciklit. És a migrációs vészhelyzettel épp durva túltolás történik. Az egész ország nem lát sehol migránst, ellenben tüntető tömegeket meg igen. Március 15-én a Tanártüntetést nem engedélyezik, vagy feloszlatják, mert a MIGRÁNSOK? Ez még a leghardkórabb Narancsrobotoknak is sok lenne, meg aligha próbálna soktízezer embert párezer fős karhatalom megtámadni olyan vészhelyzet alapján, amelyiknek a törvényben leírt alapja sincs meg. Tüntetőkre támadni nem létező migránsokra hivatkozva? LUFI.


És ezt persze Ők is tudják, annyira azért nem hülyék. Olyan vészhelyzetet hirdettek meg, aminek leírt teendőit ha VALÓBAN megpróbálnák megtenni, perceken belül kitörne a Forradalom. De EZEK már csak időhúzásra játszanak: hátha lesz valami csoda, hazamennek a tanárok, a szakszervezetek, végetér a rossz álom, és csak a sihaha zakatol békésen a stadion körül a felcsúti terepasztal-mennyországban. Megpróbáltak ráijeszteni a Népre a Terrortörvény belengetésével. NEM sikerült. Megpróbálták újra a TEK-lezárással. NEM sikerült. Most megpróbálják a Vészhelyzetezéssel. Ez sem fog sikerülni, és épp azért írom ezt a tisztázó cikket, hogy biztos lehessek benne: NEM sikerül. A Felcsúti Gazember lefosott gatyájának félelem-bűze nem vészhelyzet, csak egy állapot, ami CSAK NEKI gáz, nekünk semennyire sem. A fegyveres járőrők, páncélozott rohamosztagosok mutogatása szintén csak showelem egy elcseszett díszbemutatón. A Vészhelyzeti felhatalmazással nem tudnak élni, mert aznap VÉGÜK lenne. Úgyhogy nekünk, demokrata ellenállóknak csak egy dolgunk van: magasról leszarni az egész blöfföt, menni március 15-én a Tanártüntetésre, és ráborítani az asztalt az egész szemét Narancsbandára.

Ott találkozunk.


2 megjegyzés:

  1. Ma még semmi nincs, de már az emberekben pánikot kell kelteni. Mit is jelent pontosan a válsághelyzet? Migráns ügyben? Hol vannak ők?

    VálaszTörlés