Orbán sorsa csak rajtunk múlik

Bátor kijelentés, pedig igaz, ugyanis tények és törvényszerűségek felhasználásával nem is oly lehetetlen feladat Narania Urának eltakarítása. Elvileg vagyunk ehhez elegen, tehát a tömeg megvan, a kérdés az, hogy akaratunk is van-e hozzá.

Számolgassunk: van ugyebár 2,1 millió Narancsnyik az Országban, de mint épp a közvéleménykutatók jelzik, meg mint az RTL Klub beindulásával az várható is volt, szépen elkezd apadni a számuk. És azt a Fidesztábort se gondoljuk valami monolitikus tömegnek: egy részük minden létező ellenzéki politikust büdöskomcsinak tart, másrészük meg az erősebbhez húzás miatt dekkol náluk, harmadik része pedig munkahelyének megtartása miatt csinál úgy, mintha. Namost azért egy tízmilliós országban, ha tömegesíteni kezdünk, akkor ez a szavazótömeg az utcán kisebbségbe kerülhet, megmutatva passzív 4 millió Hontársunknak, hogy az erősebb, a tömegesebb, az már nem a Narancs. Azt persze láttuk, hogy egy-egy alkalomra ezernyi szervezési eszközzel - média, meg lóvéhegyek - össze tudnak trombitálni 100 ezer embert, csakhát Ők sem tudják Őket huzamosabb ideig ott tartani. Ha mi viszont igen, és állandó jelenlétben le tudjuk Őket győzni, akkor könnyen láthatóvá válik a fölényünk. És ez biz nem abszolút szavazótömb mérettől, hanem a létező támogatók puszta akaratától és kitartásától függ. Hogy kedvenc műfajomból hozzak némi hadászati példát: a ruszkiknak a dicső szovjet múltban mindig mindenből sokkal több volt, mint az amerikaiknak, csakhát a darabszám mellett ott volt két kínos tény: az eszközök fele a használhatatlan roncs kategóriába esett, a többi nagyrészének meg a minősége biz gyengécske volt. Így aztán papíron, statisztikákban a ruszki volt az erős, csakhát végül mégiscsak a Szovjetúnió ment a levesbe és nem az Egyesült Államok.

Számoljunk most saját, legkönnyebben mobilizálható erőforrásunkkal: a demokratikus ellenzék budapesti szavazótömbjével. Mindenhol lefelé fogok becsülni, nehogy szó érje a ház elejét, meg vágyálom, meg ilyen sumákdumák. Van valóságosan 400 ezer demokrata szavazó Budapesten. Jelzem, ha nem lenne, és ez a szám, mint minimumérték nem lenne közelfogadott, akkor az ellenzéki pártok nem mennének rá a Főpolgármesteri poszt elnyerésére, mert minek. De mivel rámennek, ezért aztán joggal gondolom, hogy rendelkeznek olyan közvéleménykutatási adatokkal, melyek alapján azt teszik, amit. Úgyhogy matekozzunk ezzel a 400 ezer fővárosi demokrata szavazóval. Álmodjunk egy pillanatra: mindegyikük fölfogja, hogy csak rajta múlik az Orbánűzés, ezért hajlandó némi áldozatot hozni a keserűmagyarkodás helyett. Mind eljön a Kossuth térre augusztus 8-án, és azzal a kellemes logisztikai szituációval szembesülünk, hogy az egész Belváros csurig van demokratákkal. Annak épp lenne némi médiavisszhangja, és nemcsak országon belül, a vidéken apátiában élő 4 millió emberünknek is fölkapódna a feje, hogy nahát ezazémár valami.

Ehhez semmi más nem kell, mint akarat, nemdebár. Meg némi bizalom a többiek iránt: nem abból kiindulni, hogy a másik úgyis otthonmarad, tehát én is, hanem az ellenkezőjéből: megyek, mert bízom abban, hogy a másik is jönni fog. És ha pusztán a saját gondolati sémánkat ilyen módon megváltoztatnánk, már remegne is minden porcikája Narania Urainak. Éshát persze ebben az esetben az állásféltés már hiteltelen opció: 100 ezernyi embert nem lehet egyenként megfigyelni, aztán egzisztenciálisan levadászni, nincs a világon akkora és olyan profizmusú államapparátus, amelyik akár ennek csak a töredékére is képes lenne. És akkor menjünk tovább az álmodozásban, aztán persze elmondom, hogy akarok ebből az álomból úgy fölébredni, hogy a Valóságban folytatódjon. Szóval 400 ezer fővárosi demokrata fogja a saját súlypontját és fölemeli, és kerek 8 órát az életéből a gyakorlatban is arra áldoz, hogy Orbánt eltakarítsa. Aztán a hatalmas tömegélménytől, a Hatalom tele gatyájának átható illatától bódultan rájön, hogy ez jó, és megint akar ilyet. Ezért aztán a következő hétvégén megint kijön, és megint lesz diadal, meg világsajtó, meg a passzívak számára remény, Orbánék számára meg TEK mögé bújt bunkerrettegés.

Úgyhogy a rosszhírem az annyi, hogy nem Orbánék uralkodnak fölöttünk, hanem mi hagyjuk lenyomni magunkat. A fővárosi demokraták döntő része nem képes bevállalni heti 8 órát a 168 órából, hogy európai demokráciában éljen, és amíg erre nem képes, addig nem is fog abban élni. Inkább ír, olvas, tévét néz, jajongbusong, és megmondja a feleségnek/férjnek a tutifrankót, így az indulatból családi veszekedés és nem Orbánűzés lesz. Namost az a helyzet kéremszépen, hogy én meg roppant konok módon eltökéltem, hogy ezt meg fogom valósítani. Igen, tessenek röhögni, kacarászni, kiváló, cizellált publicisztikákat írni a gonosz Orbánról, hátha valaki még nem tudja a nyilvánvalót. Csaxólok, mindenki tudja, de azért csak tessék, valamiből kell enni meg rezsit fizetni, mégha az puszta habverés is mostanra. Csakhát amikor augusztus 8-án az Ország Gyűlése Mozgalom belevág Orbán megdöntésébe, akkor ennek alapbázisát fogja a Kossuth téren megteremteni. Ne tessék azt hinni, hogy erőszakmentességünk az valami kedélyes kvaterkázásban meg szónoklatok hallgatásában fog testet ölteni: egy fenét, az nem én vagyok, az nem mi vagyunk.

Játszani fogunk a Hatalommal, amihez a Kossuth téri tábort csak a Demokrácia Erődjeként fogjuk használni: onnan indulunk portyázni, tesztelgetni a Hatalom tűrőképességét. Pontosan ismerem, hogy mit lehet megtenni törvényesen és azt is, hogy hol vannak a törvényileg nem szabályozható bonyolult élethelyzetek kiskapui. És békésen, de kreatívan és eltökélten remek kis ötletek tömegét fogjuk élőben kivitelezni. Mozgás, sétálgatás, különböző helyszínek meglátogatása, nevezzük folyamatos de törvényes zavarkeltésnek. A Blogom mostanra annyi helyre eljut, amennyire egy állandó információforrásnak el kell jutnia, és mint látható az elmúlt napokból, mostantól erre is használom. Az a helyzet ugyanis, hogyha a fővárosi demokrata polgár épp ráér pár órácskára, hogy Orbánnak bemutasson, akkor perpillanat ezt nem tudja hol megtenni, de gondoskodunk róla, hogy nálunk ezt bármikor megtehesse. Namost 400 ezer demokrata szavazóból ha csak 1 százaléknyian gondolják mondjuk egy kedélyes péntek délután, hogy kijönnének kicsit demokrata levegőt szívni a hasonszőrűek társaságába olvadva, az biz már 4 ezer ember. Ja, az meg pont annyi, mint anno a Hallgatói Hálózat Orbánfosató menetein volt.

Aztán akkor mi is menetelünk kicsit erre-arra, meg kitalálunk egyéb finom kis aktivitásokat, nem fogunk unatkozni. Aztán előbb-utóbb csak látni fogja a demokrata szavazótábor, hogy nem sikertelenségre ítélt lúzerkedés megy a Kossuth téren, hanem nagyon is aktív és kreatív hatalomellenes pszichoterror. A polgárok spontán tömegaktusait demokráciában képtelenség megszüntetni, nemdemokráciában már más persze a helyzet, de minél korábban kezdünk bele a Hatalom szívatásába, annál kisebb az esélye hogy diktatórikus módszereket mernének alkalmazni. Tetszenek tudni, nehogy parancsmegtagadás legyen a vége, mert akkor jön az ukrán forgatókönyv, és akkor esetleg a TEK is roppant kicsinek és amatőrnek bizonyulhat. Szóval a feladatom, az Ország Gyűlése Mozgalom küldetése ez: nyilvánvalóvá tenni az ellenzéki demokratáknak, hogy csak rajtunk múlik Orbán lelkiállapota, és hatalmának stabilitása. És olyan lelkületű akarnokok, mint Orbán és Bandája aligha fogják hosszan bírni, hogy egy növekvő létszámú Közösség egyszerűen játszik velük és semmibe veszi Őket. És aki a nyugalmát elveszti, és fejveszett cselekvésbe kezd, az bizony a Hatalmát is elveszti.

Ez a tervem, ez a tervünk, az első két napban 440 önkéntes csatlakozott hozzánk és ennél számosabb az egyelőre a nyilvánosságban nevüket nem fölvállaló csatlakozók tábora. Itt gyülekezünk: Ország Gyűlése Mozgalom fészbuk csoport.

Tessenek jelentkezni.