Levél a Szocialista Szavazónak

Szia, tegeződjünk ha nem bánod, demokraták között így szokás, illegalitásban meg aztán főleg. Számodra tűnhet ez ma még rossz poénnak, de nem biztos, hogy a közeljövőben nem válik mindennapjaink valóságává. És épp azért írom ezt a levelet, hogy ne válhasson azzá.

Nem Orbánról, meg a Bandájáról akarok Veled beszélgetni, mert arról fölösleges. Olyanok amilyenek, csalók, hazugok, rablók, egy szervezett bűnözői kör, amelyik a kezébe kaparintotta az Országunkat. De ezt leírhatjuk akárhányszor, színesíthetjük bármennyi valós történettel, azzal nem lépünk előre. A Népünk a választáson mindezek tudatában hagyta Őket a kormányrúdnál, és ráadásul még a nácikat is rendesen megerősítette. És bár kétségkívül csaltak egy csomószor, csomó helyen, de nem ezért vesztettünk: az összes mocskos játékukkal sem szabhattak volna ránk akkora zakót, mint amekkorát kaptunk. Ez bizony Népítélet volt, és mi lettünk Bűnösnek nyilvánítva.

Tudom, hogy nehéz ezt elfogadni, magam is utolsó pillanatig bíztam abban, hogy sokmilliónyian végül átlátják: ha nem is vagyunk tökéletesek, sőt, de azért sokkal kevésbé vagyunk rosszak, mint Azok. De nem látták át, és ezért aztán okolhatunk mindenkit, csak épp ha ezt tesszük, akkor megúszni akarunk, nem pedig megnyerni a következő úszóversenyt. Nem is beszélve arról, hogy még azért is meg kell majd naponként küzdenünk, hogy egyáltalán legyen következő úszóverseny. Szóval nekünk nem a Fidesszel, nem a Jobbikkal, nem a Néppel és nem a csalásokkal, hanem Önmagunkkkal kell valamit kezdenünk. Már csak azért is, mert az összes többin nem tudunk változtatni, saját magunkon azonban igen.

Írtam már egy csomót arról, hogy szerintem mit és hogyan rontottunk el, tán olvastál is belőlük már párat, de most nem ezen a vágányon zakatolnék tovább. Inkább azt szeretném Veled megbeszélni, hogy mit gondolok a jövendő tennivalóinkról, és a jelenről meg a múltról épp csak annyit beszélek, amennyi ehhez feltétlenül szükséges. Rá is térek, nem húzom az időt. Két teendőnk van: egyrészt meg kell küzdenünk azért, hogy a demokrácia minimuma megmaradjon, hogy választások legyenek 2018-ban. Másrészt meg kell erősödnünk annyira, hogy azokat a választásokat fölényesen meg is nyerjük és aztán az elnyert kétharmadunk birtokában visszaterelhessük a történelmünket a normál mederbe ezután az ocsmány árvíz után.

Ezt a két célt csak akkor tudjuk elérni, ha elfelejtjük a kényelmet, a megalkuvást, a passzivitást. Ide egy Új Honfoglalás kell, mert per pillanat abba az irányba tartunk, hogy szolgák leszünk a saját földünkön, vagy vehetjük a batyut és elmenekülhetünk, amíg még lehet. És mi, magyar demokraták ezt nem fogadhatjuk el. Bizony föl kell szállni a lóra, elűhúzni a sublótból az íjat, sereget kell toboroznunk, és megtanulnunk újra a harcot. Mert ez innentől kezdve Háború, és akkor is az, ha vannak akik inkább elbújnak, míg utánuk nem nyúl a kard a barlangjukba. És a háborút nem sátrak melegében, nem kényelmes bársonyszékekben, nem államigazgatási pozíciókban vívják, hanem a terepen. Ne ijedj meg, nem fegyverről és vérről beszélek, ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor egyikre sem lesz szükség. Ez a Háború a lelkekért fog folyni, az egész országban, minden emberért, hogy kihozzuk Őket a depresszióból, a beléjük plántált félelemből, a tudatosan tanított tudatlanságból.

Határozottnak, erősnek és mozgékonynak kell lennünk. Hinnünk kell magunkban, és hitet kell adnunk egymásnak, hogy aztán a Népünk egészének is át tudjuk sugározni. Jól szervezett és ütőképes hadsereget pedig nem lehet maszatolva, az ellenséggel alkudozva fölépíteni. Valahová le kell szúrni a zászlót, megteremteni a sereg magvát, hogy megkezdhessük végre a kiképzést, az egységes haddá kovácsolódást. Sok kis táborral, sok kis csákmátéval, eltérű célú és különböző harci morálú csapattal kudarcra ítéltetünk ismét. Szóval tetszik, nem tetszik, mielőbb el kell dönteni minden harcba szálló demokratának, hogy melyik sátorhoz tűzi le a saját zászlaját. Ha jól tesszük a következő években a dolgunk, akkor majd elérhetjük, hogy ne legyen szükség vezérre, de addig még el is kell jutnunk. A Hét Törzs is egyesült annak idején és Árpádot maga fölé emelte, mert a Honfoglalás feladata ezt megkívánta.

És Tőled, kedves Szocialista Szavazó ennyit kérek: gondold át látsz-e más utat a győzelemhez, mint a demokraták egy vezető mögé való fölsorakozását. Nem, nem pártok egyesüléséről beszélek, az teljesen más tészta. A szavazókról beszélek, akik a tömegükkel el tudják dönteni, hogy aztán a pártok mit tegyenek, még akkor is, ha maguktól arra soha nem lennének képesek. A kérdés annyi: ki legyen az a személy, aki mögé a baloldali és liberális szavazók meglévő tömege fölcsatlakozva sikeresen tudja terepen visszafoglalni a Hazánkat. Mertha a szavazók egy személyt kiválasztanak, akkor azt bizony minden ellenzéki pártnak tudomásul kell venni, mertha nem teszik, eltűnnek a jelentéktelenségben. Én liberális vagyok, nem baloldali, de ezek egy Orbánrendszerben jóval kevésbé fontos fogalmak, mint az, hogy Te is, én is demokraták vagyunk. Úgyhogy bár liberális vagyok, de eszem ágában sem lenne vezérként javasolni Fodor Gábort például.

Nem, nekünk most nem a pártok és azok vezetőinek önmagukról hirdetett világnézete szerint kell Törzsfőt pajzsra emelnünk, hanem aszerint, hogy kiben látjuk a képességet Orbánék és a Jobbik legyőzésére. Nem a párt, nem a címer, nem az ideológia most a lényeg. Finomítani majd ráérünk akkor a demokráciát, ha azt már újraépítettük. És akkor el is jutunk a végső kérdésig: ki képes Orbánékat maga alá gyűrni a következő négy év alatt. Ki képes levezényelni az Új Honfoglalást? Ha magadba nézel, Kedves Demokrata Barátom, akkor nem hiszem, hogy túl sok név jut az eszedbe. Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc. Okos, tisztességes embert föl tudnék sorolni én is még jópárat, Lendvai Ildikótól Kuncze Gáboron át Bajnai Gordonig. De ide most több kell. Ide elnyomhatatlan hit kell, tántoríthatatlan küldetéstudat, és mindenkire ható vezetői kisugárzás. És ilyen emberből a mi oldalunkra csak kettő született: Horn és Gyurcsány. Nem véletlen, hogy az MSZP most Horn Gyulát emelte a zászlajára, Ők is érzik, hogy a következő idők nehézségeit csak egy jelképerejű ember lesz képes fölülírni.

De Horn Gyula már nem él. És ahogy az elején mondtam, nekünk nem a múltba kell fordulni, hanem a jövőbe nézni. Horn idején nem lehetett volna az MSZP 17 százalékon, nem nyerhetett volna semilyen választási trükközéssel a Fidesz kétharmadot, nem triumfálhatott volna egy Jobbik, gondolom ebben egyetértünk. Horn Gyula nem alkudozott volna sem a Fidesszel, sem a Jobbikkal parlamenti bizottsági helyekért, és soha semilyen körülmények között nem egyezett volna bele, hogy egy neonáci legyen a Parlament Alelnöke, vagy épp az Oktatási és Kulturális Bizottság Elnöke. Horn Gyula valószínűleg azonnal megszabadult volna azoktól a mostani MSZP-sektől, akik épp ezt teszik. De mint mondtam, Horn Gyula már nem él.

Gyurcsány Ferenc viszont nagyon is.