És Te mit szeretnél?

Na, menjünk akkor tovább a problémaföltáró írássorral. A kezdőcikk itt, a második meg itt található, kérlek Kedves Olvasóm, fusd át azokat, mert egymásra épülnek a témák, és szeretném ha ezen a felfedező túrán együtt jutnánk végül eredményre.

A címben szereplő kérdés az Átlagemberhez szól. Ugyebár Ő itt a legfontosabb, vagy még inkább: az egyetlen fontos személy. A politikának végsősoron összvissz annyi a célja, hogy az egyedi embert egy kicsit boldogabbá tegye. Napersze a jó politika ezt nem olyan áron teszi, hogy némi időszakos boldogságtöbbletnek végül tartós depresszió legyen az ára, és nem is úgy, hogy néhány társadalmi csoportot olyannyira túlboldogít, hogy más, számosabb rétegek abba lelkileg, majd testileg belehaljanak. Politikai nyelvre lefordítva ez annyit jelent: nem éljük föl a jövőt, nem osztogatunk, nem kivételezünk. Szóval mikor megkérdezzük Átlagemberünket: és Te mit szeretnél?, akkor azt is hozzá tesszük: a realitások keretei között. Nem Jótündér vagyunk, nem is aranyhal, nem osztogatunk Ferrarit, Palm Beachen villát és aranyrudakat. Vagy még egyszerűbben: halat nem adunk, de talán segíthetünk egy halászháló összecsomózásában.

Hónapok kitartó munkájával sikerült egy olyan szellemi hátországot fölépíteni a JóVáros Blog fészbukcsoport formájában, hogy néha még én is tátott szájjal olvasom a cikkeim kapcsán, vagy akár azoktól függetlenül kialakuló vitákat. Gondolkodó, politizáló blogíróként olyan visszajelzőrendszerem van, amilyen tán senkinek ebben az országban. Úgyhogy minden egyes újabb cikkemben benne van mindaz a pluszinformáció, amit a fészbukcsoport közösségétől begyűjtök. Mondhatni: én látszom, az én szavaim gyűlnek itt egymás után, de a leírt gondolatok egyre inkább kollektív bölcsesség általam lefordított kivonatát jelentik, néha már én sem tudom, mi a saját kútfő, és mi a csapaté, de az eredmény szempontjából ez végülis mindegy. Mert a végcél egyértelmű: helyrehozva a ballib politika évtizedes mulasztását, ahogy lépésről lépésre elszakadt a valóságtól és az azt naponta átélő Néptől, olyan cselekvési tervet letenni az asztalra, amivel megfordítható a Narancsok által tudatosan vitt erkölcsi és szellemi hanyatlás és a Jobbik folyamatos erősödése. Vissza kell vennünk az Országunkat Tőlük, és ennek a hogyanját próbáljuk kitalálni.

Na, visszatérve az alapkérdésre: És Te mit szeretnél, Kedves Magyar Átlagember? Azt gondolom, hogy mikor 4 millió a szegény, és már a közmunka is kezd kívánatos lenni a nettó éhenhalással szemben, akkor a MUNKAHELY az igazi kívánság. Valós, érdemi munkavégzésről és az élet minimumfeltételeit megteremteni képes fizetéssel járó munkehelyről beszélek. Nem közmunka, nem feketemunka, nem kamubejelentés: MUNKAHELY. Induljunk el innen, és kicsit számolgassunk. Saját vezetői tapasztalatom szerint havi 120 ezer bruttó az az összeg, amiből szűkösen meg lehet élni egy kisebb családnak. Tudom, ez régiónként erősen eltérhet, de most és mindig átlaggal számolunk. Szóval 120 ezer bruttó havonta, az a közterhekkel a munkaadónak havi 160 ezer forint kiadást jelent, csapjunk még hozzá egy kis munkaruhát, és eljutunk egy munkahely éves valós bekerülési költségéig: 2 milló forint. Ezzel számolunk a továbbiakban.

Ha meg akarjuk mutatni a Népünknek, mint ahogy korábbi írásaimban erre már kitértem, hogy Orbánék tolvajok, akkor közérthetővé kell számukra tennünk, mit is lopnak el, mikor a fölfoghatatlan nagyságrendű, épp ezért semmiféle érzelmi reakciót ki nem váltó tolvajlásaikat csinálják. Kedves Magyar Átlagember, Orbánék a MUNKAHELYEDET lopják el. Számoljunk kicsit tovább, hogy nagyjából meg tudjuk mutatni azt is: hogyan és mennyit. Az Európai Uniós fejlesztési pénzek a legnagyobb egyben nézhető és szervezetten lerabolt érték. Ez a következő négy évben 8000 milliárd forint. Egy évre 2000 milliárd forint. Orbánék ezt mind közbeszerzésen keresztül költik el, aminek a lényege a mai Narancsisztánban ennyi: fele megy, fele megmarad. Akik ismerik a közbeszerzés Fideszvalóságát azok tudják: a nyertesek általában a valós költség kétszereséért dolgoznak, majd egy jól szervezett visszaosztási rendszeren keresztül a nyeremény jó részét visszajuttatják az elbírálóknak.

Az éves 2000 milliárd forintnak tehát a fele valójában a közösség szempontjából eltűnik. Nézzük, mire lenne elég ez az ellopott évi 1000 milliárd forint. Jó megközelítésben bármilyen beruházás fele munkaerő, fele meg anyag és energiaköltség. Az 1000 milliárdnak a fele, tehát 500 milliárd forint munkahelyek, munkabérek kifizetésére szolgálhatna. Na akkor most ezt az összeget elosztjuk egy munkahely éves költségével, ami ugyebár 2 millió forint. Az osztás végeredménye egy megdöbbentő szám: 250 ezer. Ennyi MUNKAHELYET lopnak el közvetlenül Fideszék évente. Ezerféle más módon is lopnak persze, a számítás csak egy nagy, és könnyen átlátható összegre vonatkozott. Narancsék szuperszervezettségű tolvajbanda, sokféle, nehezen megfogható és áttekinthető lenyúlási rendszert teremtettek, de ez akkora egység, és olyan könnyen átlátható és épp ezért elmagyarázható, hogy célszerű ezt a lopásokról szóló közbeszéd tárgyává tenni.

Ne milliárdokról, ne projektekről, ne közérthetetlen szociológiai és gazdaságpolitikai fogalmakról beszéljünk a továbbiakban, ha azt akarjuk, hogy a Népünk megértse, mi is történik ebben az országban. Itt MUNKAHELYEKET lopnak, kedves Átlagmagyar. A Tiédet, a fiadét, a családodét. Évente 250 ezer mukahelyet lopnak el Orbánék. És ha már megteremtjük ezáltal a Néppel a közös nyelvet, akkor azt is meg kell majd mondanunk, hogy mi hogyan tudnánk ezt a lopást megszüntetni, és a munkahelyeket visszaadni azoknak, akiktől azt ellopták. Erről szól majd a következő írásom, ami nemkicsit tabudöntögető lesz, ugyanis egy szinte tiltott témáról fog szólni, amit úgy neveznek:

Közbeszerzés.