Vihar, de nem tornádó

Tegnapi, Kádárról szóló írásomban már jeleztem: tudom, hogy a téma sokfelé tabu, így fölkészülten állok az azzal kapcsolatos nyílzápor elé. Meglepetésemre azonban néhány szuperszubjektív hozzászólás kivételével izgalmas és higgadt vita bontakozott ki netszerte.

Azzal nem tudok és nem is akarok foglalkozni, ha valaki szerint a Kádár Rendszer maga volt a Kánaán. De mivel csak pár ilyen fanatikus hozzászólás volt a több mint ezerből, ezért ugorjunk. A hozzászólások túlnyomó része megmaradt a racionalitás keretei között, és önmagában is visszaigazolta, hogy lehet és kell is erről a korszakról beszélni. Hogy miért is kell? Azon egyszerű oknál fogva, hogy egy demokratikus társadalom addig nem lesz európaérett, amíg saját történelmével nem tud megbirkózni. A jobb és baloldal közötti vitákban addig nehéz lesz nyerni, amíg Azok Horthy Nosztalgiáját nem tudjuk az igazságosság és a hitelesség fölényével kritika alá venni.

Jelenleg a vitakultúra azon a szinten mozog, hogy egy Horthyt érő bírálatra, Ők azonnal Kádárt hozzák elő. És a mi nosztalgiázóink már mennek is befelé a csapdába minden esetben: elkezdik védeni Kádárt ugyanolyan vehemenciával, mint Azok Horthyt. És attól a pillanattól kezdve a vita értelmetlenné válik: irracionalitások kapaszkodnak egymásba és a vége az lesz, hogy az anyázáson kívül semmi nem marad. Ez hibás pálya, így világnézeti vitákat megnyerni nem lehet. Amíg mi védjük a védhetetlent, addig Ők is védeni fogják az Övékét. És az írásom kapcsán tegnap lezajlott netes vita igencsak reménykeltő volt. A rengeteg rendszerszerű és egyéni sorsokról szóló vélemény olyan összképet rajzolt föl, mintha egy történelmi konferencián ültünk volna. Csakhogy azzal a különbséggel, hogy egy konferencia, az nem interaktív, és nem is jár tömeges részvétellel, ilyen szempontból pedig politikai használhatósága csekély.

Ha Orbánt le akarjuk gyűrni, akkor meg kell értenünk a benne hívők mítoszait. Több mint kétmillió ember valami miatt támogatja, és ennek csak egy része azért, mert a Viktor által létrehozott rendszer nettó haszonélvezője. Többségük valamiféle érzelmi azonosulást él meg Vele kapcsolatban, és amíg ezt nem értjük meg, nem tudunk tenni ellene semmit. Ha pedig az Ő hívőit meg akarjuk érteni, akkor a legkézenfekvőbb eljárás a saját hívőink érzés és gondolatvilágának föltárása. Nem beszélve arról, hogy a sokmillió otthonmaradt honpolgár lelkét is meg kéne értenünk, és annak csak egy része gyökerezik a jelenben, egy nagy szegmense bizony kialakult hitek és hagyományok mai napig való átöröklődése.

Nem én találtam ki, hogy a történelem az élet tanítómestere. Akik kitalálták és évezredek óta alkalmazzák, azok épp attól válnak sikeressé, hogy nem lépnek kétszer ugyanabba a folyóba. A múltat nem szőnyegalásöpörni, hanem megérteni kell, ha a jövővel bármit is akarunk kezdeni. Mert azt nehéz lenne vitatni, hogy bajban van a demokratikus oldal. És ahogy látom, sokan ezt úgy gondolják magukban földolgozni, hogy bebázódnak, és próbálják ugyanazt csinálni mint eddig, csak még erősebben. Nem, ez nem jó megoldás, ha rossz irányba megyünk, akkor megfordulni kell, nem még több vitorlát kifeszíteni. A következő évek a Mi tanulásképességünkön fognak múlni. És ha tényleg meg akarjuk fordítani az Ország jobbra, és egyre inkább széljobbra tolódását, akkor meg kell értenünk, mitől utasítja el a demokratikus oldalt a társadalmunk döntő többsége.

Megérteni, elemezni azonban Tabukkal terhelten nem lehet. Ha nem bírjuk átlépni a saját árnyékunkat, akkor állandósulni fog a sötétség. És azt gondolom, a baloldal egyik, ha nem a legnagyobb tabuja: Kádár. Nem akkora szerencsére mint tegnap ilyenkor gondoltam, de azért nem is kipipálható a problémakör. Azt gondolom, ki lehet és ki kell alakítani a Kádár Rendszerről egy közös mitológiát. Tényszerűen végigmenni a hibáin és az előnyein, és a végeredményt közös politikai kánonná emelni. Narancsék tömegfanatizálásra alkalmas érveit csak úgy tudjuk hatástalanítani, ha saját oldalunk hibáit magunk tárjuk föl, és azokat elismerjük. A Népünk egésze jóideje egyre súlyosbodó érzelmi alapú politikai manipulációnak van kitéve. Ez önmagában is a köz hiteles szolgálatának megrontója, de még technikailag is vereségre ítél minket. Orbánék ugyanis a dogmák és tabuk fölállításának mesterei, az irracionalitás igazi művészei. 

A saját fegyverükkel soha nem fogjuk tudni legyőzni Őket. Nekünk ésszel kell fölvennünk a versenyt, a logika és a megismerés viszont nem lehet hatékony, ha tabukat kerülget. És mivel a Népünk legjelentősebb közelmúltbéli benyomata a Kádár Rendszer, így azzal kell kezdenünk  a valóság föltárását. Ha ezzel a feladattal nem tudunk megbirkózni, akkor teret adunk Azoknak is, hogy megvédjék saját védhetetlen történelmi esményeiket. Ha ezt megértjük és elfogadjuk, máris teszünk egy lépést Orbánék legyőzése érdekében.

Az Elsőt.