Hát Ti meg kik vagytok?

Reggeli kezdőcikkem folytatásaként foglalkozzunk a Fidesszel. Ne azzal, aminek mi gondoljuk, hanem azzal, aminek valószínűleg az átlagember tekintheti Őket. Minden további cikkben ezt a logikát fogom alkalmazni és várom a visszajelzéseket mind itt, mind a fészbukon.

Nem működtek a kategorizálásaink a választáson se, meg azelőtt se, meg semikorse. Diktatúra, Maffiaállam, a városok egy részében hatottak, de az ország többségében meg tök visszhangtalanul süppedtek el. Mondhatnánk azt, hogy persze, mert nem látnak az orruknál tovább, de ezzel nem jutunk előrébb, ugyanis mi ebben az országban, ezzel a Néppel akarunk valami jót csinálni, és ha Ők nem alkalmazkodnak hozzánk, akkor nekünk kell hozzájuk, nemdebár. Meg egyébként még az is lehet, hogy igazuk van, mellesleg. Lehet, hogy ami definíciókat mi használunk, az nálunk igaz, de náluk nem. Az emberek döntő többsége nem érzi diktatúrának az Orbán Rendszert, kedves értelmiségi kollégák: tessenek ebbe belenyugodni. Jelzem egyébként, hogy én sem tekintem annak. Mivel konkrét ügyek tömegével üldöznek Narancsék, ezért van némi képem arról, hogy hogyan csinálják. Szemét módon, igen, hazugságokra alapozva, az is igen, de nem diktatorikusan. Betartják végig az írott jogot, ha annak szellemét nem is. Diktatúrában már hulla lennék, de minimum elfelejtett börtöntöltelék, nem pedig itt írnék szabadlábon, ez a valóság.

Úgyhogy ne mondjuk az Orbán Rendszerre, hogy diktatúra, mert egyrészt nem igaz, másrészt meg a Nép amúgysem érzi annak, úgyhogy beszélhetünk hülyeségeket visszhangtalanul a levegőbe, csakhát minek. A magyarok diktatúraérzékenysége amúgyis csekély. Írtam nemrég pár provokatív dolgot a Kádár Rendszerről és kiderült, hogy rengetegen nem érezték diktatúrának. Pedig az tényleg az volt, ott ugyanezért, amit most csinálok már böriben ücsiznék. Szóval ha valakinek érzelmi pluszt ad a diktatúrázás, az persze nyugodtan tegye, olcsóbb mint a Seduxen, csak ne várjon ettől semmiféle közösségi hatást, mert nem lesz. Arra azért előzetesen fölhívom a számosan velem vitába keveredőknek a figyelmét, hogy miközben ezen állításomat a fészbukon vitatni fogják, vegyék majd észre, hogy diktatúrában nincs fészbuk, és nincs nyilvános politikai vita.

A másik ilyen közkeletű dolog a Maffiaállam. Persze nem mi találtuk ki, ismert ez már angolszászéktól, ott state capture-nek hívják. Ez a definíció egyébként igaz: valóban elfoglalta egy gazdasági érdekkör az államot és saját anyagi haszonszerzésének eszközeként használja. Csak ismét kommunikációs falba ütközünk. Vajon a tízmilliós Magyarországon hányan ismerik valójában ezt a fogalmat? Már úgy igazán, hogy mit jelent, hogy működik, mennyire érinti az egyedi embert, főleg vidéken? Jelzem nagyon kevesekben vált ez ki negatív érzéseket. Én spec nyolckeres közrendvédelmi politikusként meg drogellenes csoport vezetőjeként tudom, mit jelent a valóságban, tudják még a rendőrök - Ők se mind -, tudják az abban résztvevők, és az azt elszenvedők. De ez a népesség, akik értik, mit jelent a Maffiaállam, az nem több egymillió főnél, az ország meg tízmilliós. Úgyhogy erős érzelmi reakciók kiváltására, démonizálásra ez sem alkalmas. A valódi maffiát nem ismerő 9 millió ember meg nem biztos, hogy ezt a szót nem inkább valamiféle romantikus történetként éli meg a Keresztapa típusú filmek következtében.

Szóval se a Diktatúra, se a Maffiaállam nem használható eredményesen a politikai kommunikációban. Nem rezeg, nem vált ki szavazóbázisra átváltható érzelmi elutasítást vagy azonosulást, puszta idő és felületpazarlás az ismételgetésük. Egyszerűsítsük ezt a történetet. Mit csinálnak valójában Orbánék? Lopnak. Ne akarjunk akkorát mondani, hogy beleszédülünk, maradjunk egy mindenki által átélt dolognál: lopnak. Elsőre ez közhelynek tűnik, merthát minden politikusról azt gondolja mindenki, hogy az bizony lopcsalhazudik. Naja, csakhogy más érzelemmel éli át ezt Marinéni Kisdobozon, mikor a tyúkjával szalad el a purdé, mint akkor, mikor mi mondjuk ezt például a Rogánról, vagy Ők a Simonról. A tyúk az közel van, az kézzelfogható, annak az eltűnése húsbavágó, a milliárdok, azok meg távol, akkora nagyságrendben, amit az átlagember már föl sem tud fogni. Szóval a lop szócskának a valóságban két különböző érzelmi hatása van: ha kézzelfogható, közeli dologról szól, akkor erősen rezeg, ha meg távoli ködben elvesző milliárdokról, akkor semmit sem jelent.

Éshát épp itt van a mi mozgásterünk, és kommunikációs fegyverünk. Egyesítenünk kell majd a két ugyanolyan hangalakú szócskát egy fogalommá. Hogy az egyedi ember megértse: nincs kétféle lopás, csak egy van, és ugyanúgy, ugyanolyan kézzelfoghatóan jár rosszul, mikor a távoli milliárdok eltüntetése folyik, mint mikor a tyúkjáé, vagy az almájáé. Le kell fordítanunk a lopásokat tyúkra, almára, biciklire, mindenféle közérthető és hétköznapi dologra. Ne lélegeztetőgépre, mint azt anno a Szocik megpróbálták, ugyanis abból kevés van a háztájiban, nem épp mindennapi cucc. Ja, és az se jó út, hogy mondjuk egy kétmilliárdos csatornázási projektet átfordítunk tyúkra, mert az egymillió tyúk, az szintén nem az a nagyságrend, ami kézzelfogható, átélhető közelségbe hozná Marinéninek a lopás negatív érzületét. De tudok olyan átváltást, amivel meg tudjuk mutatni, hogy mit is lopnak el Tőle, és ami rögtön a mindennapok érzelmi közelségébe hozza a naponta elsíbolt milliárdokat. De ez már a következő cikk témája lesz, egyelőre maradjunk akkor az Orbánék új definíciójánál.

Tolvajok.