Vöröske meg a Farkas

Persze a Piroska és a Farkas egy mai verziója következik. Az okosabbak rájönnek a névváltoztatás okára, meg a sztorit is leveszik majd. Hülyébbek meg ne olvassanak Tuareg blogot, készüljenek inkább kamuválasztásokra 2018-ban.

Szóval Vöröske egy szép nyári napon úgy döntött, hogy meglátogatja Nagymamit. Messze is van, meg az erdőn át vezet az út, ott meg állítólag valami szőrös cucc kísért, de egye fene. Nagymami persze tökérdektelen, Vöröske az ilyesmiket a háta közepére sem kívánja, mint Nagymami, de mégiscsak szép dolog hosszú, veszélyes sétára indulni egy Nagymamiért, nemde. Úgyhogy tuti, ami zicher alapon először elment a falu kisdobosához, akivel kicaplattak a főtérre, és kidobolták: Vöröske Nagymamihoz indul, az út hosszú és veszélyes, igazi HŐSTETT lesz. A Falunépe nagyrészt elrókázta magát ilyen önfényezés láttán, Ők naponta tettek meg ennél hosszabb utakat, nagyobb veszélyek közepette, de valamiért Őket nem dobolta ki a Falu kisdobosa. Voltak persze azért, akik hajrávöröskéztek, meg csakavöri, meg ilyesmiket kiabáltak, Őket a szintén odarendelt falupiktor meg is festette gyorsan, legyen mit mutogatni.

Na, megvolt a kellő néphülyítés, Vöröske nekivágott az útnak. Kosárkájába beletett egy fésűt, tükröt, meg szendvicset, kellenek ezek majd az útra, jól kell mutatni, bárki szembejöhet, nem lehet akárhogy kinézni. Ja, Nagymaminak elfelejtett pakolni, ami csak azért nem volt gáz, mert észre sem vette. Ment, mendegélt, megzörrent a bokor. Nebasszameg, gondolta Vöröske és szaladni kezdett elfele, de a zörgés okozója gyorsabb volt. Madár volt a Zistenadta, nanáhogy utolérte. Hogy egész pontosak legyünk: egy Varjú várta Vöröskét. Na, hagyjuk most kicsit magukra Őket, hogy hogyan és miről társalogtak, az Ő titkuk marad, lényeg a lényeg, onnantól együtt mentek tovább. Találkoztak sokakkal útközben, azok először kicsit furcsállták a párost, de aztán mivel Vöröske mindig kérte, hogy ne nézzék már madárnak se Őt, se a Társát, ezért aztán max akkor lett botrány, mikor valamelyik szembejövő megjegyezte: látott Ő már karón varjút.

Aztán egyszercsak ott termett. Tényleg szőrös volt, meg villogú fogú, tele is lett a pelus a nyerőpárosnál, de a Farkas rájuk szólt: nyugi, nem kajállak meg. A helyzet az, hogy egy Vöröske meg egy Varjú kétnapnyi kaja, megeszi, oszt kezdheti előlről a táplálék utáni kajtatást. Namost a Farkas csak Geci, de nem hülye, eszébe sincs kiszaladgálni a szuszt magából, ha van jobb lehetőség. Úgyhogy inkább beszédbe elegyedtek. Volt egy szemtanú, kicsit csodálkozott, hogy Vöröske, meg Varjú meg Farkas így együtt csevegnek, láthatóan jó hangulatban, gondolta elmeséli majd ezt, ha hazaér. Nem ért haza. További sorsáról nem tudunk. Így aztán azt sem tudjuk, pontosan miről is csevegtek oly jóízűt az erdei tisztáson Ők hárman. Ám némi furfanggal azért kikövetkeztethetjük a későbbi történésekből.

Nagymamihoz jártak mások is, Vöröske útja után egy héttel egy régi barátnője meglátogatta, de seholse találta. Kérdezte Vöröskét, az meg csak hümmögött, biztos elment világkörüli útra, mondta. Kicsit gyanús volt a a régi barátnénak ez a dolog, mert Nagymami nem volt az az utazgatós típus, fiatalkorában is max a Faluig ment el, dehát ha Vöröske mondja, mit lehet tenni. Miért is gyanakodott volna, erdei útjáról visszatérve kisdobossal, piktorral felvértezve egész héten át Húzzunkbele! napok voltak a Faluban Vöröske HŐSTETTÉT ünneplendő, a Polgármester maga volt a Fővédnök. Utóbbi meglepő volt, mert a Polgármester ritkán mutatkozott nyilvánosan, sokaknak föltűnt ugyanis, hogy görnyedt a testtartása, nagy az orra, hegyes a füle és szőrösek a mancsai, kicsit nagyobbak a szemfogai az átlagnál. Najó, nemkicsit.

De most valamiért fontossá vált a Polgármesternek is Vöröske futtatása. Megkapta a Faluhőse díjat is, meg minden létező kirakatban az Ő képét tették ki. Ja, ezeket a részleteket mindig a Varjú intézte, szinte mindenhol ott volt, legendák születtek munkabírásáról. Másról is, de azok a legendák gyorsan elhaltak, híresztelőik eltűntek, fene tudja hová. Biztos világkörüli útra mentek. Vöröske aztán mozgalmat alapított Nem félünk a Farkastól! néven. HŐSTETTÉRE hivatkozva mindenfelé elterjesztették, hogy lám, az erdő biztonságos, ha egy Vöröskének simán sikerült ott átjutnia, akkor nincs mitől tartani. Sokat mondták, a Polgármester is támogatta, a Varjú szervezte az erdei utakat, olajozottan ment a sztori. Páraknak feltűnt a faluban, hogy nem mindenki jön haza onnan, sőt, dehát az Ő hangjukat nem erősítette föl egy kisdobos sem.

Nem volt azért az eltűnésekből gond, az egyre több kisdobos és egyre több piktor mind azt mondta és mutatta: világkörüli útra mentek a hiányzók, házukat, veteményüket meg más falubéliekre hagyták. Nagy itt a jólét, ez volt a szlogen. A pár óvatoskodó kerékkötő meg, akiknek továbbra is hiányoztak a világkörüli útra mentek - lássuk be, ha egy fél falu megy el mindenféle előzetes, legalább a barátoknak szóló jelzés nélkül világgá, birtokát is másra hagyva, az azért elég szokatlan -, ki lett kiáltva Faluellenesnek. Napersze nem a kisdobosok, meg piktorok által, az mégiscsak ciki lett volna, hanem az új kommunikációs csapat végezte a dolgát. Egész hordányi varjú lett a semmiből, és Ők házról házra járva mindenkinek a fülébe sutyorogták ugyanazt a történetet. Na, hát így mentek a dolgok a Faluban. Ja, hogy mi volt a neve a Falunak?

Agyarország.