Kereszttűzben - Férfias játékok III.

Rengetegen várják ezt a cikket, egy sorozat utolsó fejezetét. A Lázár-Pintér Háború csendes hadműveleteit írtam meg az első két részben, melyek itt találhatók. Ez még a parlamenti választás előtt volt jóval, és hónapokkal később, Lázár Főminiszterré való kinevezése után újraolvasva különös jelentőséget kapnak az akkor leírtak.

A történet megírását annak idején fölfüggesztettem, mert kellett az erő meg a terjedelem a kampányhoz. Aztán ahogy a választás megvolt, épp megírhattam volna az utolsó részt, csakhát egyik főszereplőm meghalt. Természetes halállal, lesz itt elég összeesküvés, nem kell mindenre kiterjeszteni, de kegyeleti okból egy időre koponyám hátsó szegletébe rejtettem a történetet. De eltelt azóta elég idő, a végtelenségig pedig nem fogok hallgatni, úgyhogy most jön az utolsó rész, merthogy a Lázár-Pintér Háború frontvonalába igencsak belekerültem magam is. Nem bloggerként, hanem Nyolckeres Főnökként, akinek a feladata egy közrendvédelmi speciális egység, a Jófiúk felállításával a kerület közrendjének helyreállítása volt. És mivel közrendet nem lehet anélkül biztosítani, hogy a drogkereskedelmet, a prostitúciót, meg egyéb nyalánkságokat ne lehetetlenítsük el, így aztán kereszttűzbe kerültem. Egy olyan csendes rendőrháborúban, ahol egyenruhások álltak egyenruhásokkal szemben, és mindahányan, akikkel a Főrendőrök közül konfliktusba kerültem, azóta a sitten vannak. Mint rendőrmaffiózók, mint Vizovicky Keresztapa spanjai.

Még mindig szétolvassák pár nappal ezelőtti cikkemet a Fideszen belüli generációs ellentétről, és annak lehetséges kimeneteléről. Csakhogy van pár ember, akiket Lázár üstököszerű fölemelkedése nem ért meglepetésként, ugyanis 2006 óta látható volt a trend, ami most megy át épp végkifejletbe. Úgyhogy ajánlom Neked Kedves Olvasóm, hogy lapozd föl a korábbi két cikkemet, és olvasd el újra, mert sokminden érthetővé válik mélységében is a mostani csúcspolitikai történésekből. És persze ezt a mostani befejező részt is sokkal könnyebben tudod elhelyezni a komolyabb összefüggéseken belül. Nosza akkor rugaszkodjunk is Neki.

A Nyolcker mindig is valami félelmetes dolgot jelentett a kívülállónak: kurvák, stricik, dílerek, maffia, miegyéb. 1998-tól 2006-ig a kerület vezető politikusainak egyikeként, 2002 és 2006 között pedig közbiztonsági tanácsnokként egyszemélyi felelőse is voltam annak, hogy ezt a rossz hírt lemossuk. Hisz mindaddig a kerület újraépítését és újraélesztését nem kezdhettük el, amíg a magántőke megállt a Nyolcker határán. Ha a bűnözést nem szorítjuk vissza, akkor városfejlesztés sem fizikai sem emberi-szociális dimenzióban nem lesz, ez világos volt. Úgyhogy szépen kiépítettük az Ország első térfigyelő-rendszerét - mai napig is a legnagyobb és legprofibb ilyen rendszer - megalakítottuk az önálló közterületfelügyelet, és célzott, eredménycentrikus támogatási rendszert dolgoztunk ki a kerületi rendőrségnek. Sokszázmillió forintot költöttünk erre folyamatosan, de megtérült: nagyjából 2005-re a valós bűnügyi helyzet tekintetében nem volt már különbség a Nyolcker és bármely más kerület között. Dőltek is befelé az ingatlanfejlesztők, nagyjából 300 milliárd forintnyi az a magántőke, amit sikerült az évek során bevonzanunk.

Ez az állapot ki is tartott nagyjából 2010-ig, akkor viszont érezhetően valami megváltozott. Új rendőrkapitány került a kerületbe, az Ő szemlélete pedig egy irodistáé volt, nem egy terepzsarué. Tartott a konfliktusoktól, nem vállalt kockázatot, elve az volt, hogy inkább a zsaruk ne csináljanak semmit, mert abból nem lehet baj. Kocsis Máté frissen megválasztott polgármester politikai és közbiztonsági tanácsadójaként, olyan emberként, aki hosszú éveken át a lelkét kitette, hogy a kerületi bűnözést visszaszorítsa, ezt aligha nézhettem tétlenül. Voltak beszélgetések az új rendőrkapitánnyal - Salgó Lászlónak hívják egyébként, nemcsak névrokona, hanem a fia a korábbi Országos Rendőrkapitánynak - de finoman szólva sem egyeztek az elképzeléseink. Sok volt a duma, kevés volt a tett, márpedig ha egy kerület lakóinak legfontosabb prioritását, a biztonságát egy kerületvezetés nem tudja garantálni, akkor alkalmatlan a feladatára. Kocsis Máté épp akkor lett parlamenti képviselő, és Lázár javaslatára Orbán a Rendészeti Bizottság élére tette, úgyhogy nem volt mese: ha saját kerületében nem tudunk rendet tartani, akkor országos feladatába is beleég gyorsan.

Kocsis akkor még nem volt pártkatona, az eredeti terveknek megfelelően a kerületet tekintette fontosnak, a parlamenti melót meg kötelezően elvégzendő robotnak. Így aztán gyorsan dűlőre jutottunk: ha a rendőrség nem csinál semmi érdemit az egyre nagyobb sebességgel befelé jövő droggal és prostitúcióval szemben, akkor megtesszük azt mi magunk. 2011 őszére elfogyott a türelmünk és úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy integrált közrendvédelmi rendszert, ami a rendészettől a takarításon át a karbantartásig minden kerületi közterületet tisztán tart. Ez lett a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat, ennek létrehozására és vezetésére mentem ki intézményvezetőként, és hoztam létre egyik ágazatként a Jófiúk Biztonsági Szolgálatot. Lényege a pszichológiai elrettentés volt: nagy fekete dzsippek reflektorral, nagy fekete emberekkel, akik közül párnak volt "múltja", de rablóból már rég pandúr lett, régi terepzsaruk vezetésével. Egyszerűen provokáltuk a dílereket, a striciket - sokszor ugyanazok az emberkék végzik mindkét melót -, a lányokat: a nap 24 órájában járt a négy dzsipp, és reflektorozta a rosszfiúkat és rosszlányokat. Sötét utcai bizniszeket sötét emberek sötétben szeretnek végezni, így gyakorlatilag ellehetetlenítettük a működésüket. Mindig mindenhol ott voltunk, és a reflektorokat a delikvenseken tartottuk.

Jöttek persze budai emberjogi harcosok, hogy szegény polgárokat zaklatjuk, csakhát éjjel 1-kor a Diószeghy utcában egy négy-ötfős kapucnis csapat, az ritkán a tisztes polgárok baráti kvaterkázása, nemde. Nagyjából 2 hónap alatt elvégeztük azt 25 emberrel, amit a rendőrség 200 emberrel, térfigyelő rendszerrel két év alatt nem tudott. Kezdett a drogkereskedelem kiszorulni, a lányok dettó, már autófeltörések sem voltak, volt olyan hétvége, hogy a Nyolckerben egyáltalán nem történt semilyen bűncselekmény. Azért ez valami, azt gondolom. Csakhát mindeközben kezdtünk furcsaságokat tapasztalni: minket követő autók, ránk szegezett térfigyelő kamerák, az együttműködés legkisebb jelét sem mutató kerületi főrendőrök. Szóval nagyjából úgy nézett ki a dolog, hogy én vadászok a bűnre, a bűnüldözés meg rám. Cuki kis sztori az ilyesmi, az emberben érdekes gondolatokat szül a ki kivel van témakörben. És itt jön be az első azóta közismertté vált főrendőr: Oláh Zsolt alezredes, a kerületi kapitányság bűnügyi főnöke és egyben operatív tisztje. Utóbbi annyit jelent, hogy hozzá tartoznak a fedett rendőrök, a besúgók, a titkosszolgálati eszközök, szóval elméletileg az Ő feladata minden szempontból a drogmaffia féken tartása.

Csakhát saját embereim múltjuk miatt sok olyan információhoz jutottak, amik nem épp azt támasztották alá, hogy Oláh Zsolt Főrendőr azt végezné, ami a dolga, hanem inkább épp annak ellenkezőjét. Nem is mertem átadni a megszerzett információinkat a rendőrségnek, tartottam ugyanis attól, hogy a saját információforrásaimat fogják kicsinálni, nem azokat, akikről az információk szóltak. Szóval érzékelhető volt, hogy Ő ránk dolgozik, és nem azokra, akikre kéne. Próbáltuk Salgó Kapitányt erről meggyőzni, Kocsissal együtt, de nem mentünk semmire. Végül aztán csak áthelyezték, majd a BRFK-ra került megint igen magas beosztásban. Most meg a sitten ül, mint korrupt zsaru, tárgyalásra várva, erősen olybá tűnik, hogy nem tévedtem, nem tévedtünk Vele kapcsolatban. De mint mondtam, jövögettek mögöttünk mindenféle fura autók, és embereim, majd pedig kialakuló saját rutinom is azt súgta: ezek az autók is nyomozókat visznek. Nem fogok részletekbe belemenni, lényeg a lényeg, békés, ámde határozott eszközökkel kapcsolatba kerültünk velük az éjszakai Józsefvárosban, személyi adataikat, beosztásukat szintén megtudtuk. És ezzel az információval szépen bebattyogtam az én Kocsis Haveromhoz, és letettem Neki az asztalra az adatokat. hamár úgyis a Rendészeti Bizottság Elnöke, ugyan nézne már utána, hogy ezek a csókák a civilautókban kinek az utasítására és mit tevékenykednek.

Akkortájt már Mátéka elkezdett furcsán viselkedni, van pár ötletem, hogy milyen módszerekkel, de a lényeg: egyre jobban magába szívta a Lázár-féle hatalmi kör. Úgyhogy a folyamatosan Neki átadott adatokkal semmi sem történt, mi meg vívtuk az éjszakai Nyolckerben a kétfrontos háborút: takarítottuk el a drogstrigókat, a hátunkban meg nyomozók jöttek és közben a telefonom is erősen visszhangossá vált. És ami a legfontosabb, Kocsis egyre inkább sunnyogott: kifejezetten kerülte a velem való találkozást, ami azért az azt megelőző 5 év alapján elég feltűnő volt. Szóval érdekes képlet: a csapatommal ellehetetlenítem a drogbizniszt, az éjszakai pillangókat, és közben én kerülök légüres térbe. Aztán jött az éjszakai rendőrattak: Kalmár Tamás ezredes vezetésével az éjszakai Népszínház utcában 40 bevetési rendőr rohanta le a az épp arra járőröző két dzsippünket. Közlekedési szabálysértésre hivatkoztak, de minden emberemet, a kocsijainkat átkutatták, látszott, hogy fegyvert meg drogot keresnek. Nem találtak, pedig nagyon akartak. Itt sem a részletek a lényegesek, csak annyi: Kocsisnak teljes fél napba telt, míg beszélni tudtam Vele, a kapitányságról beérkezésem és némi vita után kiengedték az embereimet, és másnaptól arról harsogott a magyar sajtó, hogy bűnözők, drogosok vannak a Csapatomban.

Csakhát sem bűnözők, sem drogosok nem voltak a csapatomban, ciki. Kocsisnak elmondtam az egész rendőrattakot, annyira átlátszó volt az egész, hogy azonnali sajtócáfolatokban percek alatt szét lehetett volna szedni az összes ellenünk írt mocskot, de valamiért nem sietett ezt megtenni. Olyannyira nem, hogy szépen belenyiltkozta a hvg.hu-ba, hogy "átszervezi" a Jófiúkat. Na, itt lett tele hócipőm végleg Kocsissal, bejelentettem Neki, hogy akkor én meg szépen lemondok, ha ugyanis egy drogellenes alakulatot "átszervez" - a konkrét előterjesztés nagyjából a feloszlatást jelentette -, akkor életveszélybe sodorja mindazokat, akik az alakulat tagjai. Ugyanis ha a szervezeti erő eltűnik mögülük, akkor a dílerek egyénenként fognak bosszút állni, úgyhogy ne játsszon bátor és tisztességes emberek életével. Kalmár Ezredes pedig, aki a Jófiúk ellen a bevetési rohamot vezényelte azóta sitten van, mint Vizovicky Keresztapa legfőbb Főrendőre, elsőrendű vádlottként. Akkor megintcsak megkérdem: ha a Keresztapa Főrendőre rohan le minket, akkor vajon kinek volt igaza tettük megítélésében? A történések ismét azt mutatják, hogy nekem, nemdebár.

Lemondási szándékomtól Kocsis megrettent. Meg akart arról győzni, hogy rúgjam ki legjobb embereimet, és akkor megmaradhat az alakulat. Pintérre hivatkozott, én meg kiröhögtem: Pintér aligha foglalkozik Józsefvárosi rendészekkel, ráadásul a minket letámadó rendőrök közismerten nem a Pintér, hanem a Lázár vonalhoz, még pontosabban az addigra már Lázár-Kocsis vonalhoz tartoztak. Mikor az ember azt tapasztalja, hogy a spanja a szemébe hazudik, akkor tudja, hogy onnantól az nincs tovább: vagy behódolok és kirúgom az embereimet, vagy magam kezdek háborúba Kocsissal. Úgyhogy szépen az orcájába löktem, hogy hazudik, és nem rúgok ki senkit, viszont lemondok. Tett még egy kísérletet a meggyőzésmre: elküldte hozzám Koblencz Attila őrnagyot, hogy bizonyítsa be: igenis vannak bűnözők a Jófiúk között. Én meg leültem ezzel a nyomozóval és kértem, hogy bizonyítson, puszira nem rúgok ki embereket, pláne akkor, ha a harcostársaim a nap 24 órájában a terepen. Hozott magával egy rakás bizalmas aktát, és azokra mutogatott, hogy abban van minden, higgyem el. Mondtam, hogy akkor most megnézzük azokat az aktákat, mert a kamuzást azt nem veszem be: vagy szépen együtt átnézzük, vagy mehet vissza a feladóhoz sikertelenül. Úgyhogy nagy nyögések közepette kinyitotta az aktákat, és... Nem volt bennük semmi. A legutóbbi információ 2003-as volt, az is arról szólt, hogy az emberem minden korábbi dolgából mentesítésre került.

Szóval hazugság volt az egész. És mivel ezt az embert Kocsis küldte hozzám, és mivel ez az ember hazudott, így aztán ha nagyon hülye lennék is végleg kitisztult volna a kép: én vagyok a célpont. És mily furcsa az élet, ez a Koblencz Attila, akit Kocsis küldött hozzám, ez azóta szintén sitten van, és ugyancsak a Vizovicky Ügyben vádlott. És akkor egy pillantra térjünk vissza arra a Főrendőrre, akire már a cikk elején céloztam, mint aki időközben meghalt természetes halálllal, és aki miatt kegyeletből eddig nem folytattam a sorozatot. Ő Fülöp Valter, Budapest Bűnügyi Főkapitányhettese volt abban az időben, a főváros Második Rendőre. Akit a Vizovicky Ügy kirobbanásakor, amely az összes rám vadászó Főtisztet a sittre vitte, épp véletlenül át lett helyezve Zala Megyei Főkapitánynak. Nos, Budapest Második Rendőrét vidékre kinyomni megyei kapitánynak, az nem épp kitüntetés, gondolom ezzel nem árulok el nagy titkot. És mint korábban írtam, épp a Fülöp Valter volt Kocsis állandó Főrendőr kapcsolata. Nakérem, van itt még ezer egyéb szál, de nem regényt írok, hanem csak lezárok egy cikksorozatot. A történet lényege annyi: a Pintér Rendőrség lecsukatta a Lázár-Kocsis Rendőrség főrendőreit. És érzésem szerint pont azzal termeltünk bizonyítékokat ellenük, ahogy a drogstrigókat üldöztük a kerületben. Nyilván érdekeket sértettünk, és nyilván a sérelmet szenvedettek szaladtak állami segítőikhez, akik a beavatkozásukkal felfedték saját tevékenységüket. A fociban ezt úgy mondják: rólam állították ki az Egyenruhás Rosszfiúkat.

És akkor lezárásként fölteszek ide egy videót, melyet Rónai Egon készített velem az ATV-n maffiaügyekben. A riport a rólam mindenfelé megjelent, Kocsis által szervezett lejárató médiahadjáratra volt válasz, és olyannyira sikeres lett, hogy a kampány megszűnt, és Kocsis be sem mert menni elleninterjúra. Jó szórakozást a videóhoz, és akkor a történetnek:

VÉGE.