Az utolsó felvonás

Na, hazaértem már egy ideje a Nemzeti Nyomozó Irodából, a szembesítés elmaradt, a delikvens úgy tűnik nem vette magának a bátorságot, hogy vitahelyzetbe kerüljünk rendőrségi jegyzőkönyvezés kíséretében. Kicsit csalódtam a Srácban, mert amúgy egy kemény gyerek volt, dolgozott is nálam a Jófiúk Rendészcsoportban.

Reggel kilencre volt jelenésem, Neki is akkor lett volna, de mivel fél tízig nem jött, így a szembesítés helyett maradt a szembesülés szólóban. Mégpedig egy tanúvallomással, amelyik pár ponton ellentmondott az én korábban jegyzőkönyvbe mondottaméval. Így aztán szokás szerint eldönthettem, hogy kívánok-e vallomást tenni, persze hogy kívántam, mindig kívánok, magam is oknyomozóként a föltett kérdésekből meg tudom állapítani azok hátterét és tisztázni tudom a nyomozók felé a valóságot. A dolog önmagában sok szót nem érdemel, az általam korábban leírt X. kerületi lakásfelújítás volt a téma, éshát otthonmaradt szembesülőtársam olyan vallomást tett, amiből látszott: azt hitte, hogy rátolom majd a felelősséget azért a sztoriért. Így aztán sok hülyeséget összehordott, tele önellentmondással, kár volt, soha nem tolok rá senkire semmi felelősséget, én voltam a góré, mindenről én döntöttem, evidens, hogy a felelős kizárólag én lehetek. Úgyhogy szépen összeraktam a nyomozónak a mozaikot, gyorsan végeztünk és több kihallgatás már nem lesz.

És most én jövök, és nem leszek kíméletes. Egy nyomozás lezárulta ugyanis Iratismertetéssel jár. Ilyenkor az addigi üldözött elé le kell tenni az összes róla készült iratot, hiánytalanul, mindenbe betekinthetek, másolatot kérhetek, akár az egész paksamétáról is. Nos kérem, egy mindösszesen 1,5 milliós hűtlen kezeléssé zsugorodott ügy dokumentációja 6 nagy papucsos iratlefűző. Igen, nagyjából annyi, mintha egy ezerfelé elágazódó kémhistória - mondjuk KGBéláé a Jobbikból - összes felgöngyölítése lenne egyben. Csakhogy ez egy önkormányzati intézmény lemondott vezetőjének 1,5 milliós ügye, normál esetben tizede nem lenne a nyomozati iratmennyiség. Fontos voltam, na, mindent, amit csak tudtak, összeszedtek rólam, emberek tömegét idézték be tanúvallomásra ésatöbbi. És mindez a legközelebbi alkalommal a kezemben lesz. És abban is marad, ugyanis az egészet kérem CD-re mentett formában, amihez jogom van, és amely jogommal élek is.

Most látni fogom, kik maradtak tisztességesek, jártak el kötelességüknek megfelelően, de nem túllihegve a politika akaratot, és szépen vissza fogom fejteni, hogy ki mit tett hozzá a rengeteg szereplőből ehhez a mocskos történethez. És miközben ugyanezen iratok alapján az Ügyészek majd rágódhatnak, hogy van-e bátorságuk Bíróság előtt megsemmisülni, vagy inkább neméranevem stílusban megkezdik saját mundérjuk védelmét, aközben én elkezdem földeríteni a koncepcó teljes hálózatát. Tudom, hogy Kocsis Máté volt a megrendelő, tudom, hogy egykori rendőrfőtisztek álltak be az Ő szolgálatába, hogy segítsenek megszabadulni a Szabó Problémától, tudom, hogy ki mire kapott fölhatalmazást, vagy inkább fölkérést ennek érdekében. Tudom, hogy Kocsis nagyjából 30 millió forintnyi nyolckeres önkormányzati közpénzt fordított erre, tudom, hogy a résztvevők hol lépték át súlyosan hatásköreiket, hol hazudtak, hol csaltak, hol fenyegettek. Mindezt tudom, már régóta pontos képem van az egész históriáról, csak most egy dolog megváltozik: nem csak tudom, de a papírok birtokában mindezt bizonyítani is tudom majd.

Politikusok, Ügyészek, volt rendőrkapitányok kerülnek majd viszontcsapásom tűzvonalába. Mert Kocsis Máté elszámította magát. Bele sem gondolt, hogy nem fogok megtörni, valszeg a saját tűréshatárát képzelte belém, pedighát jól ismertük egymást, és a kettőnk habitusa közti különbséget is pontosan tudta. Erre ment ki az egész: házkutattatni, mocskolódó cikkeket íratni rólam az országos sajtóban, gyanúsítottá tenni, hogy rabosíthassanak, minél többször, annál jobb, aztán csak megtörik majd a Szabó. És akkor majd lehet megkeresni, és megbeszélni vele, hogy figyu, ha Te nem lősz engem, akkor én sem Téged. Aztán mehet az utasítás Ügyészék felé, hogy ügyet lehet süllyeszteni, Szabó nem veszélyes többé Kocsisra. Csakhogy ez nem az én táncstílusom. Én nem a bécsi keringőt, hanem a rumbát meg a szambát kedvelem, ez van. És Kocsist a Hamistanúzással, meg más ügyekkel már leszorítottam, leszorítottuk annyira, hogy a Fideszközpont elengedje a kezét, és visszarakja egy viszonylag védtelen kerületi polgármesteri székbe, de az igazi buli most jön majd.

Nem kártérítést akarok, nem pénzt ezért az egész kétéves mocsokért, amiben kirugdosták, megfélemlítették az embereimet. Ha majd sok pénzt akarok, akkor visszamegyek pár évre fogorvosnak. Nem, én igazságot akarok. Önmagamnak és mindazoknak, akiket ebben a folyamatban - ha kevésbé látványosan is - de meghurcoltak, ellehetetlenítettek, megfélemlítettek. Fölsorolhatatlan típusú és mennyiségű bűncselekményt követtek el ebben az eljárásban, és én azokat mind följelentésekkel fogom díjazni. Pénzt a magam számára nem fogok kérni, viszont a nyolcker számára maradéktalanul visszafizettetem azokkal az elpazarolt közpénzt, akik azt az én rács mögé juttatásomra költötték. Rengeteg munkába, figyelembe, időbe telik majd, de fölkészültem rá. Kedvenc filmem a Volt egyszer egy Vadnyugat, gondolom sokan tudják miről szól igazából. Mikor mostanában megnéztem újra, tán századszor, akkor rájöttem: Rólam. És most én jövök.

Igazságot szolgáltatok.