2014. május 20., kedd

Tuareg, a Bűnöző

Holnap ismét megyek a Nemzeti Nyomozó Irodába, mint négyszeresen rabosított gyanúsított, ezúttal szembesítés lesz valakivel. A dolog aranyossága, hogy a nyomozásokat már lezárták, ám hirtelen az Ügyészség úgy döntött, hogy folytatni kell. Gondolom továbbra sincs semmijük, ami egy minimál vádemeléshez elég lenne. Ciki.




Írtam már párszor az évek óta ellenem folytatott, Kocsis Máté által gründolt koncepciós eljárásokról, de új olvasóim képbe hozása miatt most röviden összefoglalom bűnözővé tételem sikertelen sztoriját. Kocsishoz köthető emberkék 47 általam ismert eljárást kezdeményeztek velem szemben. Ennek a nagyobbik részét még a rendőség sem vette komolyan, a beérkezés pillanatában annak lendületét a szemetes felé konvertálták. A legnagyobb csomag intézményvezetői munkám besározására irányult. Foglalkozzunk ezzel, mert ebben a történetben vagyok négyszeres gyanúsított immár egy éve, és hosszabbítgatják meg újra meg újra a nyomozási határidőt. Tehát. Egy, az egykori intézményem által megrendelt átvilágítás kapcsán tett ellenem feljelentést a Kocsis Máté által behozott utódom, aki épp véletlenül egy egykori rendőrkapitány. A ciki az, hogy a nyomozást az Ügyészség azelőtt elrendelte, mielőtt egyáltalán a tanulmány elkészült volna. Három hónappal korábban, tetszenek érteni.


Tisztára a Tanú sztorija, akik a nyomozást elrendelik az Ügyészségen, azok már előre tudják, hogy a még épp csak megrendelt átvilágítás milyen eredményt fog hozni három hónap múlva. Gondolom ha egyszer egyáltalán összeszedik végre a bátorságukat Ügyészék, és legalább egy nyomorult vádemelésre hajlandóak lesznek, akkor a Bíróság értékelni fogja, hogy előbb van alapos gyanú, mint alap. Egyébként magát az átvilágítást is közismert Fidesz-cégtől rendelték, és olyan rendelte meg, aki arra nem volt jogosult, dehát az élet nem habostorta, Kedves Narancselvtársak. Az Ügyészség nyomozó szervként a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiemelt Ügyek Osztályát jelölte meg vizsgálószervnek. Ez az Ország nyomozói csúcsszervezete, milliárdos gazdasági és politikai bűncselekmények felderítésére hozták létre. Ha engem, mint tíz éven keresztül a Nyolcker egyik vezető politikusát, akinek soktízmilliárd forint elköltésére volt ráhatása, ilyen minőségemben jelentenek föl, akkor rendben, az ügy hozzájuk tartozik. Csakhogy tízéves politikai múltammal kapcsolatban még ellenfeleim sem vádoltak soha a korrupció leghalványabb gyanújával sem, így aztán intézményvezetői minőségemben lettem gyanúsított.


Ez csak azért cinkes, ugyanis ez az ügytípus már eleve nem a Nemzeti Nyomozó Irodához tartozik, főleg nem a Kiemelt Ügyekhez, ráadásul az ellenem tett följelentés 70 millióról szólt, ami ugye nagyságrendileg töredéke, mint az ügyérték, amivel a nyomozati csúcsszerv foglalkozni szokott. Úgyhogy itt persze megint kilóg a lóláb, a Harlemi néger kölök boltilopásos gyanúját sem az FBI különleges ügynökei szokták kivizsgálni. Volt ugye nálam házkutatás, négyszer rabosítottak, szerintem már magam meg tudnám csinálni, belejöttem. És mostanra a 4 összevont ügy együttes kárértéke 1,5 millióra csökkent. 70 millióról 1,5 millióra. Innentől meg aztán már persze közröhej, hogy a Kiemelt Ügyek Osztályán foglalkoznak velem, de oda már hazajárok, nincs ezzel problémám. Hogy pontosabb legyek: nem nekem lesz ebből problémám.

Röviden a négy ügyről. Az intézményem erőforrásaival felújítottam két önkormányzati lakást, az egyiket egy általam kinevezett igazgatóhelyettesnek, aki melleseg roma volt és hajléktalan. Az intézményem küldetése ugyanis társadalmi integráció volt a munkahelyteremtés mellett, így ágazati helyetteseimmé több esetben romákat neveztem ki. Ezt a lakást tettem lakhatóvá 600 ezer forint ráfordítással. A lakás egyike volt egy 25 lakásból álló kontingensnek, amiket eleve hajléktalanok lakhatásának biztosítására jelölt ki az önkormányzat. Másik 20-at külső Fidesznyik céggel csináltattak meg, darabonként 2 millióért ugyanarra a műszaki szintre. Harmadannyiért csináltattam meg, mint a külső cég, én vagyok följelentve, csókolom, ugorhatunk, állokelébe. A másik lakás szintén önkormányzati a X. kerületben, ott biztonsági ajtó és rács került beépítésre, ugyanis drogellenes rendészcsoportom, mely az általam vezetett intézmény egyik alrendszere volt munkája során kemény kofliktusokba került a rosszfiúkkal, és az egyik főemberem konkrét életveszélyes fenyegetéseket kapott. Ezért lebiztosítottam a lakását, hogy aludni azért tudjon, ez 300 ezer forintba került, egy másik önkormányzat tulajdonában lévő lakás értékét növeltem ezzel. Kár az államot ismét csak nem érte, sőt, állok elébe, hadd szóljon.


A harmadik megint jópofa. Az intézményem feladata volt a Nyolcker egész közterületének minden szempontú rendbentartása, ezért erősen gépesítettem a csapatot. 13 különböző feladatú, egyenként kiválasztott használtautó, teljes beszerzésük, felújításuk és karbantartásuk cirka 30 millió forintba kerülhetett. Ebből az egyik rendészeti dzsippen keletkezett 420 ezer forint kár, ugyanis nyomozóék szerint ott olyan munkát fizettem ki, ami meg sem történt. Van itt is egy kis bibi. A szakértői véleményt, melyen a gyanú alapul egy évvel később készítették, mint a én lemondásom. Aki pedig utódomként az intézményt vezette, annak sajnálatos módon meg épp van egy autószerelő műhelye, mint családi vállalkozás. Hát, hogy fogják azt eladni Bíróságon, hogy én csináltam valami gikszert, és nem az, aki autószerelő műhelyt üzemeltet, és egy évig az Ő használatában volt az autó, az ismét egy üdítő pont lesz a tárgyalóteremben. Már számomra, az Ügyész, meg az autószerelő műhelytulaj és a szakértő számára jóval kevésbé.


Na, az utolsó ügy 300 ezer forint, amit gazdasági vezetőmnek fizettem ki az intézmény megalakításának szakaszában célprémiumként. Két hónap alatt egy 20 fős egyprofilú intézményből csináltunk ketten egy 120 fős 6 profilú rendszert, abban a két hónapban nagyjából csak aludni jártunk haza. Ezt honoráltam Neki a plusz 300 ezer bruttó prémiummal. Azt a gazdasági munkakört, amit Ő egyedül végzett, ma ugyanannál az intézménynél 6 ember végzi, együttesen nagyjából 2 millió forintos bruttó havi bérért. Ez sokszorosa, mint amit az én időmben az adminisztrációra költöttünk. Úgyhogy ez is jöhet, lesz röhögés a tárgyalóteremben. Na, ez az én négy Ügyem. A holnapi újabb berendelésem a Nemzeti Nyomozó Irodába meg azért nagyon cinkes, mert a nyomozást vezető százados legutolsó ottlétemkor arról tájékoztatott, hogy többször már nem leszek idézve, a nyomozás véget ért, iratismertetésre mehetek majd ha akarok, és onnantól az Ügyészeknél a labda, vádat emelnek-e avagy nem. Szóval ehhez képest kaptam egy Ügyészségi Határozatot a nyomozás meghosszabbításáról, és újabb, ezúttal szembesítéses témájú idézést. Úgy tűnik szegény ügyészek kicsit kevésnek érzik az ellenem egy év alatt összenyomozott cuccot egy vádemeléshez. És igazuk is van.

Szívtok Srácok.


27 megjegyzés:

  1. Hú bakker ez nonszensz herdálják a pénzt egy eszement nyomozásba . Gabi sok sikert kívánok .

    VálaszTörlés
  2. Nem semmi! Te fogsz nyerni......

    VálaszTörlés
  3. :D Ne bántsd szegénykéket ott az NNI-ben. Gondolom a tökük is teli van már ezzel a nyomozással. Ezért is idézik be (sejthetően) Mátékát szembesítésre, hogy "Aranyapám gyere ide bmeg és mondd a szemébe mi a f@sz bajod van Vele!". Így aztán majd lesz egy sikertelen szembesítés, meg a bizonyítékok HÍJA a kezükben, és végre lezárhatják ezt a Rájuk nézve is méltatlan ügyet. ;) sverde

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az NNI csak ügyészi parancsot teljesít, velük nincs bajom, nyomoznak, tegyék. Az ügyészek, az majd később már más tészta lesz...

      Törlés
    2. Nos, Barátom, ezért -is- vagyok annyira boldog, mert már nem tartozom ehhez a kompániához. Uff.

      Törlés
    3. Az a tömérdek hivatali visszaélés,amit ezekben a rendszerekben elkövetnek előbb-utóbb visszaüt majd. Nem mindenki asszisztál szívesen ehhez a szartermeléshez, és némi kitartással sokminden visszafejthető lesz. És akkor azok, akik ma nagyon májernek érzik magukat, nagyobb bajban lesznek, mint amekkora királynak most érzik magukat...

      Törlés
  4. 8kerseg:Én is annnnyira izgulok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ja.. :D sverde

      Törlés
    2. 8kerseg: Naa...de most komolyan. Biztos nem csak Gabit idézgetik, ő értük is izgulok:)

      Törlés
    3. Hát, holnapi valószínű partneremért lesz is miért... ;)

      Törlés
    4. 8kerseg: Nemáár, tudod ki lesz? Csak nem a Máté gyerek :)

      Törlés
    5. 8kerseg:Kire tippelsz? Naa lécciii :)

      Törlés
    6. 8kerseg: Na mi volt? Mesélj már! :)

      Törlés
    7. S. barátunkkal lett volna találkánk, de nem jött el. ;)

      Törlés
    8. Ezzel egyébként valszeg ennyi a dalnak, iratismertetés jön, ahol én nézem végig az összes keletkezett doksit - 6 teljes irattároló - néhány kulcsfontosságúról ott kérek másolatot, aztán meg az egészet kiíratom CD-re. Kell az majd a dolgok "visszabontásához"... Aztán Ügyészék majd eldöntik, hogy akarnak-e nagyon porráégni.

      Törlés
  5. Gábor.Jót tett helyett mindig ezt kapjuk.Én azt híszem a józan ész győz.Te Gábor most tuti nyerőnek kellene lened.Csak.................

    VálaszTörlés
  6. Hm. De ismerős a vezérfonal...
    Nekem az évek során két főnökömet is meghurcolták. Mindkétszer tudni-sejteni lehetett, hogy miféle érdek áll a háttérben. Először jól becsukták őket, aztán sok-sok újságcikk, majd évek múlva csendben felmentő ítélet...
    Az első még a létező szocializmus vége felé történt, mikor kezdett puhulni a rendszer. Akkori főnököm újított volna valamit, de az a hagyományos úton nem ment, és rálépett valakinek a tyúkszemére, aki szintén hasonló módon képzelte el a dolgot, csak a saját zsebébe is tett volna és sajnos a hierarchiában följebb állt...
    És nem politikai oldal-függő a dolog... a második meghurcolás a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után történt. Egészen igazságtalanul.

    VálaszTörlés
  7. Lévay Zsuzsanna vagyok, de újra névtelenként fogok megjelenni.
    Gábor nagyon drukkolok neked, mert nincs ellened semmijük de ismerve a fidesznyikeket nem lehet tudni utólag milyen bizonyítékot gyártanak. Szerintem Te azt is ki tudod védeni, de kérlek vigyázz magadra, mert ezek a szemetek nagyon rád másztak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fölkészültem minden általam föltételezhető fejleményre. ;)

      Törlés
  8. Megnyertem én is két koncepciósnak tekinthető pert, sok türelmet, és kitartást kívánok Neked ! Üdv Jónásné Rozi

    VálaszTörlés
  9. Sok sikert türelmet kívánok ! Remélem jó hírekkel térsz vissza.

    VálaszTörlés
  10. No akkor kedves Gábor!
    Gondolj a mozgalom engedélyének a meghosszabbítására! Hamarosan itt az ideje... És ezek most tepernek, hogy ha csak névleg is,de legyen ok (még ha csak látszólag is). Mert összemosnak, maszatolnak, tiltanak,amit csak el tudsz képzelni ilyen helyzetben...Tudom hogy tudod,megtapasztalhattad már. Most a karaktergyilkolászások ideje van. Az elvtársak meg majd meggebednek,hogy megfelelő legyen a minősítésük, mert ők még nem tudják, amit mi..Bukni fognak..És ennek megakadályozására mindenre képesek. De Te ne tudnád???

    VálaszTörlés
  11. Nincs ellened semmijük. Meg fogod nyerni, ha egyáltalán sor kerül újabb vádemelésre. ( Miért is? :)) ) Azt gondolom, lezárás lesz. S ahogy Te is sejted, iratismertetés, másoláskérés...stb. Akad még sok-sok bíró, aki nem adja a "talárját". Lehet, azért látom így, mert mindig optimista voltam/vagyok azzal kapcsolatban, hogy az igazság...? / Kisebb ügyben, más bíróságon, de tapasztalatom is volt. Jó tapasztalatom. Igaz, az a 2005-ös, 2006-os évben volt. Ez sem mindegy./ Amit Gabi Tolnai írt, bent van a pakliban. Szorítunk neked mindnyájan, ebben (is) biztos vagyok!

    VálaszTörlés
  12. Gábor!

    Ne is hagyd magad, elöbb utóbb feladják!!!

    Hajrá Tuareg!!! Hajrá OGYM!!!

    VálaszTörlés