2016 vagy 2018?

Gondolom nem kell a címben föltett kérdést mélyebben kifejtenem. Természetesen arról az időpontról van szó, amikor útilaput kötünk az Orbán Rezsim talpára.

Persze, a cím láttán mindenki azonnal rávágja: minél előbb, annál jobb. Ezzel maradéktalanul egyet is értek, a magam tevékenysége első perctől arra irányul, hogy már ma se legyenek, és vagyunk így ezzel páran. Az ország kimerült, percről percre mélyebbre süllyedünk a Vadkelet mentalitásába, társadalmi és gazdasági szempontból katasztrófa-közeli állapotban vagyunk. Meggyőződésem szerint megvan az a kritikus tömeg, amelyik képes elűzni a Diktátort, de valamiért mégis Ő van még mindig. Hogy MIÉRT, azt próbálom most megérteni és megértetni. Menjünk lépésenként. Egyszerű, eldöntendő és eldönthető kérdéseket teszek föl, és aztán a válasz ismeretében megyek a következőre. Az első kérdés ez: lemondatható-e Orbán? Ez a legalapvetőbb probléma: mandátuma 2018-ig tart, így ha magától nem hajlandó menni - ezt nevezzük lemondásnak - akkor biz 2018-ig minimum Ő lesz az úr. Amilyen egyszerűnek tűnik ez a kérdés, olyan egyszerű rá válaszolni: NEM. Orbán magától sosem fog lemondani. Egyrészt a habitusa olyan, hogy erre képtelen, vagy győz, vagy meghal, megtapasztalhattuk elégszer, hogy utolsó leheletéig harcol, egy centit nem enged az akaratából, maximum átmenetileg, és kifárasztási taktikát játszva.

Másrészt azért sem mond le, mert tudja: ha nem az Övé a teljhatalom, akkor hirtelen mindazok, saját környezetében is ellene fordulnak, akik ma Neki dolgoznak. Zsoldoshadsereget épített, ott meg ez az "erkölcs": akinél a kassza, azé a sereg. Harmadrészt: a Fidesz egyetlen összetartó ereje maga Orbán. Így is építette föl a rendszerét, egymást is egy kanál vízben szívesen megfojtó emberek állnak mögötte, akiket rendszeresen ki is játszik egymás ellen. Ha Ő nincs, akkor a Fidesz káoszba fordul: a kiskirályok egymásnak esnek, és az egymás közötti leszámolások gyorsan kivégzik a Rezsimet. Gátlástalan embereket gyűjtött be, nagypályás bűnözőket, ha Ő nem tartja lenyomva mindet, akkor azonnal kitőr a belső polgárháború a Narancsmaffiában. Keresek ellentézist közben, ami azt támasztaná alá: van olyan forgatókönyv, amiben magától elhúz, de egyszerűen nem találok semmi ilyesmit. MINDEN arra mutat, hogy SOSEM fog lemondani: vagy legyőzik, vagy marad, ennyi az étlap. Oké, menjünk tovább: hogyan lehet legyőzni, hamár magától nem hajlandó lelépni? Adódik a válasz: forradalommal, vagy választással. Forradalom esetén az azt megvalósítók szembe mennek a jogrenddel, és elsöprik egészében, választás esetén pedig a létező játékszabályok szerint kell nyerni.

Nézzük elsőként az utóbbit. Mivel magától nem mond le, így aztán a legközelebbi lehetséges választási időpont 2018. Akik tehát választást akarnak, azok csendben azt is kimondják: 2018-ig marad a Felcsúti. Ezt persze nem hangsúlyozzák, mégsem lehet a Nép arcába verni: még két évig szívni fogsz, pajtás. Sűrűn látom a neten, hogy olyanok is tömegével a választás mellett állnak, akik közben amellett is lándzsát törnek, hogy minél előbb el kell távolítani Orbánt. De ez így összeegyeztethetetlen: lemondatni nem lehet, akkor viszont CSAK 2018 van. Leírják, elmondják parlamenten kívüli politizáló szervezetek, és a parlamenti pártok is: békés legyen a váltás, nem kell semmiféle erőszak, mert különben halottak lesznek, meg káosz, meg nem fogad be minket a civilizált világ. Én ezzel szemben azt gondolom, hogy az igazi vérengzés minden percben zajlik, nehéz lenne megszámolni hányan haltak eddig bele a Rezsim "kormányzásába": a nem létező egészségügy, szociális védőháló önmagában is termeli az áldozatok ezreit, a tömeges szegénység, kilátástalanság, az ország rettenetes közérzete pedig kevésbé látványosan, de ugyanígy szedi ezernyi áldozatát. Akik tehát a honfitársak életét féltik, ezért akarnak várni 2018-ig, azoknak jó lenne arra is választ adniuk: vajon mennyi áldozattal járna egy forradalom a jelenleg is folyó csendes népirtáshoz képest? Sokkal kevesebbel, pláne ha 2018-ig várunk, mert addig is tömegek fognak belehalni az Orbán Rendszerbe.

Azt se túlozzuk el, hogy mit ismer el a világ civilizált része, és mit nem. MINDEN demokrácia forradalmi úton jött létre, és valszeg alig várják, hogy végre eltakarítsuk a Diktátort, mert egyre komolyabb gondokat okoz másoknak is rajtunk kívül. Visszaél a demokraták toleranciájával, inkább az tűnik valószínűnek, hogy Európa föllélegezne egy sikeres forradalom esetén, mintsem az, hogy elítélné. Leginkább pont arra várnak, hogy magunk távolítsuk el végre az Európát is megfertőző gócot, mindegy milyen úton, csak csináljuk már végre. De menjünk megint tovább. A választáspártiak azt mondják: mindenki mindenkivel fogjon össze, legyen 106 egyéni választókerületben mindenütt olyan jelölt, aki simán le tudja győzni az ott induló Fideszest. Mily szép is ez. Elképzelem ezt a mindenki mindenkivel egybe, és találjuk meg pártérdektől függetlenül a legjobb 106 embert, aztán eszembe jut 2014, meg az ottani, sima vereséghez vezető alkufolyamat. De legyünk még kicsit naivak: tételezzük föl, hogy sikerül 106 nyerésesélyes személyt találni, mindenki elfogadja Őket, nosza. Csakhát van itt egy kis bibi. Ha Orbán azt látja, hogy legyőznék, fogja, és egyszerűen szükségállapotot rendel el, vagy bármit, ami épp eszébe jut. És akkor NEM LESZ választás, és pont addig, amíg Orbán akarja, hogy ne legyen.

Na, akkor mit csinálnak vajon a 2018-as választásokban bízók? Erre persze azt mondják, hogy áááá, ezt nem teheti meg Orbán. Hosszan sorolják az érveket, csupa racionális dolog: EU, meg NATO tagok vagyunk, ott ezt nem tűrnék el, meg ilyesmik. Aha, értem. És KONKRÉTAN mit tennének? Megszállnák katonai erővel az országot? Hát azt nem, mert akkor maguk sértenék meg a szuverenitás elvét, és szétvernék mindkét szövetséget. Elzárnák a pénzcsapot? 2018-ra az már kevéssé számít, nagyjából addigra úgyis lejár az ingyenlóvé-dömping időszaka. Kizárnak az EU-ból? Addigra minden pénzt kiszívott már Orbán, amit akart, legalább nem Neki kell kilépni, széttárhatja a kezét, és megmutathatja a híveinek: látjátok, erről beszéltem: ilyenek ezek a Zeurópaiak, nem tűrik a nemzetállami önállóságot. És ott vagyunk az orosz ölelő keblén, nyíltan be lehet vezetni a ma még bujkáló Putyinizmust. A leggyengébb pontja a 2018-as választásoknak épp ez: beletervezik Orbánt is a játékba. Pedig volt mindenkinek elég ideje, hogy észrevegye: Orbán NEM a demokraták racionalitása szerint működik. Ha Orbán vesztene egy választáson, egyszerűen nem lesznek választások. És akkor mit tetszenek majd csinálni 2018-ban, békés, választásra vágyó ellenzéki kollégák? Nekem épp volna ötletem. Forradalmat. Mert ilyen esetben mást nem lehet. Ám ha ez a megoldás, akkor már csak egy utolsó kérdés maradt.

Miért várjunk addig?

Szorul a hurok

Tán teccenek emlékezni: mikor a Tanárlázadás 50 ezres tüntetése volt, sokan türelmetlenkedtek, és aztán az egyórás polgári engedetlenségnél is. Én meg türelmet kértem mindenkitől, mondván: kell időt hagyni, hogy a folyamatok megérjenek. Jelentem: érnek megfele.

Bármennyire is Kiss László úszóedző mocsokságával volt tele a netes, meg nemnetes média tegnap, azért a közéleti szempontból legfontosabb esemény az MSZP népszavazási kérdésének elfogadása volt. Épp tegnapi blogomban, még a Kúria ezzel kapcsolatos döntésének megszületése ELŐTT írtam: ha ez sikerül, az egy időre fölmentést adhat az MSZP-nek parlamenti melegedésének negatív volta alól. Minden olyan dolog fontos ugyanis, ami a Népet fölébreszti, és utcára viszi. Minden olyan dolog fontos, ami újraszövi az Orbán Rezsim által aprólékos munkával szétszabdalt szolidaritási hálót, és az otthonülőknek is megmutatja: nem a Diktátor támogatói vannak már többségben. Ha ugyanis a tudatosan fölépített apátia, és az egyén magárahagyottságának érzete oldódik, egyszercsak megindul a Nép. Mikor korábbi írásaimban türelemre intettem mindenkit, ezért tettem: a lavinának időt kell hagyni, hogy förgeteggé váljon, és elsöpörhesse az útjában álló korhadt fákat.

Továbbra is lehet persze mondani, hogy a Tanarak csak szakmáznak, meg nem a vasárnapi boltbezárás a legfontosabb ügy. Mindez igaz, ám Orbánűzési szempontból tökmellékes. Tessenek visszaemlékezni, mi is volt az, amivel Orbán annak idején megteremtette a saját későbbi kétharmadát. Szociális népszavazásnak hívták, és önmagukban jelentéktelen ügyekről szólt. Ám hárommillió támogatót vitt urnákhoz, és a lélektani törvényszerűségek miatt azok később Fidesz szavazóként landoltak az országgyűlési választáson. Mert az emberi lélek így működik: amíg csak otthonról szövegel, az egy dolog, az meg egy másik, mikor meggyőződése miatt kimozdul, és aktív cselekedettel köti oda magát egy állásponthoz. Mikor ez megtörténik, onnantól nemcsak a témához kapcsolódik hozzá emberünk, hanem azokhoz is, akik azt a témát elérakták. És mire észreveszi, már egy hatalmas embertömeg része, és bármilyen más, azonos irányba ható dologra is kapható.

Orbán sajnálatos zsenialitása épp ebben rejlik: érzi a tömeg rezdüléseit, és finoman, lépésenként terelgeti olyan irányba, amilyenbe csak akarja. Ám szellemi hanyatlásának egyik következménye, hogy ezt a tudatalatti hidat a néplélekkel már elvesztette. Láthatóan nem érzi, hogy ami az Országban történik, az már lavina, nemcsak hógolyózás. És Pukliék a Tanárlázadással pont azokat a módszereket használják ellene, amivel Ő hatalomra került. Valójában a Tanárlázadás már az első percben sem csak szakmai kérdés volt. Ne feltételezzük már, hogy értelmes, emberek tízezreit megmozgatni képes vezetők ne tudnák: ha nem sikerül magát a Rendszert elsöpörniük, el lesznek távolítva még az oktatás környékéről is. Sem Pukli, sem Pilz nem maradhatna még az országban sem, ha amit elérnek, az csak egy részleges oktatási reform lenne. Attól még a Hatalom simán utánuk nyúlhat ezerféle módon, és meg is teszi, arra bárki mérget vehet. Taktikai okokból van ez a folyamat így fölépítve: időt kell hagyni mindenkinek, hogy szakkérdések kapcsán váljon nyilvánvalóvá: ez a Rezsim nem enged, ez a Rezsim DIKTATÚRA.

És ahogy Pukliék mennek előre, kíméletlen precizitással, látszik, hogy másokat is képesek magukkal húzni. Mert egyszerűen nem lehet kimaradni belőle, sem szakszervezeteknek, sem más ágazatoknak, de még az eddig kevéssé mozgásképes pártoknak sem. Újabb polgári engedetlenség, sztrájkok, tüntetések, népszavazás, mind egymást erősíti, és emeli a közhangulat hőfokát. Az otthonülő is kezdi érezni: itt valami történik, és nem a szokványos kimegyünk, aztán ennyi volt móka. Itt bizony ismétlődnek a dolgok, és nem elfogynak menetközben, hanem inkább tovább erősödnek. Amit még a legelején, mint könnyen érthető példát bedobtam a köztudatba: LAVINA, azt mostanra mindenki átvette. És nem azért, mert maga a cikk, amiben ezt leírtam, oly különleges lett volna, hanem azért, mert a hasonlat közérthetővé tette a folyamat dinamikáját. Mára már a kezdetben fanyalgó értelmiség is belelkesedett, jobb későn, mint soha, és már olyanok is lavináznak, akik egyébként a hasonlat kitalálóját, jómagamat a hátuk közepére sem kívánják. Úgyhogy csak türelem, figyelem továbbra is, valami elindult, és egyre gyorsabban halad. Sőt.

Már dübörög. 

Közkívánatra

Mind újságírói, mind forradalmári minőségemben egy dolgot tartok szem előtt: mi az, ami az Országot előreviszi egy Orbánmentes Köztársaság felé, és mi az, ami ezt a folyamatot hátráltatja.

Ebből meg aztán az egyszerűbb lelkek sokszor csak annyit látnak: támadok valakit. Erre én meg csak annyit tudok válaszolni: naná. Fogok is, ha az ember erkölcsi alapokon nyugvó, részrehajlás-, és emiatt korrupciómentes országot akar, akkor minden visszásságra fölhívja a figyelmet, mindegy ki követi el, és mindegy, közben mit állít magáról. Orbán szerint Orbán nem lop. Orbán szerint Orbán demokrata. Szerintem meg egy gazember, aki nem lop, hanem ipari méretekben harácsol, és ha nem az EU pénzéből élne, már rég kemény diktatúra lenne Hazánkban, nem ez az ügyes, fojtogató, szürkésfekete. Mindig a tényeket nézem, és a legkevésbé sem érdekel, hányan sértődnek meg, ha a szemükbe mondom az igazságot. Nehéz és hosszú az igazság útja egy évtizedek óta elhallgatásra és kegyes hazugságokra trenírozott országban, csak egyszerűen nincs más. Minél tovább marad Orbán, annál többen fogják megérteni, hogy egész hatalmát a hazugságokra építette, és ezt azért tehette, mert a Nép már Őt megelőzően is egyre inkább lenyelte, és végül természetesnek vette, ami persze nem az: a politikus hazudik.

Pedig Orbán csak a végtermék. A piramist, aminek végül Ő a tetejére mászhatott csúcsdísznek, hosszú évtizedekig építették mindenoldali, magukat politikusnak nevező köztörvényes bűnözők, és a hazugságok versenyében tudott nyerni a leghazugabb. Ha a politika legalább a "rendszerváltás" óta elindult volna az igazságok kimondása felé, sosem juthatott volna hatalomra egy született hamis. Orbán megbuktatásának csak egyetlen útja van: a hazugságok feltárása, és büntetése. És ebben csak azok lehetnek hitelesek, akik ezt bárkivel, és bármivel szemben megteszik: csak arról hiszi el a Nép, hogy valóban igazat mond Orbánról, akiről megtapasztalja, hogy ugyanezt megteszi bárki mással is, részrehajlás-mentesen. Hiteltelen a másik oldalt lopással vádolni, ha közben a sajátjainkat ugyanilyen ügyekben mentegetjük. Nincs énhazugságom, tehazugságod, nincs énlopásom, telopásod, csak hazugság van, és lopás van, mindegy ki követi el. És ha ezt a társadalom többsége megérti, és elfogadja, akkor egyszerűen elmúlik Orbán, mint egy végetért rémálom.

És akkor a címhez vissza. Mikor Gyurcsányról, vagy a DK-ról írok, érveik kimerültével a pártfanok már csak egy dolgot szoktak mondogatni: miért nem foglalkozom a többi parlamenti "ellenzéki" alakulattal is. Foglalkozom én, aki folyamatosan olvassa a blogot, az tudja. Aki viszont nem, annak most adok egy választ, tessék parancsolni. Évek óta mondom és írom, hogy diktatúrában nem szabad ellenzékieknek parlamentben üldögélni, mert az elhitelteleníti Őket, és ami ennél még rosszabb: segít a Diktátornak, hogy demokráciának hazudja az önkényuralmat. Ezzel a tézisemmel elég egyedül voltam jóideig, mostanra azonban látszik, hogy lassan a többség is eljutott ennek felismeréséig. Egyértelműen káros Orbánbuktatási szempontból a Műparlamentben való ellenzéki részvétel, még félév, és mindenki érteni fogja, mehetünk tovább. A mérlegelés egyik serpenyőjében mindig a kár, a másikban pedig a haszon van. A kár egyértelmű, innentől nézzük a hasznot. Az Együttnél sok haszon is van: Juhász Péter korrupcióellenes hadjárata sikeres, és ehhez láthatóan parlamenti képviselői jogosítványokat is használnak. Esetükben tehát van értelme némi bentüldögélésnek, sikerül ellensúlyozni az abból eredő kárt annak hasznával.

Az MSZP a népszavazási harcával valóban hasznot hajt: megmutatja a rendszer igazi arcát mindenkinek, és ha sikerrel jár beadványával, létrehozhat egy olyan helyzetet, amelyben a Nép megmozdul és elmegy tiltakozó szavazatokat leadni a Rezsim ellen. Ilyen szempontból mindegy, mi a téma, a Fidesz annak idején a "szociális" népszavazással építette föl későbbi kétharmadát, és ott sem az egyes kérdések voltak a lényegesek, hanem annak népmegmozdító összhatása. És én minden olyan kezdeményezést díjazok, ami a Népet fölhorgasztja és terepre viszi, mert a Diktatúrát csak tömeggel, és utcán lehet elsöpörni, máshogy nem. Akkor LMP. Soha nem tartottam Őket ellenzéki pártnak, inkább a Fidesz zöldtagozatának, írtam róluk eleget, perekben állok Schifferrel, ugorhatunk. Fodor. Róla is írtam, még az országgyűlési választások előtt figyelmeztető cikkeket, elolvasták, letojták, bevették a csapatba, hát tessék. Nettó Fideszügynök, mehetünk tovább. A PM okés, sok terepaktivitással, igazából bennük látom egy valódi Zöld Párt esélyét, a Városligeti Harcban is jól tették és teszik a dolgukat, Karácsony Gergely pedig polgármesterként is jól teljesít.

Na, és akkor jöjjön a DK. Náluk az a baj, hogy hatalmasra nyílt az olló aközött, ahogy nekivágtak, és ahová mostanra eljutottak. Ők voltak a terepaktív párt, akciók, kellő mennyiségű radikalizmus szavakban és tettekben egyaránt. De mostanra ebből semmi nem maradt. Hogy néhány helyen kitelepülnek hétvégén pár órára a piachoz szórólapozni, az nem politikai cselekvés. Hogy segélyt osztogatnak: szintén nem az, egyszerűen ez nem politikai feladat, nettó píár, mások ezerszer ennyit csinálnak civilként ebben a műfajban és mégsem tartanak róla percenként sajtótájékoztatót. Elindítottak annak idején Ők is népszavazást, de 100 ezerig sem jutottak, elhallgattak azóta ezügyben is, nem jött volna jól, ha bevallják: papíron szereplő tagsági adataik nem váltak a terepen élő aktivistákká és aláírásokká. Szóval a DK-val a gond annyi: egyszerűen semmi nincs a másik serpenyőben. Bent üldögélnek, nyomogatják a gombokat, kiadnak naponta 5 közleményt, főleg a sajátjaik motiválására, és persze abból 3 más ellenzéki erők ellen íródik. Gyurcsány ráadásul volt minelnökként a legismertebb politikusok egyike a nagyvilágban, különösen súlyos tehát, hogy bent üldögél egy Bábparlamentben, mert ez a külföld számára demokráciát sugall a Vadkeleten.

De az igazi baj még ennél is nagyobb. Mikor márciusi Kossuth téri 11 napos állandó tüntetésünkről írtam egy gyors összefoglalót, jeleztem: néhány témára majd önállóan is kitérek. És az egyik téma maga Gyurcsány. Megírtam azt is, hogy az előző évhez képest a Fideszesek magabiztossága tizedére csökkent, alig mertek odajönni hozzánk beszólni a korábbi tömeges verbális támadásaikkal szemben. Vérciki már Fideszesnek lenni, esik szét a Hatalom tömegbázisa. És a velük folytatott vitákban kiderült: már csak egy önfelmentő érvük maradt, amivel próbálják indokolni, miért is tartanak ki a már számukra is nyilvánvalóan korrupt Orbán mellett. Ez pedig annyi: soha többé Gyurcsányt. Mikor tájékoztattuk Őket, hogy közünk nincs Gyurcsányhoz, és arról is, hogy civilek vagyunk, mindjárt lehetett értelmes beszélgetést folytatni. Nem tudják azt mondani Juhászra, Puklira, Sándor Máriára, hogy ellopta az országot, azt sem, hogy kommunista. És mikor mi elmondtuk, hogy egy választás esetén Őket támogatnánk, akkor érdekes válaszokat kaptunk. Nem ellenségeseket, sőt elgondolkodóakat. Tetszik, nem tetszik, a helyzet az, hogy az Orbáni tömegtámogatást már csak egy dolog tartja össze: soha többé Gyurcsányt. Ha Ő lelép a színpadról, Orbán leesik onnan.

Egy államférfi tudná a kötelességét.

Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek

Tisztelt Pártelnök Úr, Kedves Feri!

Alapítottál egy pártot öt évvel ezelőtt, mely az Orbán Rezsim elleni kemény, és elvszerű fellépést tűzte zászlajára. Alaptézise szerint szembenállt a háttérben folyó, párthatárokon átívelő mutyizással, a látszatellenzéki semmittevéssel. Alaphangját Magad adtad meg, mikor kijelentetted: demokrata nem vehet részt abban a parlamenti bohóckodásban, mely csak a diktatúra felé haladó Rezsim demokratának hitelesítéséről szól. Ezzel rengetegen egyet is értettek, értettünk, villámstartot vett a DK, a közélet erkölcsi megújulását sok igaz és értelmes hazafi tekintette szívügyének, és Melléd álltunk.

Ám ahogy az idő telt, úgy lett egyre nyilvánvalóbb az úttévesztésed. Az elvszerű közélet ígérete miatt Hozzád csatlakozók azt vették észre: azt kéred tőlük, hogy azokat támogassák, akiktől Te épp eljöttél, és akikkel szemben új erkölcsi minőséget ígértél. Összefogás összefogás hátán, ami egy országgyűlési választáson még elfogadható volt: tegyünk egy utolsó kísérletet, hátha legyőzhető Orbán, oké. De nagy vereség lett belőle, és rengeteg támogatód fellélegzett: most akkor már az igaz, és egyenes politika következik, indulhatunk. Az EU választás meg is mutatta, hogy az önálló, értékelvű politikának van támogatottsága: a DK meglepetésszerűen jó eredményt ért el önállóan indulva.

Aztán jött az önkormányzati választás, és kiderült: nemcsak azon a néhány helyen fog a DK együttműködni a múlt erőivel, ahol annak értelme van, mert megnyerhetők települések, hanem mindenütt. Egy diktatúrában pedig semmiresejó ellenzéki pozíciókra hajtani, olyanokkal összefogva, akik azokat már addig is korrupcióra használták: kiábrándító tapasztalat. Sokunknak akkor esett le: a korábbi elvszerű politikával megszerzett erkölcsi tőke aprópénzre átváltása folyik éppen, ez pedig mindannak ellentéte, amiért pártot alapítottál, és mindannak, amiért oly sokan támogattunk is ebben.

A régi DK tele volt értelmes és tiszta emberekkel, elutasította a Rendszerrel való együttműködést, utcán politizált, bevállalva annak minden következményét. Az önkormányzati választások óta eltelt másfél évben azonban pártod belesimult a Rendszerbe: a fokozódó diktatúra ellenére bent üldögéltek a Parlamentben, demokráciának hitelesítve az önkényuralmat, amit korábban épp Önmagad nyilvánítottál elfogadhatatlan magatartásnak. Az önkormányzatokba delegált embereitek résztvesznek a Fidesz közbeszerzéseinek megszavazásában, utcai aktivizmusotok pedig egy-egy ritkán tartott, kétórás tüntetés kivételével eltűnt, azokon a kezdetben többezres tömeg már az ezret sem éri el.

Ahogy eredeti céljaitokról lemondtatok, úgy vette át a tettek helyét az arról folyó kommunikáció. Valahogy el kellett magyarázni a támogatóknak, hogy ne a saját szemüknek higgyenek, hanem annak a képnek, amit sugalltok. Létrehoztatok álcivil blogokat, névtelen szerzőkkel, a neten közismertté váltak a minden Titeket ért kritikára azonnal ugró szervezett nickcsordák, az ellenvéleményeket szisztematikusan kiirtjátok minden olyan vitafórumról, melyre befolyásotok van, és pont ugyanúgy karaktergyilkossággal próbálkoztok, mint az a Fidesz-sajtótól megszokott. Mondjuk úgy: nemcsak elfelejtettétek már eredeti küldetéseteket, de már azt is: milyen demokratának lenni.

Törvényszerűen vesztettétek el legjobb erőiteket, minden más párthoz hasonlóan előtérbe kerültek a megszerzett pozíciókban ülő megélhetésiek, mára már mikroszkóppal sem fedezhető fel semmi különbség köztetek, és azok között, akikkel szemben induláskor meghatároztátok Magatokat. Bizonyos szempontból még rosszabb is, amit tesztek: a többi, Alaptörvényre esküt tett parlamenti "ellenzéki" pártnak azért maradt annyi erkölcsi érzéke, hogy ne szervezzen tüntetést azon Alaptörvény ellen, melyet kiszolgál, és aminek díja a parlamenti fizetés mind a képviselők, mind a százmilliós éves pártfinanszírozás képében. Ám Nektek nincs ilyen erkölcsi gátotok: az ellen tüntettek, aminek Magatok is részesei vagytok. Ez pedig már nekem is sok: egyszerre fogunk az Alaptörvény, és ellenetek, mint annak kiszolgálói ellen tüntetni a Sándor Palotánál április 25-én.

Mivel látom, hogy híveid épp tíz évvel ezelőtti Orbán fölött aratott vitagyőzelmedet ünneplik netszerte, támadt egy ötletem. Úgyis ott leszünk, egymástól nagyjából 50 méterre, időnk is lesz, hangosításunk is. KIHÍVLAK egy nyilvános vitára. Mára éppúgy csak válogatott közönség előtt beszélsz, és mikrofonállványként működő baráti újságíróknak adsz interjút, mint Orbán. Itt az ideje valódi vitapartnerrel szemben megmérettetned, és vállalom, hogy saját színpadodon, saját közönséged előtt állok ki Veled. A bátorságot ehhez onnan veszem, hogy napok óta a DK közvéleménye mind a karaktergyilkosságot elkövetni szándékozó háziblogjaitokban, mind minden netes felületeteken csak velem foglalkozik, így aligha mondhatod: ki a fene is vagyok.

Itt az alkalom. Méressünk meg üzengetések nélkül, élőben, egymás szemébe nézve. Mondjuk el, és védjük meg álláspontunkat, ahogy azt vitákban szokás, szemtől szemben, őszintén. Nem névtelenségbe burkolózó, ismert, ám tagadott identitású emberek hazug szófolyamai méltók demokratákhoz, hanem az egyenes és bátor kiállás. Április 25-én mind a DK, mind az általam is képviselt Civil Ellenzéki Kerekasztal tüntetni fog egymás szomszédságában az Alaptörvény ellen. Ez az egyetlen olyan pont, amiben egyetértünk. Ám a diktatúráról, annak elsöprési módjairól, a hiteles ellenzéki politizálásról teljesen eltérő az álláspontunk. Tisztázzuk nyílt vitában, ott és akkor, a Nép előtt: melyikünknek van igaza. Várom visszajelzésedet a nyilvános térben: elfogadod-e a kihívást.

Üdvözlettel:

Dr. Szabó Gábor (Tuareg)
DE! - szóvivő

Igazak és hazugok

Aligha vitatja bárki: Sándor Mária, a Nemzet Ápolónője igaz ember. Elfáradt, erkölcsi tőkéjét kicsit sokan használták magáncélokra, kicsit sokan hagyták magára, és kicsit sokan verték át. Sorsa törvényszerű, elmondom, miért.

Először is: nem gondolom, hogy döntése egyszer s mindenkorra szól. Ki kell hevernie csalódásait, feldolgozni elárultatásait, gátlástalan kihasználását, és hogy ezt megtehesse, most egy ideig magában kell megvívnia a lélek harcait. Talpig becsületes embernek a magyar politika mindenoldali, negyedszázad alatt összehordott mocska nagy teher. Naivan, elkötelezetten, az emberekbe vetett hittel nekivág, és naponta megtapasztalja aztán: itt semmi sem az, aminek látszik, és senki sem olyan, mint amilyennek mondja magát. Sándor Mária sorsa tipikus magyar forradalmár sors. Mert bár látszólag nem a Fasiszta Diktatúra egésze ellen küzdött, hanem "csak" az egészségügyért, de biztos vagyok benne: hamar rájött, hogy egy egészében romlott rendszer egyik részét nem lehet anélkül megjavítani, hogy magát a Rendszert ne változtatnánk meg. Betegeket ápolt, pontosan tudja, hogy a teljes szervezetre kiterjedő baktériumfertőzésnél nem elég a mérges pattanásokat kenőccsel kezelgetni.

Aki találkozott élőben Vele, tudja: TŰZ jön belőle, elhivatottsága, áldozatvállalása megperzseli a környezetét. Hat az emberekre, fölébreszti bennük a jót, szégyellnivalóvá teszi a rosszat, egyszóval: forradalmár. A ma Magyarországán ugyanis a tiszta célokért hittel küzdő EMBER oly ritka, hogy akarata ellenére is forradalmárrá válik. Abban a közegben ugyanis, amit közéletnek hívnak, a mi Hazánkban a szemedbe mosolygó hátbaszúrás, a be nem tartott ígéretek, az erkölcsi tőke mások általi aprópénzre váltása az uralkodó erkölcs. Sándor Mária nem tudta ezt. Ha tudja, neki sem vág. De SZERENCSÉRE nem tudta, nekivágott, és egy ország számára lett példakép eddigi útján. Akiben ott ég a forradalmi tűz, abban az nem huny ki soha. Máriában sem fog, de most időt kell hagyni, türelmesen megvárva, míg a helyére rakja azt a rengeteg sunyiságot, amit átélt. Mert eljutott addig a pontig, hogy felismerte: itt valóban semmi sem az, aminek mutatja magát.

Miért vagyok abban biztos, hogy visszatér? Egyszerű: saját bőrömön tapasztaltam mindazt, amit Ő, a különbség csak egy év: én 2014 őszén vágtam neki az ismeretlennek, és volt már időm levonni azokat a tanulságokat, amiket most Neki kell felismerni. Első ránézésre tiszta a kép Magyarországon. Van egy diktatúrát építő Rezsim, és vannak az azzal szemben állók: pártok, civilek, sajtó, miegymás. A forradalmár nekiindul, szembefordul a rendszerrel, bevállalja az egzisztenciális megsemmisülést, a jogi és kommunikációs meghurcoltatást, és várja azok segítségét, akik első látásra szövetségeseinek tűnnek: a magukat ellenzékinek nevező szervezeteket. Aztán gyorsan rájön, hogy tevékenysége ugyanakkora veszélyt jelent a magukat ellenzékinek nevezőkre, mint a Diktátorra. Ugyanannyi támadás éri az elvileg szövetségesei részéről, mint a Vérnarancsoktól: egymásnak dobálják a labdát, hogy lehetne a frissen keletkezett felbuzdulást valahogy útjáról eltéríteni, elhallgattatni, korrumpálni, megfélemlíteni, agyonhallgatni, ésatöbbi.

A magukat ellenzékinek nevező pártok, és a hozzájuk ezer szálon bekötött csúcsértelmiség veszélyeztetve látja saját helyzetét: nem Ők fújják ugyan a passzátszelet, mert a Felcsúti Gazemberé az ország, de azért nekik is jutnak falatkák az asztalról. Van vesztenivalójuk, és úgy gondolkoznak: bármilyen kis tortaszelet is jobb, mint ha nincs torta egyáltalán. És egy IGAZI, mélyreható társadalmi változás bizony számukra is kockázatos dolog: ki tudja, hogy egy teljesítményre épülő, a haveri összeköttetéseket semmissé tevő európai jogállamban meglesz-e ugyanaz a viszonylagos jólétük, mint a mostani rendszerben. Így aztán inkább csendben eszegetnek a Gazda tenyeréből, mintsem el akarnák űzni. Kellő távolságból nézve persze továbbra is tiszták és egyértelműek a dolgok. Akik a Rendszer ellen küzdenek, azok a harc közben áldozatokat hoznak és kockázatokat vállalnak. Elvesztik anyagi javaikat, lejáratják, börtönbe, bíróságra rángatják Őket, mert veszélyesek.

Akik pedig részei, bármilyen álcázott módon is a Rendszernek, azok annak hasznait élvezik: sajtóhátteret, politikai pozíciókat, gazdasági előnyöket. Mikor azt mondom: kellő távolságból kell nézni, ezt azért teszem, mert egész iparág épült a hazugságok mindennapi terjesztésére, az első ránézésre nyilvánvaló dolgok kiforgatására. Magukat ellenzékinek nevező politikai erők a hozzájuk kötődő, velük érdekszövetségben álló sajtóhátterükkel magyarázzák el újra meg újra: azok volnának az ellenállók, akik semmiféle kockázatot nem vállalnak, nem rosszul, hanem jól járnak ebben a Rendszerben, és mindazok pedig a rosszfiúk, rosszlányok, akik valóban a saját bőrükön szenvedik el Rezsimellenes tevékenységük összes negatív következményét. Ha nem csinálsz semmit, csak épp beszélsz egy kicsit Orbán ellen két körömreszelgetés közben, akkor jófiú vagy, igazi ellenzéki, ha meg bevállalsz valódi ütközeteket, az azzal járó sebekkel, akkor felforgató elem vagy. Már szerintük, mert a VALÓSÁG kellő távlatból persze ennek épp az ellenkezője.

Ebből azonban ELÉG volt. Én már az eltelt két év alatt mindent elvesztettem a puszta életemen kívül: egzisztencia, jóhírnév, bármi ilyesmi. Nekem már nincs vesztenivalóm, én VALÓBAN a Rendszeren kívül élek. És túl vagyok már mindazokon a csalódásokon, melyeken Sándor Máriának most kell magát átküzdenie. És eltökéltebb vagyok, mint valaha. Nem tűröm el a sunyiságot, a mellébeszélést, a látszatok ipari méretű termelését. Eddig főleg blogom erejét használtam a Rendszer és kollaboránsai elleni küzdelemhez, de innentől a terepen sem leszek kíméletes semilyen szinten senkivel, aki ezzel a Fideszmocsokkal kollaborál. Nem engedem meg, hogy kamuellenzékiek lejárassák az "ellenzék" szót. Nem fog Gyurcsány sem a pártjával békésen eltüncizgetni a Sándor Palotánál az Alaptörvény ellen, miközben annak felesküdött parlamenti haszonélvezője. Mi, ELLENZÉKIEK is ott leszünk, és mostantól mindig, mert a Nép átveréséből ennyi épp elég is volt. Eddig tartott a színház, műellenzéki Orbánszolgák.

Gyerünk Magyarok! Hajrá Köztársaság! 

A legdurvább áprilisi tréfa

Tegnap volt ugyebár a bolondok napjaként nyilvántartott április 1., ki is szórakozták magukat ily dolgokkal a hontársak, oké. Az ilyeneket inkább egérgörgő segítségével szoktam kezelni, de egybe beleakadtam. Olyannyira durva, hogy cikket írok belőle.

Tessenek egy pillanatra elképzelni, hogy egy utas kiszáll az Őt fuvarozó autóból, szentségel egy nagyot, vagy inkább kettőt, handabandázik, hogy mily káros is az autózás az emberiségre, meg az egészségre, meg a fönntartható fejlődésre. Eddig oké, miért is ne. Csakhogy aztán szépen visszaszáll, és utazik tovább, mintha mi sem történt volna. Vagy egy másik hasonló példa: a feleség kijön a családi fészekből, ordibál, hogy ebből elég, férjurammal soha többé, mert amit tesz, ahogy él, az elviselhetetlen. Kitombolja magát, aztán szépen visszamegy a házba, csendben behúzva maga mögött az ajtót, és az élet megy tovább, folytatódik a házastársi béke, immár kevésbé látványosan, vagy épp hallványosan. Mindkét történet überciki, nemde. Ha valakinek gondja van, és komoly az autózással, akkor az a minimum, hogy többé nem jár autóval. Ha valaki nem bírja már elviselni a házastársát, akkor meg elválik, mert az ilyesminek meg ez a módja. De arról hőbörögni, aminek közben tevékeny részesei: ostoba, és hiteltelen dolog.

Aki ezekután azt hiszi, hogy ilyet úgysem csinál senki, mert túl átlátszó, max. mesében, vagy kamusztoriban képzelhető el, annak mondom: TÉVED. Van ilyen. Itt van hozzá a link, tessék jól megnézni: KATT IDE. Igen, ez egy tüntetési meghívó. Az a címe, hogy: VESSZEN A ZSARNOK! Ezzel önmagában persze nincs gond, vesszen hát, nem kérdés. A mesébe illő fordulat azonban itt kezdődik: ez egy Alaptörvény-ellenes tüntetés. Merthogy április 25-én lesz 5 éves a Rezsim Diktatúráját megalapozó Alaptörvény, melyre építkezve szisztematikusan verte szét a Felcsúti Maffia a Hazánkat. És ezen az ötödik évfordulón fognak a hangzatos címmel, és az Alaptörvény-ellenes tematikával a Várba vonulni a tüntetés szervezői. Ránézésre ez is rendben, kell is tüntetni ellene, és a cím sem túlzó. Csakhogy. Sőt, csupa nagybetűvel: CSAKHOGY. Ezt olyanok szervezik, akik letették 2014-ben az Alaptörvényre az esküt, annak okmányát szépen aláírták, és a cserébe megkapott parlamenti mandátumaikra gyönyörű summa érkezik havonta a bankszámlára. Azok Zsarnokoznak, akik parlamenti jelenlétükkel hazudják demokráciának nap mint nap a zsarnokságot, azok tüntetnének az Alaptörvény ellen, akik arra felesküdtek, és két éve az alapján kapják közszolgaként a fizetésüket.

Sok gyalogos, biciklis, környezetvédő tüntethet az autózás ellen, mert Ők valóban nem használják a nagyvasat. Sok elvált, és a válóperben tönkrement ember tüntethet a házasság intézménye ellen, mert abból Ő kilépett, és a kárára volt. 10 millió ember tüntethet az Alaptörvény ellen, mert Ők nem esküdtek föl rá. De 200 olyan ember biztosan van, aki NEM tüntethet ellene: ezek pedig a parlamenti képviselők, mert Ők bizony egzisztenciáért cserébe fölesküdtek rá, és be is tartják az esküjüket, békésen üldögélve a Diktátor demokrácia-biodíszleteként. Gyurcsány akar tüntetni a pártjával az Alaptörvény ellen. Biztos tüntethetnékje van, megértem, fokozódik a közhangulat, esik vissza a DK, mindenki a Tanárlázadás valós cselekedeteire figyel, nincs ideje foglalkozni azokkal a lufikkal, amiket a Műellenzék fújogat. De az már akkora pofátlanság, hogy az Alaptörvényre esküt tett emberek akarnak az Alaptörvény ellen tüntetni, hogy egyszerűen nem lehet komolyan venni. Profánabbul: mikor a görény beszél a bűzről. Tüntetnének az Alaptörvény ellen, aztán másnap visszaülnek az Alaptörvényre letett esküjük alapján megkapott parlamenti bársonyszékeikbe?

Feri, ugye ez tényleg csak áprilisi tréfa?

Gyorsjelentés a Kossuth térről

Mint Olvasóim észlelték, kimaradt két nap, egyszerűen nem volt időm blogot írni, annyi volt a teendő az utcán. Csatlakoztunk a Tanárlázadáshoz, megtartottuk zárótüntetésünket, Bokros kint volt velünk éjszaka, aztán táborbontás, nem fért bele az írás. Most pótolom.

11 napnyi nonstop sátras tüntetés a Kossuth téren: kemény, de hasznos műfaj. Az ember olyan tapasztalatokat szerez, melyek máshogy nem megszerezhetőek, a rengeteg élő találkozó, a konfliktusok, a támogatók, a csatlakozók mind fontosak, érlelik a lelket, az elköteleződést, a csapatszellemet. És volt belőlük számtalan, fogok is majd a legfontosabb témákról önálló cikkeket írni. De ez most egy gyorsjelentés, kiemelve a leglényegesebb momentumokat, mert sokan várják, és ma van az első hajnal, mikor már van is időm írni.

Először is: március 20-i nyitórendezvényünkön 35 ember vett részt, március 30-i zárótüntetésünkön 80-nál több. És utóbbiak többsége már a Demokrata Ellenállás - DE! jelvényét viselve, ami erős elköteleződést jelent, hiszen a velünk tartók tudják: ha van ma megfigyelt, a Hatalom ellenségeként kezelt szervezet, akkor az a miénk. Bátorság kell odaállni a Parlament elé, olyanokkal egy körbe, mint Büki Zoli, Újhelyi Sándor, vagy jómagam. És ahogy Pukliék a Tanárlázadással mozgósítják az országot, és emelik az ellenállás hőfokát, úgy lesznek egyre többen, akik a keményen rezsimellenesekhez: hozzánk csatlakozni mernek.

Korábban elmondtam, mi a célja az ilyen sátorozásnak. Most csak ismétlésként, röviden: egyrészt a Rezsim provokálása: kövessék el rajtunk, amit mernek, saját bőrünkön mutatjuk meg az Országnak, hogy ez itt már Diktatúra. Korábban 5 éjszakai sátorlebontós TEK-akciót kaptunk, ez most elmaradt, tán azért, mert mind az öt ügy a TASZ segítségével különböző bíróságokon van, és már vannak is ítéletek, és tán azért, mert 11 nap még az Orbánbandának is kibírható. A másik ok: felkészülni arra a pillanatra, mikor egy hatalmas tüntetés után a Nép többé nem megy haza a Kossuthról: a mi feladatunk lesz, hogy lelki és fizikai segítséget nyújtsunk majd a kinnmaradóknak, ehhez pedig magunknak kell harcedzetté válni.

Ennek megfelelően korábbi sátrazásainkhoz képest jóval kevesebb védelmi, kényelmi intézkedést tettünk. Semmi fapadlózat, nulla fűtés, és végig nyitott sátor: egy gumiszőnyeg, hogy azért az eső ne öntse el a sátrat, és eleve föl sem raktuk a sátor negyedik oldalát. Mikor ugyanis bekövetkezik az, ami előbb-utóbb szükségszerű, és a Rezsim bukásának utolsó stációja lesz: kinnmaradnak sokezren a Kossuthon éjjel-nappalra, nekik sem lesznek luxussátraik. Úgyhogy természetesen mi is spártai viszonyokat teremtettünk magunknak, hogy mikor arra szükség lesz, pontosan tudjuk, mit élnek át, akiknek segíteni akarunk. 42 DE!-aktivista vállalt rövidebb-hosszabb ügyelési periódusokat a sátorban, ez pedig több, mint bármikor korábban, és nem volt szükség semmiféle noszogatásra: mindezt önkéntesen tették.

A 11 nap alatt rengeteg élő kapcsolatot teremtettünk, és ebből talán a legfontosabb: több hozzánk hasonlóan a rendszerváltást szükségesnek tartó szervezettel együtt létrehoztuk a Civil Kerekasztalt, ennek a Csapatnak a legismertebb emberei beszéltek már március 30-i táborzáró tüntetésünkön. Büki Zolit sokan ismerik, Újhelyi Sándort, mint a Migration Aid alapítóját szintén, Somos Andrást, az Európa Csoporttól egyre többen, jómagam sem tartozom az ismeretlenek közé. És a háttérben ott vannak még további szervezetek, majd Ők is idővel bemutatkoznak. Az Orbánűzés leghatékonyabb módja természetesen a minél szélesebb körű összefogás, mindenkivel, aki VALÓBAN rendszert akar váltani: a demokráciának hazudott Diktatúráról a Valódi Demokráciára. És mi ennek lépéseit kezdtük meg éppen.

Az pedig, hogy Bokros Lajos kijött hozzánk az utolsó éjszakára, és 4 órán át velünk fagyoskodott. egy igencsak alapos beszélgetés közben 20 aktivistánk körében: a mai politika világában meglepő. De akik terepről ismerik Bokrost, pontosan tudják: egy plebejus pali, semmi allűr, semmi megjátszás, pedighát Neki aztán igazán lehetne oka önmagát kivételesnek tartani. De pont Ő az, aki nem teszi, és épp ettől valóban KIVÉTELES. Egy közülünk, még akkor is, ha mindannyiunknál tehetségesebb és nagyobb tudású, ilyen emberből pedig a mai politikai nagyágyúk közül oly kevés van, hogy egy ujjamon megszámolhatom. Röviden ennyit, köszönöm minden DE!-aktivistának a rendíthetetlen kiállást, szimpatizánsainknak a bátorságukat, szövetségeseinknek a nyitottságukat, Bokrosnak meg azt, hogy pont olyan, amilyen: EMBER.

Gyerünk Magyarok! Hajrá Köztársaság!