Bekapcsolódás

Mindenkinek van valami olyasmije, amit szabad idejében szeret csinálni kikapcsolódásként. Nekem régebben a gitár, meg stratégiai játékok voltak ilyesmik, de vagy két éve már a bíróságra, meg a rendőrségre járok, és bár nem szabad akaratomból, de ez lett a hobbim.

Napersze ez nem olyan valami, amire az ember felkészületlenül mehet, mert bár kialakul a rutin, de minden ügy más, és mindre föl kell készülni, lélekben is, tényanyagban nemkülönben. Nagyjából mindig épp fut 10 ügyem, a Narancsbanda gondoskodik arról, hogy ha egy kifullad, legyen a helyére másik, egyrészt sajtózniuk muszáj rólam, másrészt meg hátha kifáradok. A sajtózás oké, a kifárasztás nem, de azért a cím helytálló: ami másnak agyleállítós kikapcsolódás, az nekem meg épp az ellenkezője: bekapcsolódás. Úgyhogy most kivételt teszek e havi blogmenetrendemben, nem pártozni, elvizni, meg koncepciózni fogok, mert nemsokára, fél 9-kor jelenésem van a Pesti Központi Kerületi Bíróságon vádlottként, mint "hűtlen kezelő". Az összes többi eddig már lezajlott és elhalt ügy körömreszelgetés volt ehhez képest. Igazi monstre darab készül évek óta, írtam már róla, de most a bekapcsolódás részeként bemutatom a koncepciós perek egyik legszebben fejlett példányát. 

Két és fél éve zajlik az Ügy. Mikor lemondtam nyolckeres vezetői posztomról, és rávágtam az ajtót Kocsis Mátéra, akkor még egy ideig Hugyosmáté teledicsérte velem a sajtót: mily remek módon is tettem a dolgom, kár hogy eljöttem, igazán lehettem volna kompromisszumkészebb. Naja, számára a kompromisszumkészség azt jelentette volna, hogy elárulom mindazon elveket, amikben hiszek, meg mellesleg kirúgom az összes cigány alkalmazottamat. Ehelyett fordultam vele szembe, úgyhogy pár hónap sikertelen háttérrábeszélősdi után - Mátéka szerette volna csendben lezárni a dolgot - úgy döntött, hogy lecsukat. Otthagyott intézményem - Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat (JVSZ) - élére a volt 7., 8., 10. kerületi rendőrkapitányokat nevezte ki. Nem hülyéskedek, tényleg 3 nyugalmazott rendőrezredest reaktivált, ahogy megérkeztek, már nyomozni is kezdtek vadul, gyakorlatice vallatásokat rendeztek mind a 120 korábbi alkalmazottamnak. 

Marhára kerestek valami lopást, ha meg nincs, akkor majd csinálnak, gondolom épp azért választotta Őket Mátéka, mert egyiküknek sem úgy ért véget a rendőrkapitányi érája, ahogy az normál esetben szokott. Egyiket sem nyugdíjazták, messze nem is voltak még a korban, hanem azonnali hatállyal menesztették, ki tudja miért. Kocsis valszeg tudta, épp Ő volt a Parlament Rendészeti Bizottságának Elnöke, így minden aktához simán hozzáfért, olyanokat választott a piszkos feladat elvégzésére, akiknek amoralitásában a múltjuk alapján megbízhatott. Csakhát ott sürgölődtek ezek a háromkapitányok, de semmit sem találtak, pedig 120 embert megfenyegetni azonnali kirúgással, ha nem mondanak rám valami terhelőt, az azért elég szép teljesítmény. Ki is rúgták aztán csaknem mindannyiukat, annyit tudtam elérni a lemondásommal, hogy kaptak még háromnegyedévnyi időt új állást keresni, ugyanis ha maradok, azonnal ki kellett volna rúgnom Őket,

Szóval nem ment exkapitányéknak a Szabó bűnözővé tétele, ezért aztán felkérték a közismert Fidesznyik átvilágítócéget, hogy találjon valamit, vagy ha nem, hát csináljon. Ez nem az a cikk, aniben részletekbe megyek, lesz még arra idő a monstre per alatt, az átvilágítócég neve is jön majd, meg a tevékenysége is, most maradjunk a lényegnél. A lényeg ennyi volt: a Narancshatalom minden létező csúcsintézményét rámuszították, ha már a golyó általi rögtönítélő bíráskodáshoz nem volt merszük. A Főügyészség elrendelte a nyomozást 70 millió forint hűtlen kezelés megalapozott gyanújával. Szép dolog, bár ennek a többszörösét lophattam volna el korábban, míg nyolckeres vezető politikus voltam évtizedig, és teljesen kockázatmentesen, nyilván nem az aláírásommal felelős intézményvezetőként kezdek el 10 milliókat lopni, ha lett volna lehetőségem csendben 100 milliókat, elkaphatatlanul, aláírásmentesen. A gond csak az, hogy előbb rendelte el a Főügyészség a megalapozott gyanúval a nyomozást, mint ahogy egyáltalán az átvilágítás, amivel meg szerették volna alapozni, akárcsak elkezdődött volna.

Ja, kerek 5 hónappal korábban volt már ellenem megalapozott gyanú, mint ahogy az azt alátámasztani hivatott átvilágítás elkészült volna. Nem, Pelikán Elvtárs, az ott az ítélet, nem a vallomás, teccenek ismerni. Csakhát ez se jött össze: a 70 milliónyi "megalapozottságát" a Fidesznyik átvilágítócég maga tette taccsra, mindössze másfél milliónyi olyan szerződést talált, amiből egyáltalán ügyet lehet csinálni. Egy forint ellopása is bűn, nem is tettem  ilyesmit, de az azért szép dolog, ha a Főügyészség 70 milliónyi megalapozottsága magától másfél millára csökken, ami az eredeti kívánatos kárérték épp 2%-a. Ja, és a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiemelt Ügyek Osztályát bízták meg a nyomozással, amiről azt kell tudni, hogy a topcsúcs nyomozati szerv az oszágban, milliárdos kárérték, magas beosztású politikus az, amivel foglalkozni hivatott. Én épp intézményvezető voltam, nem politikus, a kárérték még az elrendelt nyomozásban is 70 millió volt, nem egymilliárd, de mégis Ők foglalkoztak az Üggyel, ki érti miért.

Házkutattak nálam, négyszer rabosítottak, írtak rólam vezető Fidesznyik médiában nagyjából 20 vezércikket, két és fél éve zajlik a móka, annyiszor hosszabbították meg a nyomozást, ahányszor csak lehetett a törvényi határ maximumáig. Megváltozott ugyanis menetközben a céljuk: tiszta lett, hogy a Szabót nem lehet lesittelni, mert nem lopott, ciki, akkor legalább karaktergyilkolni kell, hátha az sikeresebb lesz. Ahhoz meg minél több idő kell, újra meg újra leírni ugyanazokat, dehát épp ítélet, sőt tárgyalás hiányában ezek is kifulladtak. Nagyjából rámköltöttek eddig olyan 100 millió forintnyi közpénzt, oly sikertelenül, hogy a Főügyészség a vádiratban már csak felfüggesztettet kér rám, nem is letöltendőt, naja 70 milláról átvilágítók, exrendőrök, csúcsnyomozók közreműködésével is csak másfél maradt az egyáltalán vitatható összeg, ez azért überciki. Na, hát ennyi az előzmények áttekintése, szép műsor lesz, felkészültem rá az elmúlt két napban, szokás szerint beidéztetem majd tanúnak az összes szarházit, aki ebben résztvett, azok meg szokás szerint nem mernek majd eljönni, mert rühellik a kérdéseimet. Pedig lesznek. 3 óra múlva kezdődik a monstre koncepciós perem, itt a bekapcsolódás ideje.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Antipárt

Mielőtt kapom az ívet, hogy van már olyan, hogy antipolitika, csaxólok: tudom, egyetemista koromban Konrád Györgyöt szamizdatokban volt szerencsém olvasni, és igen, az Ő antipolitikáját gyúrtam tovább antipárttá.

Mielőtt találgatni teccenek, nem, nem ez lesz az április 29-én megalapításra kerülő pártunk neve, bár ha jól tesszük a dolgunkat a későbbiekben, akkor mindenkinek ez jut majd az eszébe rólunk. Írtam már arról, hogy a politika, a politikus, a párt történelmileg és főként tőlünk nyugatra teljesen mást jelent, mint kies honunkban. De mi a saját rögvalóságunkban hozunk létre pártot, így aztán abból kell kiindulnom, amilyenek a magyar verziók, és azokhoz képest bizony az antipárt a megfelelő gyűjtőfogalom. Ja, és még valami, nekifutásként: ezt a pártot most nem én hozom létre. Az OGYM-et valóban én szültem - kis képzavar -, fogtam és kimentem a Kossuth térre lesz ami lesz alapon, és akik velem jöttek, belőlük lett a Mozgalom. Magyarul semmi előzetes filózgatás, csapatmunka nem volt, durr bele, lesz ami lesz. És ami lett, az már képes arra, hogy túltegye magát az agyonhallgatáson, a kiközösítésen, helyette meg összedugja a buksijait, és kitalálja, hogyan tud az Ország hasznára tenni. Szóval ez már nem az én pártom lesz, hanem a Mi Pártunk - ez se rossz név, de nem ez lesz -, a blogjaim vitaindítók kívül is belül is, nem pedig kőbevésések.

A pártot tekintsük annak, ami: olyan csoport, amelyik indul a választáson, mert bele akar szólni közügyeink intézésébe, és azt a jelen magyar szabályok szerint csak pártként teheti. Érdekes egyébként a Nép hozzáállása saját pártjaihoz: egyrészről rühelli mindet, másrészt meg csak azt veszi komolyan, aki pártként teszi a dolgát. Naja, nem ez az egyetlen alapos ellentmondás persze közgondolkodásunkban, lesz dolgunk az évtizedeken át tartó népbutítás meggyógyításával ebben is. Mi a pártot gyakorlatice egy dolog miatt hozzuk létre: hogy tudjunk végre válaszolni mindazoknak, akik a Téren, a neten, mindenféle megkérdezik: oké, de ha bukik Orbán, utána kikre szavazzunk? Innentől egyszerű: ránk. Kedves Utálóink most biztos azt gondolják, hogy kamuzok, a Mozgalmárok meg tudják, hogy hányszor de hányszor hangzott el felénk ez a kérdés a Kossuthon, meg a neten. És nem volt rá válaszunk, nem is kellett persze, hogy legyen: nem az volt a célunk, hogy magunk faragjuk újra a demokratikus jogállamot, mi csak addig szerettük volna eljuttatni az Országot, hogy újra lehessen szobrászkodni az arra alkalmasaknak.

Csakhát 8 hónapnyi élő tapasztalat megmutatta, hogy vagy magunk megcsináljuk, vagy minden marad az elkorhadt régi szerint, ahol csak annyi lesz a megújulás, hogy a Fideszt a Jobbik fogja fölváltani. Úgyhogy akkor lássuk, milyen is az a párt, amelyik magyar viszonyok között antipárt. Először is: nem vezérelvű. Püfff. Mozgalmunk gyűlölői előszeretettel mantrázzák, hogy az OGYM az én személyes bűvkörömbe tévedt megtévesztettek csapata. Magyarul én vagyok a vezér, aztán mindenki követ hipnózisban, agyatlan birkanyáj módjára. Nem, nem ez a valóság. Ez a Narancsoknál, meg a parlamenti "ellenzéknél" dívik szokásként, az OGYM-ben viszont állandó a belső vita, nincs ugyanis "pártvezetés", amelyik valami bérelt irodakomplexumban székel, és fogadóórákat tart a párttagoknak heti egy órában. Az OGYM valósága az, hogy akik benne vannak, nem a személyem miatt vállalták a sok megpróbáltatást, amin eddig már átmentek, hanem az elvi meggyőződésükért. Úgyhogy valójában eddig sem voltunk vezérelvűek, de a jövendő párt aztán főleg mentes lesz ettől. 

Roppant egyszerű módszerrel tudjuk elérni, hogy ne teljesülhessen egy ember akarata, még akkor sem, ha az az ember én volnék. A módszer a teljes decentralizáció, magyarul minden hatáskört a helyi szervezetekhez teszünk. A "pártközpont" feladata az erkölcsi követelmények, és a politika alapvetés betartatása, és semmi több. Utóbbira is csak azért van szükség, hogy nehogy megélhetésiek kerüljenek a sorainkba, de nem Pestről fogjuk megmondani, hogy ki alkalmas vidéken és mire. Mindenki, aki a céljainkat követi, és betartja az erkölcsi normáinkat, bátran tevékenykedhet a színeinkben, nem fogunk sem választási, sem bármilyen szituban "központi" kívánalmakat közölni helyiekkel, és ejtőernyősök sem lesznek, hogy azok helyett, akik egy eredményért megdolgoztak, elfoglalják a választott pozíciókat. Belemehetnék most tételesen abba, hogy a jelenlegi pártok alapszabályai ennek mennyire az ellentétei, de fölösleges terjedelembővítés lenne: mindenki látja, hogy cserélték le a pártközpontok az elvi szilárdságot személyi kérdésekre.

Egy felülről dróton át irányított szervezet szükségszerűen válik elvtelenné: a spanozás, a mi kutyánk kölyke mentalitása válik uralkodóvá, törleszkedés a központhoz, elvek föladása pozíciókért, ezek a mai pártok. Pedig a központ nem arra van, hogy kézivezéreljen, az egyetlen feladata annyi, hogy az alapelveket és erkölcsi normákat betartassa. Egyébként általában a politika feladata is ennyi lenne, nem több: megírni a játékszabályokat, azokat betartatni, de nem részt venni a játékban, pláne nem azért, hogy a hozzánk tartozóknak előnyöket biztosítsunk. Az ilyet nem úgy nevezik, hogy a hatalommal való élés, hanem úgy, hogy visszaélés. Na, ez elkerülendő, úgyhogy amit az előző blogban írtam az Ország politikátlanításáról, azt a gyakorlatban épp saját pártunk alapszabályával fogjuk kezdeni: olyan erejű béklyókat rakunk a "központ" kezére, amiket lehetetlen lesz a későbbiekben eloldozni. A Mi Pártunkat kristálytiszta elvi és erkölcsi alapvetés gyakorlati megvalósítása érdekében hozzuk létre, nem pedig egy újabb megélhetési hálózat kialakítása a célunk. Mondtam, hogy antipárt...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Nem kitalálni. Betartani!

Ki az a barom, aki még húsvét hétfőn is blogot ír közügyileg. Csakhát munka van, április 29-én pártot alapítunk, addig meg az elvi alapvetését rögzíteni kell, tegnap netmentes napot tartottam, kemény hetünk volt, ideje továbbhaladni.

Kicsit össze is kell magam szedni, mert alapvetően lelki lény volnék, és föl kell dolgoznom pár dolgot, mégpedig sietősen. Az alapvető csalódás annyi: nagyjából az OGYM-en kívül nem akar itt senki 2018 előtt Orbántűzni. Nekem meg télleg tele van a tököm a Rezsimmel, ha elképzelem, hogy még három évig a Dilis vigyorgó képét kell nézegetni, és nem az van aláírva, hogy a Grazi Ápolt, hanem az, hogy Miniszterelnök, na ez nem tolerálható. Pedig láthatóan kénytelen vagyok tudomásul venni, mert a realitás az, hogy hiába szervezünk valódi ellenzéki pártot, az sem fog megerősödni annyira pár hónap alatt, hogy eltakaríthassuk a Felcsúti Spiclit. És a legszarabb az egészben az, hogy nem azért trónolhat még három évig, mert oly különlegesen képességes, hanem azért, mert a parlamenti "ellenzék" szintén nem akar 2018-ig semmit csinálni. És köztük is van pár ember, akikben bíztam, hát, mit ne mondjak: hiba volt. A Térre augusztusben nem azért mentünk ki, hogy magunk eltakarítsuk Orbánt, hanem azért, hogy katalizátorai legyünk az ellenállásnak. Csakhát pont kiderült, hogy nincs mit katalizálni, az "ellenzék" max a változásoknak hajlandó ellenállni, nem a Narancsoknak.

Valójában az Orbánbanda gyenge, mint a harmat, ha akárcsak a létező demokrata erők valóban célul tűznék ki az eltávolításukat, simán sikerülne. Na, de ennyi volt a kesergő, csak nehéz a magamfajta ténykedvelő bloggernek túllépni azon, hogy miért nem azt teszik már megint, amit kéne. Kritizálták az OGYM-et anno sokat, hogy kikaparjuk majd másnak a gesztenyét: megszervezzük az ellenállást, de ha sikeres a dolog, akkor majd az előrehozott választásokon a semmittevők kerülnek újra pozícióba. Persze, igazuk volt, de nem volt könnyű túllépni a kisebb rossz szellemiségén még nekem sem. Egyszerűen annyira gusztustalan a Narancsbanda, a gátlástalan, melldöngető szabadrablásukkal, hogy el tudtam volna fogadni, hogy szürke csinovnyikok vegyék inkább vissza az Országot. A terv ennyi volt: Orbántűzünk, szavazunk a kisebb rosszra, hazamegyünk, blogot írok, megmaradunk lövészárokban összeérett baráti körnek, dolgunkat elvégeztük, pihi. Hát bassza meg, ehhez képest most meg neki kell állni, hogy a következő három évben magunk megtegyük mindazt, amit simán el tudott volna végezni más is. Ehhh. Úgy kellett ez, mint malacnak a kés, ja, ez húsvéti utalás lett volna.

Nade vissza a címhez, meg a megalapítandó ellenzéki párt alapvetéséhez. Valójában nem nagy ügy, hogy mit is kell csinálni az Országgal. Nem kitalálni kell, hanem mindazt, amiket már mások kitaláltak, és tőlünk Nyugatra sikeresnek bizonyult, azt átvenni. Nem kell a hülye duma, hogy a magyar viszonyok olyannyira mások, hogy saját utat kell járni: épp azt járjuk, kösz, nem ízlik. Kiegyeznék egy jó kis német, vagy francia közerkölcsű társadalommal, mert sajnos pont mindenben, amiben különbözünk tőlük, na azokra ne legyünk büszkék. A legalapvetőbb dolgokat kell a helyére tenni, nem elbonyolítani kell a problémákat a közérthetetlenségig, hanem megoldani azokat. Szabadverseny, emberi jogok, humanitás, szolidaritás, csókolom, mindet ismerjük, csak nem gyakoroljuk. A dráma az, hogy ezt eddig minden párt képviselte, a probléma csak annyi, hogy amíg ellenzékben volt, mert ahogy kormányra került, alig bírt lefarolni róla. Jöttek ugyanis a spanok, kellett a biznisz, a pártbekötött kontraszelektált csinovnyikok meg szabadversenyben éhenhalnak, így aztán kellett nekik némi előnyt adni másokkal szemben. 

A hatóságok, a média pártsemlegességét is mind csak addig szerette, amíg hatalomra nem került, nem Orbánék kezdték a haverok mindenhová bepottyantását, csak Ők vitték a gusztustalanságig tökélyre. Szóval ezért a fönti cím: ha egyszer a politika hatalomra kerülve ugyanazt tenné, mint amiről ellenzékben beszélt, akkor rendben is lenne az Ország. Amire mi az április végén létrehozásra kerülő pártunkkal vállalkozunk az annyi: nem lesz kettős mérce semmiben, az új politika alapfeladata az életünk politikátlanítása. Semmi keresnivalója a hatóságok munkájában, nem haveri ügyészek, meg zsaruk kellenek, hanem olyanok, akiket hagyunk dolgozni, nem akarjuk megmondani nekik, ki a jó meg a rossz. Az alapfeladatunk annyi lesz, hogy "szakmásítsuk" az Országot: egyáltalán ne számítson semilyen döntésnél, hogy ki kinek a kije, milyen kötődései vannak, tisztességes és alkalmas-e, ennyi a kérdés, ha meg igen a válasz, akkor szabad az út. Ja, tudom, naiv vagyok. De csaxólok, hogy ha vigyázó szemünket nyugatra fordítjuk, ott azért többé levésbé ez műxik. Tán épp ezért sikeresek, nemde. Egyszóval: politikátlanítani fogunk.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Politikus

Na, ez az a cím, amit látva tuti kilöttyinted a kávédat Kedves Olvasóm. Kevés olyan szó van, amit annyira sikerült volna bemocskolni a rendszerváltás óta, mint a "politikus"-t. Ja, és nem a Nép koszolta össze, hanem azok, akik magukra ezt az elnevezést használták.

Egy szó ereje abban van, hogy akik olvassák, használják, milyen háttérjelentéseket értenek bele. Akiben pozitív érzületet keltett a cím, tegye föl a kezét, nincs jelentkező, akkor mehetünk is tovább. Pedig önmagában a szó semmi negatívat nem jelent, ha azt mondom Periklész, vagy Churchill, Clinton, vagy épp Merkel, akkor nem szorul ökölbe az ember gyomra, pedighát Ők is politikusok. Illetve bocs, hülyeséget beszélek, Ők VALÓBAN politikusok. Merthát ezt a szót görögék nem azért találták ki, hogy a pokolfajzatnak adjanak rövidebb elnevezést, hanem azért, hogy legyen neve azoknak, akik a közügyek képviseletére vállalkoznak. A rablólovag, a kamuzógép, a korrupt disznó nem rokonértelmű szavai a politikusnak, hanem annak épp ellentétei, ha kies hazánkban mégis ugyanazt jelentik, azért nem a szó a hibás, hanem azok, akik elkoptatták. Roppant egyszerű dolgot teszek a továbbiakban: elmondom, hogy mi a politikus valójában, aztán persze lehet összehasonlítani mindazokkkal, akik ma ezt a szót biomasszaként megtöltik.

Szóval először is: a politikus az nem más, mint Te, Kedves Olvasóm. Már normál esetben, nem Magyarországon, és nem manapság. Nem egy kaszt tagja, nem az előkelők rendjének öltönyös manikűrözöttje, nem alanyt és állítmányt nem használó mellébeszélőgép. Hanem a szomszédod. Ahhoz ugyanis, hogy Téged képviseljen, azt az életet kell élnie, amit Te élsz. A közügyekre vállalkozó embernek ugyanis az volna a feladata, hogy értse, mik a valódi problémák, azt meg csak úgy lehet, ha át is éli mindet. Nem valószínű hogy érzi a társadalom erkölcsi és szociális nyomorát, aki abban nem elszenvedőtárs. A politika, a közügyekkel való foglalkozás ugyanis nem kommunikációs trükközések egymásutánisága, hanem belső elhivatottság, ami aligha születik meg olyanokban, akik eleve fölülről néznek rá az embertársaikra, és a mindennapi életükre. Az igazi zene sem olyanokból árad, akik megtanultak hangszeren játszani, hanem akiknek a fejében dallamok szólnak. A festők sem attól lesznek egyediek, ha megtanulják az ecsetkezelés technikai finomságait. Akikben nincs elhivatottság, nincs átélés, nincs tűz, azok max celebek lehetnek, de hogy politikusok nem, az biztos.

Sokan fogalmaznak meg különböző teóriákat az Orbán utáni időkre. Okés, bár persze addig mintegy mellesleg el is kell ám jutni, merthogy magától nem fog elmenni, átadva a hatalom és a kassza kulcsát, a Felcsúti nem épp az a típus. De annyiban jogos a felvetés, és helye van a Narancsok utáni korszakról szóló vitának, hogy a parlamenti "ellenzék" képtelen volt felnőni a feladatához, így erősen elkerülendő, hogy azok kezébe hulljon az ország, akik arra érdemtelennek bizonyultak. Bíztam pedig benne, hogy képesek a változásra, annyi magas labdát kaptak, egy részét pont az OGYM-től, hogy bőven válogathattak volna, csak le kellett volna csapni néhányat. De nem tették, és láthatóan nem is fogják már, a valóság átlép rajtuk, és ha nem teszünk magunk valamit, akkor az új valóságot Jobbiknak fogják hívni. A parlamenti "ellenzék" egy kanyi szavazót nem nyert az elmúlt évben a Narancsbuktából, ez a TÉNY, ennek kimagyarázására fordítják minden erőforrásukat, ahelyett, hogy elgondolkodnának az okain. De mindegy, ha se tűz, se íkú nincs bennük, akkor mennek a levesbe, nem Ők a jövő, tehát nem Ők a téma.

Az egyik Orbánutáni teória a részvételi demokrácia. Szimpatikus, jól hangzik, az LMP is ezzel kezdte, amíg aztán a gyakorlatban bele nem ült Orbán ölébe. El is lehet rajta gondolkodni, miért ne, bár célszerűnek tűnik azért odafigyelni azokra az országokra, amik erősek és sikeresek, mert a sajátunkat is ilyenné szeretnénk tenni, akkor érdemes olyanoktól tanulni, akik már megcsinálták az övékét. A sikeres és erős országok pedig tőlünk nyugatra találhatók, persze, tudom, verik a négereket, meg egyéb demagógiák, de ismét csak TÉNY: az emberek, amíg tehetik, és nincs határzár, oda mennek, ahol boldogulni tudnak. És mivel sokszázezer honfitársunk ment nyugatra, tán nem ostobaság megbízni merőben gyakorlati és tömeges értékítéletükben. Ha a nyugatot választották honfitársaink, akkor higgyünk nekik, és nézzük mitől is vonzóak a célországok, hogyan működnek, milyen értékeket vallanak. Mert kár lenne megint egy olyan turbómagyarkodós, mi mindent jobban tudunk tévútra lépni, aminek szakadéknyi végállomásához épp most érkezünk meg Orbán jóvoltából.

És akkor csaxólok: Nyugaton nincs részvételi demokrácia. Ugyanis a részvételi demokrácia pótcselekvés: ha a politikusok nem a közügyeket képviselik, mint az hazánkban valóban bebizonyosodott, akkor valóban nem szabad rájuk számítani. Ám ennek a megoldása nem az, hogy helyettük döntünk, hanem az, ha a politikusokat cseréljük le. Egy jól működő demokratikus piacgazdaságban, ahol a politikusok a közügyeket képviselik, ott a Nép élni akar, nem reggeltől estig kormányozni. Ha a ház ég, akkor nem kiköltözünk belőle, hanem eloltjuk a tüzet, nemde. Ha tolvaj motoz az előszobában, akkor elkapom, nem pedig megvárom, míg összeszedi a dolgaimat, és röhögve továbbáll. Nem. Nekünk nem a politika helyett kell valamit csinálnunk, hanem azt kell visszatérítenünk a helyes útra. A szó eredeti értelméhez kell visszatérnünk: olyan emberekre kell bíznunk az országot, akik közügyeket képviselnek, mert az arra való elhivatottságukat bebizonyították.

A politika nem a parlament hátsószobáiban székel, leosztva csendben az EU-pénzeket haveri alvállalkozókig. Nem, ez nem politika, hanem szabadrablás, háttérmutyi, öltönyös, manikűrözött semmitmondók vigyorgó celebvilága. Az ország alapproblémája nem az, hogy épp hány százalék az ÁFA, vagy milyen szociális megszorítások lesznek holnaptól, megfejelve az eddigieket. Az igazi probléma, hogy ezeket a döntéseket meghozhatják, mert azt gondolják, bármit megtehetnek, akik elvileg minket kéne hogy képviseljenek. Kialakult egy kaszt, akik már félszavakból is megértik egymást, látszatvitákat folytatnak nyilvánosan, közben pedig együtt üldögélnek és kavarják a lábost. Ezt a kasztot le kell cserélni, vagy beledöglünk. A holdudvarukkal együtt, mert amoralitásuk behálózta az egész országot, a rákot pedig vagy az utolsó sejtig eltávolítjuk, vagy újraébred. A jövő politikusainak alapvető erkölcsi normáknak kell megfelelni, nem pedig hamis kasztelvárásoknak. Becsület. Őszinteség. Bátorság. Elhivatottság. Tűz. A képek olyan emberekről szólnak, akikben ez megvan. Ők a valódi politikusok.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! 

Ha harc, hát legyen harc!

Ha öt napig nem írok blogot, meg amúgyis távoltartom magam a nettől, annak oka van. Ne tessenek sem riadozni, sem örömködni, nem a sitten voltam. Tudatos gondolkodási szünetet tartottam, mert az OGYM elért egy kritikus ponthoz, amikor meg kell állni, és végigfilózni mindent.

Előző cikkem a Bíróság Narancseltiprásáról épp jó zárszava volt egy korszaknak. Nyolc hónapon át a Kossuth térért vívott harcunkban volt egy szövetségesünk, a függetlenség és demokrácia utolsó védőbástyája: a Fővárosi Törvényszék. Minden saját korábbi döntésével szembement, mikor megtiltotta a május 1. utáni Téren maradásunkat, innentől már maradéka sincs a jogállamnak, nettó diktatúrában élünk. Van persze jogi játszadozásra tér, ki is fundáltam, el is mondtam a Mozgalom legaktívabb Őrzőinek a terepen: két-három naponként bead egy aktivistánk valami célra egy párnapos tüntetést ugyanoda, azt nehéz lesz betiltani, és folyamatosan töltjük a teret ezekkel az egymásutáni rendezvényekkel. 60 tagunk vállalta, ez azt jelenti, hogy 180 további napra, azaz félévre még biztosan ott tudnánk maradni. A kérdés az, ami miatt gondolkodási szünet kellett mind nekem, mind az OGYM-nek, hogy AKARJUNK-E maradni.

Bezony. Nem könnyű kérdés, pláne azoknak, akik vérrel-verítékkel tartották a frontot az egyre fokozódó Narancsagresszióval szemben. De nincsenek tabuk, legalábbis az OGYM-ben nincsenek, így aztán a háttérben a Mozgalom magja szombat óta ezt a kérdést rágja, meg persze az összes többit, amit szintén meg kell válaszolnunk, hogy egy igent vagy nemet mondhassunk a Téren maradásra. Először is azt kellett átgondolni, hogy amit eddig elértünk, és amit nem, milyen arányban áll egymással. A tusványosi Orbánduma után mentünk ki, tiltakozva az illeberális állam azóta valósággá vált eszméje ellen. Vártuk, hogy a magukat ellenzékinek tartó szervezetek is velünk jönnek, hátha megtörténik az a csoda, hogy sikerül valamre időben reagálni, és a megfelelő módon. Nem, nem sikerült, és már nem is fog sikerülni. Az elmúlt hét hónap konkrét történései ugyanis vitathatatlanná tették, hogy csak olyanok találhatók, akik magukat ellenzékinek nevezik, de valójában azt sem tudják, hogy mit jelent ez a szó, nemhogy aszerint cselekednének.

Egészen január végéig roppant barátságosak voltunk mindenkihez, pártokhoz, tüntetésszervezőkhöz, egyoldalú gesztusok tömegét tettük, hátha fölébresztjük bennük a szolidaritást, és az aktív ellenállás igényét. De öt hónapnyi hiábavaló kísérletezés után rá kellett jönnünk, hogy igaz, amit hihetetlennek tartottunk: az ellenzék éppúgy minket tart a leküzdendő ellenfélnek, mint Orbánék. Dőltek hozzánk a csendes háttérinfók, hogy cselekedeteink média-agyonhallgatása nem valami véletlen dolog, hanem az ellenzékinek nevezett parlamenti pártok kapcsolati tőkéjének ellenünk való felhasználása. Betojtak ugyanis, hogyha esetleg sikeresen tudunk mozgósítani, akkor kiderül a Nép számára, hogy nemcsak a Narancsok játszanak bábszínházat, hanem az összes parlamenti párt. Az "ellenzékiek" gyűlölték az aktivitásunkat, a cselekedeteinket, mert megmutatta az Ő ugyanilyen tevékenységeik teljes hiányát. Éppúgy érdekük minket eltávolítani a Térről, mint a Narancsoknak, nem kell ide új politikai szereplő, még a végén megdől a rendszer, aztán oda a nehezen megszerzett biztos politikai megélhetés.

Csakhát a naivitásnak is van határa: mikor egy ideje pontosan tudjuk, hogy a háttérben éppúgy próbálnak minket elpusztítani a parlamenti "ellenzék" pártjai, mint a Felcsúti Spicli Bandája, akkor csak a hülye várja meg békésen a kivégzést. És erről szól a cím: ha harc, hát legyen harc. Az OGYM ellen folytatott Narancsvezénylésű rendőrakciók során senki nem állt ki mellettünk, ezzel aztán végképp bebizonyítva, hogy tökmindegy az "ellenzékieknek", hogy rendőrállam van-e, vagy demokrácia, a lényeg csak annyi, hogy abban legyen politikai megélhetés a számukra is. Az európai demokrata ugyanis az alkotmányos alapelvek mellett akkor is kiáll, ha azt egyébként olyanokkal szemben tiporják el, akiket nem kedvel. Van pár ember, akivel kifejezetten rossz a viszonyom, de ha Őket érné hasonló támadás, mint minket immár sokadszor a Kossuthon, én bizony ott lennék szolidarítani velük. Hát Ők meg nincsenek, töknemértik Európát, az agyukban éppúgy Balkán van, meg a mi kutyánk kölyke ostoba tézise, mint a Narancsokéban.

Szóval azért mentünk ki anno a Kossuthra, hogy a saját bőrünkön mutassuk meg: a valóságban Magyaroszág már diktatúra. Ezt a célunkat elértük, minden létező hatósági, bírósági, politikai játszma megtörtént velünk szemben, ami egy autokratikus államban szokott. Csakhogy lett egy járulékos eredménye is az egész kintlétünknek: az is bebizonyosodott, hogy az "ellenzék" nem ellenzék, csak biodíszlet Orbánországban, nemhogy fölhevíteni nem hajlandó a Népet egy idő előtti Narancsűzésre, de aktívan részt vesz a népharag lecsillapításában. Éppúgy része a spontán kezdeményezések eltiprásának, mint a Fidesz, csak Ők csendestársként végzik el a piszkos munkát. Elértük a Téren, amit akartunk, sőt többet is, ideje a tapasztalásainkat az eddiginél szélesebb körben is megosztani a nyilvánossággal. A Téren agyon lehet hallgatni minket, de ha akciózunk, akkor nem, legjobb példa erre a március 15-i Orbánhackelő akciónk. Megvan persze az ellenzéki pártoktól a "kérés" a média felé, hogy kussoljanak az OGYM-ről, de ha valami komolyat dobunk, arról mégiscsak kénytelenek hírt adni, mert nem tudhatják, hogy ki más teszi meg, ha Ők nem, és esetleg lemaradnak a hírversenyben.

Hátjó, ám legyen. Amúgyis megkezdtük a Cselekvő Ellenzék megszervezését, akkor most minden erőnket erre fordítjuk. A Kossuth téri táborunk fönntartása nagyon komoly kapacitást köt le, harminc legelkötelezettebb Mozgalmárunk őrzi folyamatos szolgálatszervezésben, kimerítő feladat, valóban csak a legkiválóbbak bírják ki. Ha viszont akciózni kezdünk, akkor minden erőnkre szükség lesz, hogy üssön, amit teszünk, és akkor a Kossuthot őrző legaktívabb embereinkre gyakorlatilag nem számíthatnánk. Úgyhogy tegnap, többnapnyi gondolkodás után a Téren meghoztuk a szükséges döntéseket. Először is: nem maradunk tovább a Téren, április 30-cal onnan elmegyünk. Felszabaduló erőforrásainkat polgári engedetlenségi akciókra fordítjuk, megbánják még, akik velünk szórakoztak, vágyni fognak arra a békés időszakra, amikor csak a Téren kellett számolni velünk. És hogy ellenségeink számára a legrosszabb hírrel fejezzem be: április 29-én a Kossuthon az OGYM létrehoz egy pártot, a nevét már tudjuk, a céljait is, de addig nem mondjuk meg, bocsi. Ha úgy bántatok velünk, kedves megélhetési ellenzékiek, mint konkurensekkel, akkor mostantól mi is úgy állunk mindannyiótokhoz. A Nép Nálatok többet érdemel. Sokkal.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! 

Bírósági (ki)végzés

Kezdjük a ténnyel: a Fővárosi Törvényszék Kossuth téri állandó tüntetésünk folytatását május 1-től nem engedélyezte. Jó, kis szünet, hadd legyen egy percnyi öröme utálóinknak, Kövér Lászlótól a TEK-án át Török Monikáig és Zoltai Andreáig, jó csapat, hasonló a hasonlót oldja, mondja erre a kémia.

Sok jogi doksit olvastam már életemben, de a bírói döntés, amit Dr. Dudás Dóra Virág hozott, egyedi darab. Mondjuk úgy: ha nem látnám a fejlécet, bőven azt hihetném, hogy a Fidesz sajtóközpont aktuális néphülyítését olvasom. Ők szoktak a látszat kedvéért mindenféle elveket és jogszabályokat szószerint beidézni, hogy aztán az abban foglaltak épp ellenkezőjére lyukadjanak ki. Hadd mutassam meg közérthető példán, mire célzok. Tény: Michael Schumacher 7-szeres Forma 1-es világbajnok. Következtetés: Michael Schumacher nem takarítja a lakását. Ja, hogy ez így tökértelmetlen? Az hát, nem is azt mondtam, hogy a bírói végzésben volna bármi logika, hanem azt, hogy ilyen szintű összefüggéstelen hablaty az egész, dönt valamit, majd hogy paragrafusnak tűnő is hivatalosítsa a semmit, ezért beidéz egy olyan jogszabályt, ami a határozat épp ellenkezőjét írná elő. Négyoldalas szóhalmozást nem fogok szószerint beidézni, nekem kötelező volt végigszenvednem magam rajta, Olvasóimnak azonban nem, higgyétek el, jól jártok, ha megpróbálom a kihámozott lényeget leírni, emberi nyelven a nyomtatott semmitmondás helyett.

A dolog lényege: húzzatok el a francba, zavarjátok a Kossuth téri látványt, meg amúgyis voltatok már eleget, elég a tiltakozó tüntetésből, meg amúgysem értetek el eredményt, Orbán még mindig a helyén van, hehe. Ez így egyébként tökrendben volna, ha a szokásos Vérnarancs Kossuth téri provokátoroktól hallanánk, mert ezeket mondják. A gond azzal van, hogy ezt egy Bíró írja le, jogerős határozatban. Mint följebb már utaltam rá: először szépen fölsorolja azokat a paragrafusokat, amik kimondják: a gyülekezési jogot csak más ALAPJOG biztosítása érdekében lehet korlátozni, és csak nagyon indokolt esetben. Majd pedig épp a felsolt paragrufusok ellenében minden olyan dolgot összehord indokként, amik épp nem indokolhatnák semilyen módon egy gyülekezés megtiltását. Mondom: tipikus Fidesztrükk: hivatalosnak tűnjön a dolog, mert paragrafusokat idéz, közben meg bízik abban, hogy a döntés azokkal épp ellentétes további szövegét nem olvassa el senki, és akkor annyi marad a benyomás, hogy biztos alapos volt, mert ott voltak a jogszabályok leírva, nemde.

Szóval a gyülekezési jog korlátozását csak akkor lehetne egyáltalán mérlegelni a törvények szerint, ha az mások alkotmányos ALAPJOGAIT korlátozná. Ilyen alapjogok a véleményszabadság, a mozgásszabadság, van még pár, de azok nem vonatkoznak egy Kossuth téri tüntetésre, a Bíró sem hozza föl a többit. Namost 7 hónapja vagyunk a Téren, de még senkinek a mozgásszabadságát, és véleménynyilvánítását nem korlátoztuk, a miénket annál inkább próbálják mások. Ilyenre példát sem a Bíró, sem az első fokon tiltó határozatot hozó BRFK nem tudott hozni, ellenben arra igen, hogy najó, de mi lesz, ha egyszer mégis? Az egyik oldalon ott van 7 hónapnyi valós tapasztalat, ami tényszerűen igazolja, hogy mindenkinek minden szabádságjoga teljesülhetett, senkiét nem korlátoztuk. De ez nem lényeges, hiszen a valóság mit sem számít Orbánisztánban, ha van egy Kövér László által nyilvánosan kinyilatkoztatott figyelmeztetés, hogy elég volt a Kossuth téri sátorozókból. 

Úgyhogy a Drágajó Bíró bátorkodott azt feltételezni, hogy lehet, hogy egyszertán majd valakik szabadságjogát korlátoznánk, tehát inkább ne legyünk ott. Ezt azért Ő is érezte, hogy túl büdös, ezért írt még hozzá egyéb indokokat. Tessenek figyelni: a Kossuth tér világörökségi terület, és mi elrondítjuk. A sátorbontásainknál a TEK gázzal működő fűtőtestet, teamécsest, kegyeleti tárgyakat, játékkártyát talált a holmijainkban. Namost egy nonstop tüntetésnél téli mínuszokban fűtés nélkül csak megfagyni lehet, a kegyeleti tárgyak Váradi András, meggyilkolt alcsúti juhászra emlékeznek és emlékeztetnek, egyik sátrunkat is róla neveztük el, a játékkártya meg arra szolgál, hogy éjszaka, mivel az Őrzőknek aludni nem lehet, elüssék az időt. Tehát még ezek a hajuknál előrángatott dumák is hülyeségek, de lényegesebb ennél, hogy ilyeneknek egyszerűen nem szabadna szerepelni egy bírói végzésben. Ugyanis mint a törvények előírják, CSAK mások ALAPJOGAINAK sérelme esetén fontolható meg a gyülekezési jog korlátozása. A Kossuth tér esztétikája, a gázfűtés, a teamécses, a játékkártya vajon kiknek és milyen ALAPJOGAIT korlátozza???

Hát erről ennyit, lássuk a teendőinket. Nem fordultam még Strasbourghoz eddig, épp itt az ideje, hadd dobjanak az európaiak is egy hátast attól, amit mi a bőrünkön naponta megtapasztalunk. De persze míg ott döntés lesz, az hosszú idő, tüntetési engedélyünk jelen állapot szerint április 30-án lejár, tehát más cselekvési útra kell lépnünk ezzel párhuzamosan. Meg is tesszük, erról persze itt nem írok részleteket, nem lesz olyan egyszerű minket a vérrel-verítékkel megvívott csatáink után a Kossuthról eltávolítani. Ami azonban ebben az egész sztoriban a legsúlyosabb: írtam korábban többször, mikor ugyanezen bíróság a mostanival tökéletesen ellentétes döntéseket hozott sorozatban, hogy van még egy utolsó jogállami bástya Magyarországon: a Fővárosi Törvényszék. A mostani bírósági végzés után nyilvánvaló: az utolsó bástyát is elfoglalta az ellenség, Narancslobogót tűztek a toronyra. Aztán hogy ehhez az egészhez lesz-e hozzáfűznivalója azoknak, akiket a jogállam védelme céljából fizetünk - parlamenti ellenzék a hivatalos elnevezésük - arról meg majd a közeljövőben mindenki meggyőződhet... Folytatása következik. Minden tekintetben.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! 

Családlátogatás a Tiltott Városban

Sokan tudják, sokan meg nem, úgyhogy mondom: a Tiltott Város az egyébként Kínában van, a mindenkori császárok és udvartartásuk számára fönntartott évezredes hely, oda halandó nem léphet be, de még csak be sem kukkanthat.

Kéthavonta lehet arról olvasni a sajtóban, hogy a TEK épp meghosszabbította Miviktorunk házi őrizetét, más dolog azonban valamiről ezt meg amazt hallani, mint megtapasztalni élőben. Úgyhogy Büki Zolinak, az útblokádok szervezőjének az az ötlete támadt, hogy le kéne tesztelni élesben is, mi a helyzet a magyar rögvalóság Tiltott Városában. Nálunk Cinege utcának hívják a helyet, ahová közember be sem léphet, ott lakik ugyanis a Felcsúti Fenomén. Egy pillanatra megállva: nem szokásom mások magánszférájába belemászni, még akkor sem, ha egyébként az illető közszereplő. Ám ugyanilyen fontosságú alapelv a kölcsönösségé: aki tiszteletben tartja a magánszférámat, az joggal számíthat arra, hogy én is az Övét. Csakhogy az elmúlt ötévnyi Narancséra másról nem szólt, mint a zsebünkben, lakásunkban, gondolatvilágunkban való kotorászásról, ha felsorolnám a konkrét döntéseiket ezügyben, olvashatatlanul hosszú lenne a blog. A diktatúrák szokása a Jó Állampolgárok nevelése: uniformizálás, megmondják mi a helyes, mi nem az, mit szabad, mit tilos. Ez pedig csak óvodában, meg alsó tagozatos általános iskolában okés, mert a gyereknek kell némi segítséget adni a világban való későbbi eligazodáshoz, de mikor ezt felnőtt emberekkel csinálják, na az bűzlik, de nagyon.

Szóval tulajdonképpen tegnap este csak annyit tettünk, hogy megpróbáltuk viszonozni Miviktorunk folyamatos családlátogatásait a mi otthonainkban, úgyhogy este 7-re szépen fölbuszoztunk húsz OGYM-es aktivistával a Cinege utcába. Az igazság az, hogy mozgalmárjaink nem épp a budai villanegyedből verbuválódtak, úgyhogy öt percet késtünk, de már maga a hegyvidéki út is egy élmény volt. Még a buszmegállóban vártunk és dumáltunk, mikor egy hölgy ránkszólt, hogy ne hangoskodjunk, mert nem illik. Jelzem, nem hangoskodtunk, beszélgettünk, az orgánumunkat a Cinege utcára tartogattuk, csakhát nyilvánvalóan zavarta a Narancshölgyet, hogy nem a kellő áhítattal beszéltünk a Félistenről. Nembaj röhögtünk egy jót, aztán fölszálltunk a buszra, na azokat a nézéseket kellett volna lefényképeznünk, amiket a budai polgároktól kaptunk, de persze nem tettük, ugyanis mi tiszteletben tartjuk a magánszférájukat. Megérkeztünk pár perccel hét után, Büki Zoli már a sajtót tájékoztatta, de nem a Cinege utcában: oda ugyanis nem engedték be, lejjebb, a Kútvölgyi úton, de azért az Orbánház hallótávolságán belül engedélyezték rendőrék a flashmobot. Ott volt a kezében az erről szóló határozat, megnéztem saját szemmel, mert hihetetlen volt: az indoklás ugyanis arról szólt, hogy azért nem lehet közelebb menni, mert akkor belátnánk az ott lakók udvaraiba, meg lakásaiba... No komment.

Erről ugrott be egyik mozgalmártársamnak a Tiltott Város párhuzama, és tényleg: magunkfajta pesti prolik nem emelhetik tekintetünket a Diktátor Szent Családjára. Ja, egyébként normál esetben a család is a magánszféra általunk megzavarni nem kívánt alapeleme, csakhát itt megint az a helyzet, hogy mind Lévai Anikó, mind Orbán Ráhel tett azért eleget, hogy egy percig se tudjuk tisztelni Őket. Najó, ott voltunk harmincan, ha már nem láthatjuk Őket, akkor legalább arról gondoskodtunk, hogy Ők hallhassanak minket. A domborzat egyébként a haverunk volt, mert konkrétan visszhangzott a kiabálásunk, meg a sípolásunk, látszott is, amint a házakban felgyúltak a villanyok, ahol meg már égtek, ott gyorsan lekapcsolták mindet, gondolom ment a kukucskálás. Jól kiorbántakarodjoztuk magunkat, Múzeumkertben tesztelt sípjaink sem halkultak le március 15 óta, most már tudják a Cinege utcaiak, hogy véget ért az egyoldalú cseszegetésünk: ha Ők az államgépezetet használva betolakodnak az otthonainkba, akkor számíthatnak arra, hogy mi is teszünk szívességi viszontlátogatást. Véget ért az a kényelmes időszak, mikor távolról, a hegyvidékről, biztonságos távolságból lehet megmondani nekünk, hogy mi a helyes, és mi nem az. Tessenek szólni a provokátorfigyelőknek, hogy a képeken olyanok találhatók, akik minden szempontból megfelelnek a kritériumaiknak...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!