2014. szeptember 3., szerda

Idegháború Rogántóni operettkatonáival

Mióta a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy Budapest Rendőrfőkapitánya törvényt sértett, mikor megpróbálta megakadályozni nonstop demonstrációnkat, a Rendőrséggel már korrekt a viszonyunk. Jöttek azonban helyettük mások...





Tudnivaló, hogy egy bejelentett, és tudomásul vett politikai demonstrációval kapcsolatban semilyen hatóságnak a Rendőrségen kívül semilyen hatásköre nincsen. Ehhez még csak jogi diploma sem kell, egyszerűen a józan paraszti ész is ezt diktálja: a gyülekezési jog Alkotmányosan felsőbbrendű bármely közterülethasználati szabállyal szemben. Napersze a józan paraszti ész gyakorlásához elengedhetetlen két dolog: először is az, hogy legyen olyan, másodszor meg annyi, hogy legyen valami minimális demokratikus szellem az illetőben. De persze Narania Uraiban egyik sincs, szolgáikban meg még annyi sem, úgyhogy tulajdonképpen elég mínuszos emberkékkel szemben vagyunk kénytelenek beleállni a pofonpárbajba, ami nekünk könnyű győzelmeket, nekik meg komoly veszélyeket jelent. Két ilyen überostoba brigád is ránkgyógyult: az egyik a Parlament Főigazgatójának stábja, a másik meg a Rogántóni vezette Ötker Közterületfelügyelete.


Tudnivaló, hogy a Kossuth tér eredetileg az Ötkerhez tartozik, de a kezelői jogát a Parlament Hivatala látja el. Ez azt jelenti, hogy normál, tüntetésmentes állapotban Ők felelősek a Tér állapotának fönntartásáért: nyírogatják, polírozgatják a kapu nélküli focipályák gyepszőnyegét, takarítják a rengeteg kőfelületet, szedik a szemetet, mossák a falansztert, szóval fönntartják az emberi közösségi életre alkalmatlanná tett területet, hogy jól mutasson a fotókon. A hatósági jogköröket meg az Ötkeres Közterületfelügyelet látja el, a Parlament Hivatala is velük kötött szerződést a szemetelők, szabálysértők bírságolására. Én elég sok közterfelügyelőt ismerek, lévén a Nyolckeres Közrendvédelmi Rendszert magam alapítottam és szerveztem meg még másfél évtizeddel ezelőtt, és vannak köztük kiváló emberek. De az Ötkereseknél csupa lúzert láttam eddig, ránézésre alkalmatlanok bármiféle olyan feladatra, amit az elnevezésük sugall, és ha a puszta nézegetési távnál beljebb jönnek, mondjuk hallótávba, akkor meg aztán különösen elkeserítő a kép.


Valszeg csupa Rogántóni családi barát, haver meg kitudja a toborzott személyzet, már a puszta látványuk is inkább bátorítja a járókelőket a szabálysértésre, mintsem elriasztaná. A mellékelt képek magukért beszélnek, nem csoda, hogy a múltkor arról híresült el a sajtóban a Kossuth téri víztükör, hogy abban épp turisták szőrtelenítették a lábukat: nem láttak ezzel kapcsolatban elrettentő erőt. Naszóval ezek a kiszuperált akárkik próbálnak szórakozni velünk kezdetektől fogva, mostanság meg, mióta a Parlament Főigazgatóját is lepattintottam, még inkább görcsös akarásba zsákutcázták önmagukat. Tegnap is, tegnapelőtt is volt egy akciójuk, már ha ilyen típusú biocsomagok hatóságinak álcázott fellépését akciónak lehet nevezni. Odajönnek az Erődhöz, és közterület-használati engedélyt követelnek. Szegénykék. Az első baj az, hogy Ők a tüntetés szervezőjének engedélye nélkül még csak be sem léphetnek a demonstrációs területre, ugyanis a gyülekezés alkotmányos joga fölülírja az összes normál közterületi szabályt. Nulla hatáskörük marad, magyarul éppoly járókelők, mint bárki más a Téren, legföljebb egyenruhának tűnő öltözékben sétálgathatnak, nem miniszoknyában. Utóbbit olasz, meg svéd turistalányok esetén kedveljük, előbbit meg sohasem.


De ez az alakulatba szervezett csökkentérték nem nyugszik: láthatóan külön figyelnek arra, hogy mikor nem vagyok épp az Erődben, mert akkor szoktak megérkezni. Tegnapelőtt persze épp bebuktak egy ilyet, mert ott voltam, így aztán az ügyeletes hülyét rövidke beszélgetéssel el is hajtottam, de tegnap megint megpróbálták. Persze mostanra táborfőnökeink is tisztában vannak a jogi hátterünkkel, így aztán ebből is szívás lett, de asszem itt az ideje, hogy megkapják a büntit akarnok ostobaságukért. A delikvensek ugyanis háromrendbeli bűncselekményt követnek el: hivatali visszaélés, jogosulatlan rendészeti tevékenység, és gyülekezési jog gyakorlásának megzavarása. Hogy épp most mi ezeknek a tényállásoknak a pontos BTK-s megnevezése, majd megnézem, néha az ilyesmit átnevezik, de a tartalma változatlan. Szóval ez a tegnapi akciójuk volt az utolsó, amit még büntetlenül hagytam, ha lesz újabb, akkor az már ügyészséghez kerül, és bár pontosan tudom, hogy az is a Narancsszekta tagozata, de azért minden dolgot nem moshatnak tisztára. Hameg mégis, akkor jön a pótmagánvád, és akkor lehet majd vigyázni, mert az ajtók záródnak.


Ezt a kis türelmi időt meg összvissz két dolog miatt kapják meg. Először is, tegnapi intézkedési kísérletüknek a minket biztosító rendőrök vetettek véget: épp szolgálatban levő táborfőnökünk szólt a zsaruknak, Ők meg eltanácsolták az ötkeres pocakos műhadfiakat az Erődből. Ezután ha mégegyszer megpróbálkoznak, akkor az már ismétlődő móka lesz, hisz az egész tegnapi akciójukat videóra vettük, meg lett róla ezernyi fénykép, plusz a rendőri intézkedés: erősen súlyosbító faktorok egy újabb próbálkozás bűnügyi minősítéséhez. A másik meg annyi, hogy bár velünk igen sokan próbálnak szórakázni, de mi azért próbálunk toleránsak és humánusak maradni: nem csapunk agyon senkit mindaddig, amíg van remény a jobb belátásra térítésükre. Ezeknek az egyenruhás zsúrfiúknak legalább van állása, hameg beledurrantunk kicsit a nulláslisztbe, akkor meg nem lesz, mert biztos, hogy a beosztottakat fogják bűnbakként beáldozni a Narancsgórék, hogy a saját irhájukat mentsék. Szóval megy ám odakint az idegbruszt, mi jól bírjuk, Ők kevésbé, ha még egyszer próbálkoznak, akkor viszont már jön a légycsapó. De addig is:

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


14 megjegyzés:

  1. Jó Reggelt Demokrácia Erőd! Jó reggelt Gábor!
    Lassan beindul a parlamenti időszak, tónikánk is hazatért a jól megérdemelt pihenéséből. Lám beindította kommandóját........ csak elfelejtette mellékelni nekik a btk. hatályos jogszabályait. Így lukra futottak.
    Csak így tovább mosolygósan, jókedvűen nézzünk szembe a nagy fehér-tornyos csipkés házzal. Ahol nem csak éjszaka van sötétség, hanem nappal is.
    Hajrá Magyarok, Hajrá Köztársaság!
    Vivát OGYM térőrzőinek!

    VálaszTörlés
  2. Jó nagy szálka lettetek a körmük alatt!
    Akárhogy piszkálják, kihúzni nem tudják csak egyre jobban belenyomják, amitől egyre jobban fáj!

    VálaszTörlés
  3. Hogy mire képes a törvény- ismeret és tisztelet....
    És mit ér a hozzánemértés, még hátszéllel is.....

    Gratulálok Tuareg.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól csináljátok, lassan diétáznom kell, hogy el ne hízzak a kárörömtől, mert ugye attól szebb azért kevés van:)
    Minél nyugodtabban, érthetően, s a jogi formulákkal alátámasztva adjátok elő, ők annál idegesebbek lesznek. Köztudott, hogy az ideges ember hibázik, mert nem tudja koordinálni gondolatait, no pláne, ha nincs is neki.
    Szóval gratulálok, tartsátok meg a nyugodt erőt!!! Ez kell velük szemben! :)

    VálaszTörlés
  5. Utasításra próbálkoznak, próbálkoznak. Aztán rájönnek mi a helyzet, / többen ezt olvasni fogják közülük) és többé nem tudják majd rávenni őket a feletteseik, hogy próbálkozzanak.

    VálaszTörlés
  6. Szia Gábor!
    Napról napra olvasom blogodat, és napról napra megállapítom, hogy féltelek.
    Orbán és bandája ennél kisebb kellemetlenségeket is véresen torol meg.
    Az OGyM-nek te vagy a szellemi atyja, és bár biztosan lenne, aki gond esetén a helyedre áll, az már egy másik történet lenne.
    Kérlek, vigyázz a testi épségedre, mert szerintem te és a mozgalmad az utolsó esélye a normális magyaroknak, és ennek kudarca esetén már csak a narancstenger hullámcsapásai hallatszanának.
    Hajrá Magyarok! Hajrá, Köztársaság!

    VálaszTörlés
  7. Röhögök. Az egész olyan, mint mikor a kiskölök jól tökön rúgja a felnőttet. Az eljátszik a gondolattal mi mindent csinál a kölökkel, de csak bárgyún vigyorog és közben rohadtul sajog a töke :)

    VálaszTörlés
  8. Szia Gábor! Olvasom a kommenteket, és az egyiken megakadt a szemem: Révész Gábor írta le, amitől én is tartok, gondolom nem csak ketten vagyunk! Kérlek, hogy vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  9. Gábor! Kettő: 1.) Rossz a korrektorod, vagy nem figyeltél: semmilyen,kétszer is írtad "semilyen"
    2.) A régi, a tölcséres sokkal jobb volt. Ez a mutogatós kissé közönséges. Olyan mintha a Fidesz készítette volna.No és az utolsó a számtalan: én is aggódom Érted, és ne csak vigyázz, de figyelj is Magadra. Nem szeretnénk áldozatot, mártírt kapni helyetted! Így vagy jó!










    VálaszTörlés
  10. Kedves blogszerkesztő!
    Az az érzésem, hogy fordítva ültök a lovon!
    Ha csak az eszméiteket és a céljaitokat nézem, akkor még-még egyetértek veletek, DE a megvalósítás és az agresszív hozzáállásotok egyszerűen nevetségessé tesz titeket. Ha egy erős, karizmatikus vezető volnál, aki mögé felsorakozna a tömeg, akkor lenne értelme a Kossuth téri cigány-tábornak (elnézést a romáktól a megnevezésért, mert nem őket szeretném ledegradálni ezzel!).
    De amit ott politikai nézeteitek köré alkottatok, az egyszerűen elkeserítő! És a turisták, a ti igénytelen, faragatlan, suttyó embereiteket nézhetik és nem értik, hogy mit is akartok elérni.
    A fogatlan, arrogáns botos némbert valaki még szemeteskukának véli és fellöki.
    És még te nevezed "Erőd"-nek azt a szemétdombot?!
    Politikai ellenfelet láttok mindenkiben, aki nem közületek való? Egyaránt haragudtok a bal- és a jobb oldalra?
    Kint ültök a téren és józan ész határán vegetáltok. És mi lesz, ha letelik az "alkotmányos jogaitok gyakorlására" szánt idő? Hazakullogtok? Mert kiváncsi rátok nem lesz senki sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra próbálok rájönni, vajon milyen lehet az "utca emberétől" jövő olyan tüntetés, amelynek résztvevői nem fordítva, hanem irányban egyenesen ülnek a lovon?...
      Kommentedet értelmezve arra jutottam, hogy a Kossuth téren valószínűleg "audis-kisestélyis/öltönyös" és a fennálló rendszertől boldog embereket szeretnél inkább látni. Bevallom, az nekem is jobban tetszene.
      Nos, bal- és jobboldaltól függetlenül éppen az a cél, hogy az élhető emberi élet egyik alapvető feltétele teljesüljön, azaz, hogy mindenki számára végre egy normális társadalom legyen ebben a hazában.
      Mint amúgy írtad is, ezzel Te is egyetértesz.
      Ami pedig az időtartamot illeti: gondolj arra, hogy az orbáni-blöff a dolog természetéből adódóan éppen olyan, mint a szappanbuborék...

      Törlés
    2. T. "Uncensored ..."
      Na, megint egy orbánbarma...
      Tipikus narancsagyú hozzászólás. Név nélkül böfögsz ide, ahol semmi keresnivalód! Menj az MNO-ra, ott tudod a fajtáddal együtt fényesre nyalni a csúti görcs seggét!
      Hogy mersz bárkiről így nyilatkozni, hogy "fogatlan, arrogáns, botos némber"? Ki vagy te, hogy egy embertársadat ismeretlenül így minősítsed? Örülj neki, ha te nem szorulsz botra, de nem tudhatod, mi vár még rád az életben, de kívánom, hogy megtudd, miért kell valakinek bottal járnia!

      Gábor, bocsi a stílusért, de az agyam felforr, amikor az ilyen birkamenetes narancsnyikok elkezdik osztani az észt.

      Törlés
    3. Cenzúrázatlan médiától kérdezem:

      Kikkel is erőszakoskodó a mozgalom?
      Mindenki aki az "Erődben" van igénytelen, faragatlan, suttyó?
      Biztos, hogy az érdeklődők nem értik az ott tüntetők célját?
      Cigány-tábort emlegetve a romáktól elnézést kérni nem farizeus magatartás?
      Nem gondolod,hogy a ("harag") kritika nem a jobb vagy a bal oldal hanem a hozzád hasonlóan politikailag korrekt süketelést nyomók ellen irányul?

      Törlés
  11. Nem Tisztelt Uncensored!
    Először is elhasználtál 2-300 karaktert, de nem mondtál sértegetésen kívül semmit.
    Másodszor azt nem is értem miért ide írtad, mintha nem tudnád milyen rendezvényen vagy.
    Harmadszor még tőled is elfogadtunk volna egy értelmes ötletet, amivel hajszálnyi esély van az ország dolgainak jobbá tételére. Ilyenekkel tele a padlás, aki megmondja mit miért ne csináljunk és mi miért nem jó. Ha értelmes ötleted nincs akkor inkább hallgass, ha szerinted minden szép és jó akkor pedig sürgősen kezeltesd magad!

    VálaszTörlés